Wikipédia:Japán-műhely

Üdvözlünk a Japán-műhelyben!


Kedves látogató, ahogy a neve is mutatja, a műhely a felkelő nap országával, Japánnal foglalkozik. Célja a vele kapcsolatos, már létező szócikkek rendszerezése, fejlesztése, egységesítése, valamint új szócikkek létrehozása.

A műhely részt vesz a Cikkértékelési műhely munkájában, folyamatosan figyelemmel kíséri a Japánnal kapcsolatos cikkek állapotát, minősíti és karbantartja azokat.

Észrevételeidet és javaslataidat a Japán műhely vitalapjára írd! Köszönjük!

Japán prefektúrái

A prefektúrák nyolc régióba tömörülnek, melyek Hokkaidó, Tóhoku, Kantó, Csúbu, Kanszai, Csúgoku, Sikoku, Kjúsú (Okinavával).

Műhelytagok

Aktív műhelytagok
  • Jijitsu vita – 2009. június 30-tól – Japán történelem, különösen a Kamakurától a Meidzsiig terjedő időszak (azt megelőzően kevés a forrás, utána meg már napilapokat kell kutatni :)), eszme- és vallástörténet és minden, ami japán szövegekkel kapcsolatos.
  • Gyantusz vita (műhelykoordinátor) – 2009. május 20-tól – hadtudományi, történelmi és esetleg településtörténeti cikkek javítása, írása, főként a Meidzsi-kor és az azt követő jelenkori eszközök, események.
  • Kamocsai vita – 2007. szeptember 7-től – főként a mai Japán, egy kis történelem, pár település
  • Pagony vita – 2010. április 24-től – kultúra, főleg irodalom és történelem.
  • Laci.d vita – 2010. augusztus 2-től – Japán történelme Meidzsitől a második világháború végéig.
Inaktív műhelytagok
  • Csörföly D – 2007. május 13-tól – a műhely alapítója

Szerszámosláda

Japán városai
RangsorNévLakosságPrefektúra
Latin
betűkkel
Japán
betűkkel
1995-ös
népszámlálás
2000-es
népszámlálás
2005-ös
népszámlálás
1.Tokió東京7 967 6148 134 6888 483 050Tokió
2.Jokohama横浜3 307 1363 426 6513 579 133Kanagava
3.Oszaka大阪2 602 4212 598 7742 628 776Oszaka
4.Nagoja名古屋2 152 1842 171 5572 215 031Aicsi
5.Szapporo札幌1 757 0251 822 3681 880 875Hokkaidó
6.Kóbe神戸1 423 7921 493 3981 525 389Hjógo
7.Kiotó京都1 470 9021 474 4711 474 764Kiotó
8.Fukuoka福岡1 284 7951 341 4701 400 621Fukuoka
9.Kavaszaki川崎1 202 8201 249 9051 327 009Kanagava
10.Szaitamaさいたま1 078 5451 133 3001 176 269Szaitama
11.Hirosima広島1 108 8881 126 2391 154 595Hirosima
12.Szendai仙台971 2971 008 1301 024 947Mijagi
13.Kitakjúsú北九州1 019 5981 011 471993 483Fukuoka
14.Csiba千葉856 878887 164924 353Csiba
15.Szakai840 384829 636831 111Oszaka
16.Niigata新潟796 456808 969813 780Niigata
17.Hamamacu浜松766 832786 306804 067Sizuoka
18.Sizuoka静岡714 266706 513700 879Sizuoka
19.Okajama岡山641 654652 679674 605Okajama
20.Kumamoto熊本650 341662 012669 541Kumamoto
21.Szagamihara相模原570 597605 561628 638Kanagava
23.Kagosima鹿児島594 430601 693604 387Kagosima
24.Funabasi船橋540 817550 074569 829Csiba
25.Hacsiódzsi八王子503 363536 046560 048Tokió
26.Macujama松山497 203508 266514 944Ehime
27.Higasiószaka東大阪517 232515 094513 744Oszaka
28.Himedzsi姫路470 986478 309482 307Hjógo
29.Kavagucsi川口448 854460 027479 986Szaitama
30.Macudo松戸461 503464 841472 504Csiba
31.Kurasiki倉敷453 618460 869469 372Okajama
32.Icsikava市川440 555448 642466 408Csiba
33.Nisinomija西宮390 389438 105465 338Hjógo
34.Amagaszaki尼崎488 586466 187462 484Hjógo
35.Óita大分446 581454 424462 322Óita
36.Ucunomija宇都宮435 357443 808457 557Tocsigi
37.Kanazava金沢453 975456 438454 607Isikava
38.Nagaszaki長崎475 259457 486442 624Nagaszaki
39.Jokoszuka横須賀432 193428 645426 162Kanagava
40.Tojama富山417 595420 804421 156Tojama
41.Fukujama福山413 814416 547418 437Hirosima
42.Tojota豊田383 800395 224412 131Aicsi
43.Macsida町田360 522377 494404 798Tokió
44.Hirakata枚方400 144402 563404 004Oszaka
45.Gifu岐阜407 134402 751399 921Gifu
46.Fudzsiszava藤沢368 651379 185395 997Kanagava
47.Tojonaka豊中398 908391 726386 633Oszaka
48.Kasiva362 880373 778381 016Csiba
49.Nagano長野377 678378 932378 495Nagana
50.Vakajama和歌山393 885386 551375 718Vakajama
51.Tojohasi豊橋352 982364 856372 471Aicsi
52.Icsinomija一宮353 999362 726371 446Aicsi
53.Nara奈良368 039374 944370 106Nara
54.Aszahikava旭川360 568359 536354 988Hokkaidó
55.Okazaki岡崎322 621336 583354 707Aicsi
56.Ivakiいわき360 598360 138354 403Fukusima
57.Szuita吹田342 760347 929353 853Oszaka
58.Takacuki高槻362 270357 438351 803Oszaka
59.Kórijama郡山326 833334 824338 830Fukusima
60.Takamacu高松334 731336.505337.895Kagava
61.Tokorozava所沢320 406330 100336 081Szaitama
62.Kavagoe川越323 353330 766333 765Szaitama
63.Kócsi高知325 058333 621333 407Kócsi
64.Akita秋田331 597336 646333 047Akita
65.Maebasi前橋319 483320 465318 653Gunma
66.Kosigaja越谷298 523308 307315 782Szaitama
67.Naha那覇301 890301 032312 308Okinava
69.Aomori青森314 917318 732311 492Aomori
70.Mijazaki宮崎300 068305 755310 092Mijazaki
71.Kurume久留米302 741304 884306 439Kagava
72.Jokkaicsi四日市296 623302 102303 851Mie
73.Ócu大津276 332288 240301 664Siga
74.Kaszugai春日井277 589287 623295 795Aicsi
75.Hakodate函館318 308305 311294 212Hokkaidó
76.Akasi明石287 606293 117291 033Hjógo
77.Fukusima福島285 754291 121290 867Fukusima
78.Simonoszeki下関310 717301 097290 693Jamagucsi
79.Morioka盛岡286 478288 843287 186Ivate
80.Icsihara市原277 061278 218280 241Csiba
81.Jao八尾276 664274 777273 474Oszaka
82.Ibaraki茨木258 233260 648267 976Oszaka
83.Tokusima徳島268 706268 218267 845Tokusima
84.Kakogava加古川260 567266 170267 103Hjógo
85.Mito水戸261 275261 562262 532Ibaraki
86.Hiracuka平塚253 822254 633259 017Kanagava
87.Jamagata山形254 488255 369255 959Jamagata
88.Fukui福井255 604252 274252 224Fukui
89.Kure270 179259 224251 009Hirosima
90.Szaszebo佐世保255 463251 232248 104Nagaszaki
91.Fucsú府中216 211226 769245 626Tokió
92.Takaszaki高崎238 133239 904245 023Gunma
93.Hacsinohe八戸249 358248 608244 678Aomori
94.Nejagava寝屋川258 443250 806241 825Oszaka
95.Kaszukabe春日部238 598240 924238 499Szaitama
96.Fudzsi富士229 187234 187236 493Sizuoka
97.Nagaoka長岡235 272237 718236 355Niigata
98.Szóka草加217 930225 018236 268Szaitama
99.Csigaszaki茅ケ崎212 874220 809228 430Kanagava
100.Macumoto松本225 799229 033227 579Nagano
101.Acugi厚木208 627217 369222 349Kanagava
102.Jamato大和203 933221 218224 015Kanagava
103.Ageo上尾206 .090212 947220 223Szaitama
104.Takarazuka宝塚202 544213 037219 853Hjógo
105.Csófu調布198 574204 759216 146Tokió
106.Óta太田203 599210 022213 300Gunma
107.Dzsóecu上越212 060211 870208 083Niigata
108.Numazu沼津216 470211 559208 001Sizuoka
109.Szaga佐賀212 692208 783206 973Szaga
110.Iszeszaki伊勢崎184 420194 393202 442Gunma
111.Tottori鳥取197 959200 744201 727Tottori
112.Kisivada岸和田194.818200 104200 984Oszaka
113.Cukubaつくば182 327191 814200 546Ibaraki

Cikkértékelési statisztikák


Japánnal kapcsolatos
szócikkek
Fontosság
Nélk.NagyonKözepesKevésséNem értékeltÖsszesen
MinőségKitüntetett Kitüntetett szócikk5257322
Színvonalas000000
Teljes1611110
Jól használható714155344
Bővítendő273943368153
Vázlatos2114153717104
Születő1020369624186
Besorolt719511518256519
Besorolatlan132110581065
Összesen729811718311141584
Japánnal kapcsolatos szócikkek minőség szerint
Japánnal kapcsolatos szócikkek fontosság szerint
Japánnal kapcsolatos szócikkek a Cikkértékelési műhelyben

Cikkértékelés szempontjai

Kidolgozottság szerinti besorolás:

  • Kitüntetett (7): kiemelt státusszal rendelkező cikkek,
  • Színvonalas (6): kiemelt státuszra jelölendő cikkek,
  • Teljes (5): hiányzó szakasz nélküli, jól kidolgozott cikkek,
  • Jól használható (4): szakaszcsonk nélküli, mégis hiányos cikkek; {{friss esemény}}(?) sablont tartalmazó cikkek,
  • Bővítendő (3): {{csonk-szakasz}} szakaszcsonk van benne, vagy fontos rész hiányzik,
  • Vázlatos (2): {{csonk}}(?) ill. {{csonk-közlekedés}} sablonnal ellátott cikkek,
  • Születő (1): nagyon hiányos, {{csonk}}(?) ill. {{csonk-közlekedés}} sablonnal ellátott cikkek.

Cikkértékeléshez ez – {{WPJAP|besorolás=|fontosság=|szerkesztő=|dátum=}} – másolandó az adott cikk vitalapjára, ahol a dátumban (é/h/n) az xxxx-yy-zz formát kövessük (pl. 2010-05-07). Több műhelysablon esetén a Több WP sablont használjuk (10 műhelyig használható):

{{Több WP
|sablon1=<sablonnév. pl. WPJAP>|besorolás1=|fontosság1=|szerkesztő1=|dátum1=
|sablon2=<sablonnév, pl. WPHADTUDOMANYI>|besorolás2=|fontosság2=|szerkesztő2=|dátum2=
}}

Minden átminősítés után javítsuk a szerkesztőt a saját nevünkre és az aktuális dátumot.

További aktív műhelyek
Alkalmazott tudományok

Autóműhely •  Autópálya-műhely •  Hadtudományi műhely •  Informatikai műhely •  Közlekedésműhely •  Műszaki tudományok műhelye •  Orvostudományi műhely •  Repülési műhely •  Vasútműhely

Természettudományok

Állatok műhelye •  Csillagászati műhely •  Földrajzműhely •  Kémiaműhely •  Kisbolygóműhely •  Matematikai műhely • Növények műhelye •  Térképészeti műhely

Közélet, sport, vallás

Formula–1-es műhely •  Olimpiaműhely •  Sakkműhely •  Sajtóműhely •  Sportműhely •  Teniszműhely •  Vallásműhely

Művészet, kultúra

Anime- és mangaműhely •  Filmműhely • Gasztronómiai műhely •  Irodalmi műhelyek •  Komolyzenei műhely •  Könnyűzenei műhely •  Mitológia-műhely • Operaműhely •  Sajtóműhely •  Sci-fi műhely •  Videójáték-műhely •  Zenei műhely

Társadalomtudományok

Első világháború műhely •  Középkorműhely •  Magyar történelmi műhely •  Második világháború műhely •  Ókorműhely •  Sajtóműhely •  Mitológia-műhely

Országok, tájak

Afrika-műhely •  Budapest-műhely •  Búr műhely •  Erdély-műhely •  Felvidék-műhely • Fülek-műhely •  Japán-műhely •  Kína-műhely •  Korea-műhely • Miskolc-műhely • Németország-műhely •  Olaszország-műhely •  Oroszország-műhely •  Pécs-műhely •  Természetjáró-műhely • Törökország-műhely •  Világörökség-műhely

Wikipédia

Botos cikkek műhelye •  Cikkértékelési műhely •  Ellenőrzőműhely •  Kategóriák műhelye •  Mentorműhely •  Sablonműhely •  Wikipédia-műhely

Inaktív műhelyek •  Műhelytervek