Szooronbaj Dzseenbekov (Kara-Kuldzsa, 1958. november 16. –) kirgiz politikus, az ország elnöke 2017-től 2020-ig.
Élete
1958-ban született. Az 1990-es években, Aszkar Akajev alatt lett politikus. 2016 és 2017 között Kirgizisztán miniszterelnöke.
A 2017. októberi elnökválasztáson – a kormányzó szociáldemokrata párt támogatásával – már az első fordulóban, 55%-os voksaránnyal megszerezte a kellő számú szavazatot.[1] Miután novemberben beiktatták elnöki hivatalába, azonnal hozzákezdett a személycserék végrehajtásához a hatalmi struktúrákban. Elmozdította – többek között – az elődje, Almazbek Atambajev által kijelölt embereket a biztonsági szolgálat és a főügyészség éléről, majd a következő év áprilisában menesztette a Szapar Iszakov vezette kormányt is, miután a parlament megvonta a bizalmat a kabinettől.[2]
A 2020-as parlamenti választások után tüntetések törtek ki országszerte, ahol sokan követelték a lemondását. Augusztusban jelezte, hogy a Covid19-pandémia ellenére sem lehet tovább halasztani a választásokat.[3] A választások alatt több, Dzseenbekovhoz közeli pártot szavazatvásárlással gyanúsítottak meg.[4] A parlamentbe jutott pártokon kívül az Egyesült Kirgizisztán nevű párt is ellenezte a hatalmon lévő kormányt.[5] Egy kora reggeli keddi időpontban október 6-án a tüntetők maguknak követelték az Ala-Too tér feletti kontrollt Biskek központjában.[6] Ezen felül megszerezték a Fehér Ház és a Legfelsőbb Tanács épületét is, beléptek az elnöki irodák területére, és megsemmisítették Dzseenbekov portréit.[7] Október 6-án a tüntetések hatására a Központi Választási Bizottság törölte az előző választás eredményét.[8] Dzseenbekov szerint államcsínnyel áll szemben.[7] Azt mondta a BBC-nek, hogy „kész átadni a felelősséget erős vezetőknek”.[9] Október 8-án nem tudták, merre lehet, a Belügyminisztérium pedig kijelentette, hogy nem kerestetik őt.[10][11] Eközben a parlamenti ellenzék nekifogott az ő elmozdítására hivatott folyamatnak.[12]
Egy október 8-án, az elnöki honlapon közzétett nyilatkozat szerint Dzsenbekov ezt mondta: „Miután jóváhagyták a legitim végrehajtó hatalmi szervezetet, kész vagyok lemondani a Kirgiz Köztársaság elnökének szerepéről.”[13][14] Később azonban minden addigi, ellenkező előjelű történés ellenére Dzseenbekov vészhelyzetet hirdetett, a kirgiz hadsereget pedig az utcákra vezényelte.[15][16] Azzal bízta meg Taalaibek Omuraliev főtábornokot, hogy ő irányítsa az adandó választást és ebben a szerepben állt Rayimberdi Duishenbiev helyére.[17][18][19] Szintén menesztette Omurbek Suvanaliyevet, aki azt megelőzően a nemzetbiztonsági tanács vezetője volt.[20]
Dzseenbekov 2020. október 15-én lemondott.[21] Lemondása okaként a következőt jelölte meg: „nem érek annyit, mint az ország integritása és a megállapodás a társadalommal.”[22] Felszólította „Japarovot és más politikai résztvevőket, hogy hívják vissza a támogatóikat a nemzet fővárosának utcáiról, és hagyják, hogy Biskek lakóinak élete visszatérjen a békés időszakokban jellemzőkhöz.”[23][24]
Jegyzetek
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sooronbay Jeenbekov című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.