VI. Knut dán király
VI. Knut Valdemarsson vagy Istenfélő Knut[1] (1163[2][3] – 1202. november 12.[3][4]) dán társkirály 1170-től,[3] király 1182-től haláláig. Uralkodása idején Dánia kivonult a Német-római Birodalom területéről,[3] de kiterjesztette fennhatóságát a Balti-tenger déli partvidékére, Pomerániára, Mecklenburgra és Holsteinre.[3] A királynak területszerzésben játszott szerepét elhomályosította fivére Valdemár schleswigi hercegé (később II. Valdemár király) és Absalon érseké.[3] Személyes befolyása vitatott: gyakran Absalon püspök politikájának követőjeként tekintenek rá. Kortárs források mélyen vallásos és őszinte embernek írják le.
| VI. Knut | |
 | |
| Knut királyi pecsétje | |
| Dánia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1182 – 1202 | |
| Elődje | I. Valdemár |
| Utódja | II. Valdemár |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | House of Estridsen |
| Született | 1163 |
| Elhunyt | 1202. november 12. (39 évesen) nem ismert |
| Nyughelye | St. Bendt's Church |
| Édesapja | I. Valdemár |
| Édesanyja | Minszki Zsófia |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Gertrude of Bavaria |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz VI. Knut témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. (Nagy) Valdemár legidősebb fia volt. Trónralépte – tanácsadója, Absalon püspök ötletére – nem újította meg a Barbarossa Frigyes császárnak tett hűbéresküjét. 1184-ben elfoglalta Pomerániát és Mecklenburgot, melynek lakóit adófizetésre bírta,[2] 1197-ben pedig Észtországba vezetett keresztes hadjáratot. Győzelmeit a nevéhez illesztett Slavonorumque rex ("Szlávok királya") cím örökítette meg.[3] 1200-1202-ig még Holsteint, Lübecket és Hamburgot is hatalma alá hajtotta. Dánia súlya megnövekedett az európai politikában.[3] Ezt jelezte nővérének, Ingeborgnak II. Fülöp Ágost francia királlyal kötött házassága[2][3] és az hogy Dánia beleavatkozhatott a német uralkodók közti vitákba.[3] A Német-római császárságot dúló polgárháború idején Welf Ottó ellenkirályhoz szegődött, egyúttal azonban a ditmarsok szövetségében Adolf, Holstein grófja ellen küzdött, kit végül 1201-ben el is fogott.[2] Knut huga Lüneburgi Vilmoshoz ment feleségül, így az ifjabb Welf törzsanyja lett. 1192 után az ország déli politikáját Knut fivére, Valdemár irányította,[3] aki a dán uralmat az Oderán túli keleti balti régióra terjesztette ki.[3] A gyermektelen[3] Knut királyt halála után Valdemár lépett a trónra.
Gyermekei
Felesége Oroszlán Henrik szász herceg leánya, Gertrúd volt (házasság: 1171[5] vagy 1177,[6] †1197[6]), gyermekük nem született.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
| Előző uralkodó: I. (Nagy) Valdemár |
| Következő uralkodó: II. (Győztes) Valdemár |
