Tipos Extraliga

szlovák jégkorongbajnokság
(Szlovák Extraliga szócikkből átirányítva)

A Tipos Extraliga (más néven: Szlovák Extraliga, szlovákul: Slovenská Extraliga, hivatalosan: Slovenská extraliga v ľadovom hokeji) Szlovákia legmagasabb szintű jégkorongbajnoksága. 1993-ban alakult meg a Szlovák Jégkorongszövetség rendezésében, az abban az évben felbomló Csehszlovák Köztársaság legmagasabb szintű jégkorongligáját, a Csehszlovák Extraligát váltotta Szlovákiában. A bajnokságban 12 szlovák város csapata játszik. A ligát a pozsonyi székhelyű Asociácia profesionálnych hokejových klubov (APHK) irányítja, aminek az elnöke Miroslav Kováčik. 2010-ben az IIHF európai bajnokságokat rangsoroló listáján az ötödiket helyet foglalta el.[1] Két évvel később a The Hockey Writers a világ hatodik legjobb ligájának nevezte,[2] ugyanitt azonban már nem került fel a 2015-ös listára.[3] A liga átlagos meccsenkénti látogatószámát tekintve a 8. legnépszerűbbnek számított Európában a 2023–2024-es szezonban 2 685 fővel. A legtöbb látogatót a meccseire a Slovan Bratislava vonzott, átlagosan 4 802 főt.[4] A bajnokság alapszakaszának győztese a Dušan Pašek-kupát, a rájátszás győztese a Vladimír Dzurilla-kupát és a Szlovák bajnok címet nyeri el.

Tipos Extraliga
HC Košice - Liptovský Mikuláš mérkőzés
HC Košice - Liptovský Mikuláš mérkőzés

2023–24-es Tipos Extraliga
Címvédő HK Nitra (2. cím)
(2023–24)
Legtöbb győzelem HC Košice
HC Slovan Bratislava
(9 győzelem)
Adatok
SportágJégkorong
Résztvevők12 csapat
KontinensEurópa
Ország Szlovákia
Időpontszeptember–április
Alapítva1993 (31 éve)
Első esemény1993–94-es Szlovák Extraliga

Honlaphockeyslovakia.sk
ElnökMiroslav Kováčik
APHK elnök
Richard Lintner
APHK képviselő
MédiapartnerSzlovákia JOJ Šport, Sport TV
online
JOJ Play, Tipsport TV

A szlovák bajnokságban sok olyan szlovák játékos kezdte a karrierjét, akik a sport legrangosabb bajnokságában, a National Hockey League-ben is komoly eredményeket tudtak elérni, a leghíresebb játékosok között van Marián Hossa, Pavol Demitra vagy Miroslav Šatan.

A bajnokság a főszponzor nevét viseli, így gyakran került sor változásra. A bajnokság megalapításától 1998-ig az Extraliga nevet viselte, majd a 2000–2001-es szezonig West Extraligának nevezték. Az ezt követő szezonban Boss Extraliga volt a neve. A 2002–2003-as szezonban Slovenské Telekomunikácie Extraliga néven, 2005-ig ST Extraliga név alatt került megrendezésre. A 2005–06-os szezonban T-Com Extraliga, 2007. január 16-tól Slovnaft Extraligának nevezték. A 2011–12-es szezontól az alapszakasz hivatalos neve Tipsport Extraliga (2015-től Tipsport liga) volt, míg a rájátszás a Slovnaft-Play-off nevet viselte. 2020-tól kezdődően a bajnokság neve Tipos Extraliga. A rájátszássorozat győztese indulhatott a 2023–24-es szezonig a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) által rendezett Champions Hockey League-ben.

A legtöbb bajnoki cím a kassai HC és a pozsonyi Slovan nevéhez fűződik – mindkét klub kilencszer győzött. A kassai csapatnak 9 aranyérme mellett 7 ezüstje és 3 bronzérme van, a Slovan kétszer vesztett a döntőben és 5 bronzérmet szerzett. Az eddigi 30 döntőből a kassaiak 16-ban léptek jégre, ezzel csúcstartók (a második a Slovan 11 fináléval). Az Extraliga összes eddigi szezonjában csak a kassai HC, a trencséni Dukla és a poprádi csapat lépett jégre. A 2011–12-es szezon után a Slovan kilépett a ligából, és csatlakozott az orosz alapítású, nemzetközi KHL-hez, majd visszatért a ligába a 2019-20-as szezonban.[5] A 2018–2019-es szezontól a MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék csapata is a bajnokság résztvevője lett, majd 2, illetve 3 szezon lejátszása után elhagyta ligát.[6]

2020. március 12-én a koronavírus-járvány miatt a rájátszást félbeszakították és az alapszakasz győztesét, a HC ’05 iClinic Banská Bystrica csapatát nyilvánították a 2019–2020-as bajnokság győztesének, amit utólag visszavontak, és végül nem hirdettek győztest a bajnokság szezonjában.[7]

A 2023-24-as szezonban az alapszakaszt a HK Poprad nyerte, a rájátszássorozat győztese a HK Nitra volt, ezzel második alkalommal lett bajnok a liga történetében a HK Spišská Nová Ves legyőzésével. A bajnokság feljutás és kiesés rendszerű, az alapszakaszban utolsó helyen végzett csapat automatikusan lekerül a másodosztályú TIPOS Slovenská hokejová ligába, míg a másodosztályú bajnokság rájátszásának nyertese felkerül a Tipos Extraligába a következő szezonban.

Története

A legelső önálló szlovák jégkorongbajnokság a müncheni egyezmény után függetlenedő Első Szlovák Köztársaságban jött létre, és 6 szezonig létezett 1938 és 1944 között. A második világháború végével Szlovákia újra Csehszlovákia része lett, így a megszűnő szlovák bajnokság 4 csapata újból a Csehszlovák Jégkorongbajnoksághoz csatlakozott. 1945-től 1993-ig szlovák csapatok az első osztályú csehszlovák bajnokságban cseh csapatokkal együtt játszottak, míg csak szlovák csapatokból álló bajnokság 1969-ben jött létre 1. Szlovák Nemzeti Jégkorongbajnokság (1. slovenská národná hokejová liga) néven, ami a másodosztályt képviselte. A legmagasabb szintű Csehszlovák Jégkorongbajnokságban 8 szlovák csapat játszott legalább egyszer, azonban csak négy alkalommal lett szlovák csapat bajnok, a Slovan Bratislava és a Dukla Trenčín 1-1 alkalommal, illetve a HC Košice 2 alkalommal.

Megalakulás, kezdeti évek

A Csehszlovák Jégkorong Ligának az 1992–93-as szezonja közben történt meg 1993. január 1-én Csehszlovákia felbomlása, így ebben a szezonban játszottak utoljára csehországi és szlovákiai csapatok az első osztályú csehszlovák Szövetségi Jégkorongligában. A Szlovák Jégkorong Extraliga 1993-ban, az előző évben a csehszlovák Szövetségi Jégkorongligában szereplő 4 csapat (HK Dukla Trenčín, HC Košice, HC Poprad, HC Slovan Bratislava) és a másodosztályú 1. Szlovák Nemzeti Jégkorongliga tabelláján első 6 helyen végző szlovák csapat (AC Nitra, HK 32 Liptovský Mikuláš, Hutník ZŤS Martin, ZPA Prešov, ZTK Zvolen, Štart Spišská Nová Ves) csatlakozásával jött létre. A bajnokság első elnöke Ján Stanovský volt, aki 1993-tól 2000-ig irányította a szervezetet. A liga megalakulása alkalmából visszatért az országba Anton Šťastný és Peter Šťastný, hogy népszerűsítsék a bajnokságot a Slovan Bratislava színeiben játszva. A bajnokság menete a kiesés-feljutás rendszerében működött, tehát az alapszakasz során utolsó helyen végző csapat automatikusan kiesett a másodosztályba, míg a másodosztályú bajnokság bajnoka felkerült az első osztályba. A ZTK Zvolen kiesett a másodosztályba, a Spartak Dubnica nad Váhom csapata váltotta a következő szezonban. Az alapszakasz és a rájátszás győztese a Dukla Trenčín volt a HC Košice legyőzésével 3-2-es arányban.

Az 1994–95-ös szezonban az alapszakasz utolsó helyén végzett HK Spišská Nová Ves kiesett a másodosztályba, az ŠK Iskra Banská Bystrica csapata váltotta. Az alapszakaszt a Dukla Trenčín nyerte, a rájátszássorozat győztese a HC Košice volt a Dukla Trenčín legyőzésével 3-0-ás arányban.

Az 1995–96-os szezonban az alapszakasz utolsó helyezettjének járó azonnali kiesés helyett új osztályozókat vezettek be, az alapszakasz utolsó két helyezettje a másodosztály alapszakaszának első négy helyezettjével játszott a bentmaradásért/feljutásért mindegyik csapattal egy hazai és egy idegenbeli meccset, a csapatonkénti 10 meccs lejátszása után a két legtöbb pontot szerző csapat folytatta a játékot a következő szezonban az Extraligában. Az utolsó két helyen ŠK Iskra Banská Bystrica és a Dragon Prešov csapata végzett, az osztályozók után csak a Banská Bystrica csapata tudta megőrizni a helyét a bajnokságban, a Prešov kiesett, és a helyére a HK Spišská Nová Ves került a másodosztályból. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 4-1-es arányban.

Az 1996–97-es szezonban az osztályozó meccsek csapatszámát kibővítették, így az Extraliga alapszakaszának utolsó négy helyezettje, illetve a másodosztály első négy helyezettje játszott osztályozó mérkőzéseket egymással. Az osztályozó mérkőzéseken a ŠK Iskra Banská Bystrica és a Spartak Dubnica nad Váhom csapata esett ki, helyükre a HKm Zvolen és a HK 36 Skalica csapata került. Az alapszakaszt és a rájátszást a Dukla Trenčín nyerte a HC Košice legyőzésével 3-1-es arányban.

Az 1997–98-as szezonban kivezették az alapszakasz végén a több csapatból álló osztályozó meccseket, így az alapszakasz utolsó helyezettje játszott a bentmaradásért a másodosztály harmadik helyezettjével, míg a másodosztály első és második helyezettje automatikusan felkerült az első osztályba. Az utolsó helyen végzett HK 32 Liptovský Mikuláš csapata meg tudta őrizni a helyét a bajnokságban a HK Spartak Dubnica nad Váhommal szemben, a másodosztály első két helyezettje, a ŠK Iskra Banská Bystrica és a HK VTJ Farmakol Prešov a következő szezontól az Extraligában játszott. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Harvard Bratislava nyerte a HC Košice legyőzésével 3-2-es arányban.

Az 1998–99-es szezonban a bajnokság neve West Extraligára változott, a bajnokságban részt vevő csapatok száma 10-ről 12-re nőtt. A következő szezonra a bajnokság csapatszámát 8-ra kívánták csökkenteni, így az alapszakasz utolsó hat helyezettje a másodosztály első két helyezettjével együtt osztályozó meccseket játszott a bentmaradásért, az osztályozók két legtöbb pontot gyűjtő csapata maradt az első osztályban, illetve jutott tovább a rájátszásba. A többi csapat a másodosztályba esett le. Az alapszakaszt a HC Slovan Harvard Bratislava nyerte, rájátszást a HC Košice nyerte a HC Slovan Harvard Bratislava legyőzésével 3-1-es arányban.

Az 1999–00-es szezonban a bajnokságban részt vevő csapatok száma 12-ről 8-ra csökkent, az alapszakasz végén az utolsó helyezett automatikusan kiesett az első osztályból. 2000. január 19-én alapították a Pro-Hokej a.s. vállalatot, ami a liga marketingtevékenységét hivatott végezni.[8] A liga vezetését Marián Mjartan vette át. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Harvard Bratislava nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 3-2-es arányban.

A 2000–01-es szezonban megszűnt a kiesés-feljutás rendszere és a bronzmérkőzések is. Az alapszakaszt és a rájátszást a HKM Zvolen nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 3-1-es arányban. A Pro-Hokej főigazgatója, Peter Kotleb reklámszerződések meghamisítása miatt el lett bocsátva Marián Mjartan által 2001 augusztusában.[9]

A 2001–02-es szezonban a bajnokság neve BOSS Extraligára változott, a bajnokságban részt vevő csapatok száma 8-ról 10-re nőtt.[10] 2001 szeptemberében Ján Stanovský visszatért a liga vezetéséhez, leváltva Marián Mjartant, aki a reklámszerződések meghamisításának eltusolása miatt lemondott tisztségéről.[11] Újból bevezetésre került a kieséses rendszer, az alapszakasz utolsó helyezettje mérkőzött meg a bentmaradásért a másodosztály győztesével. A rájátszássoroztatot ettől a szezontól kezdve 4 nyert meccsig játszották.[12] 2002 januárjában Ján Stanovský lemondott a liga vezetéséről.[13] A másodosztályba kiesett a MHC Nitra, a HK Spišská Nová Ves került fel. Az alapszakaszt a HKm Zvolen nyerte, a rájátszást a Slovan Slovnaft Bratislava nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 4-2-es arányban.

Pro-Hokej időszak

A 2002–03-as szezonban a bajnokság neve Slovenské telekomunikácie Extraligára változott. 2002 májusában vette át az Extraliga irányítását a Pro-Hokej a.s. Vladimír Paštinský vezetésével.[14] Az alapszakasz utolsó helyezettje automatikusan kiesett a másodosztályba. Az alapszakaszt és a rájátszást a Slovan Slovnaft Bratislava nyerte a HC Košice legyőzésével 4-0-ás arányban.

A 2003–04-es szezonban a bajnokság neve ST Extraligára változott. Az alapszakaszt és a rájátszást a HK Dukla Trenčín nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 4-2-es arányban.[15]

A 2004–05-ös szezont befolyásolta a 2004–2005-ös NHL-lockout, ami miatt a legmagasabb szintű jégkorongbajnokság játékosai más jégkorongligákba igazoltak az adott szezon erejéig. Ebben a szezonban sok szlovák NHL-játékos tért haza, Pavol Demitra, Marián Hossa és Marián Gáborík a Trencsén csapatához, Miroslav Šatan és Ľubomír Višňovský a Pozsony csaptához, Michal Handzuš, Richard Zedník és Vladimír Országh a Zólyom csapatához, Ladislav Nagy és Martin Štrbák a Kassa csapatához, illetve Žigmund Pálffy a Szakolca csapatába igazolt.[16] Az NHL-es tapasztalattal bíró játékosok nagy mértékben emelték a bajnokság színvonalát, a gólkirály a szezonban Marián Gáborík lett. A szezon végeztével ezek a játékosok elhagyták a szlovák ligát. Az alapszakasz végén utolsó helyen szereplő HK Spartak Dubnica nad Váhom az osztályozó mérkőzések során a HC VTJ Topoľčany ellen 4:2-es összesítésben győzve meg tudta őrizni a helyét az első osztályban, azonban az Extraliga-licencét eladta a másodosztályban alapszakaszgyőztes MHC Martin csapatának. Az alapszakaszt a HKm Zvolen nyerte, a rájátszást a Slovan Slovnaft Bratislava nyerte a HKm Zvolen legyőzésével 4-3-as arányban.[17]

A 2005–06-os szezonban a bajnokság neve T-com Extraligára változott. Az alapszakaszt a HKm Nitra nyerte, a rájátszást a MsHK Žilina nyerte a HK Tatravagónka Poprad legyőzésével 4-3-as arányban.[18]

A 2006–07-es szezont a bajnokság általános, névadó szponzor nélkül indult el, mert a szezon kezdete előtt a korábbi szponzor, a Slovak Telekom nem hosszabbította meg a szponzorációs szerződést.[19] A szezon közepén, 2006. január 16-án lett a liga főszponzora a szlovák olajipari cég, a Slovnaft, így a bajnokság neve Slovnaft Extraligára változott.[20] Ettől a szezontól kezdve megszűnt a kieséses rendszer, zárt ligaként működött a bajnokság. Az alapszakaszt a HC Košice nyerte, a rájátszást a HC Slovan Bratislava nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 4-0-ás arányban.

A 2007–08-as szezonban a bajnokságban részt vevő csapatok száma 10-ről 12-re nőtt, egy új csapat csatlakozott a ligához HK VSR SR 20 (2008-tól HK Orange 20) néven, amit a szlovák U20-as jégkorong-válogatott gyenge teljesítménye után hívott létre a Szlovák Jégkorongszövetség akkori alelnöke, Ján Filc. Az U20-as válogatott keret játékosai gyakorlásként az első osztályú csapatokkal játszottak az alapszakaszban csökkentett mérkőzésszámban. A rájátszásban nem vett részt a csapat, ahogyan az alapszakasz végén sem eshetett ki a másodosztályba. A HK Orange 20 egészen a 2018-19-es szezonig tagja volt a bajnokságnak, amikor megszüntették, hogy az U20-as helyett az U18-as jégkorong-válogatottnak biztosítsanak lehetőséget a gyakorlásra.[21] Az U18-as jégkorongkeret azonban a 2019-20-as szezontól kezdve a szlovák másodosztályban játszik. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Slovan Bratislava nyerte a Dukla Trenčín legyőzésével 4-3-as arányban.[22]

A 2008–09-es szezonban a bajnokságban részt vevő csapatok száma 12-ről 13-ra nőtt. Az alapszakasz új rendszerben került lejátszásra, mindegyik csapat 4 mérkőzést játszott a többi csapattal (kivéve az HK Orange 20, ami csak 2-t), és 46 lejátszott mérkőzés után az alapszakasz első hat helyezettje a rájátszásban elfoglalt helyezésért játszottak tovább csapatonként 10 mérkőzést, míg az utolsó hét helyezett további 12 mérkőzést játszott, amiknek végén a két legtöbb pontot gyűjtő csapat a rájátszásba jutott, a HK Orange 20-nak az alapszakasz véget ért, és a négy legkevesebb pontot szerző csapat pedig osztályozókat játszottak, amiknek a végén a két legkevesebb pontot szerző csapat a másodosztály első és második helyezettjével játszott négy győztes meccsig menő mérkőzéseket az első osztályban maradásért. A szezon során a HK 36 Skalica játékosa, Žigmund Pálffy 64 gólt szerzett, ezzel ligarekordot állított fel, amit napjainkig nem döntött meg más játékos.[23] Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a HK 36 Skalica legyőzésével 4-2-es arányban.[24]

A 2009–10-es szezonban az alapszakasz utolsó két helyezettje (a HK Orange 20 helyezését nem számolva) automatikus a kiesett a másodosztályba, míg az alapszakasz harmadik legkevesebb pontot szerző csapata a másodosztály első helyezettjével játszott négy győztes meccsig menő mérkőzést az első osztályban maradásért. Az alapszakaszt a HC Slovan Bratislava nyerte, a rájátszást a HC Košice nyerte a HC Slovan Bratislava legyőzésével 4-2-es arányban.[25]

A 2010–11-es szezonban a bajnokságban részt vevő csapatok száma 13-ról 11-re csökkent, az alapszakasz utolsó helyezettje (a HK Orange 20 helyezését nem számítva) a másodosztály első helyezettjével játszott az első osztályban maradásért négy győztes meccsig menő mérkőzést. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a HK ŠKP Poprad legyőzésével 4-1-es arányban.[26]

A 2011–12-es szezonban a bajnokság neve Tipsport Extraligára változott.[27] Az alapszakasz végén az utolsó helyen végző (a HK Orange 20 helyezését nem számítva) HK Nitra a másodosztály első helyezettjével, a HC 46 Bardejovval játszott volna a bentmaradásért, de mivel a HC 46 Bardejov akkoriban a HC Košice betétcsapataként működött, ezért az összeférhetetlenség miatt a HK Nitra a bentmaradásért folyó mérkőzések lejátszása nélkül maradhatott a bajnokságban a következő szezonban is. Az alapszakaszt a HC Košice nyerte, a rájátszást a HC Slovan Bratislava nyerte a HC Košice legyőzésével 4-3-as arányban.[28]

A 2012–13-as szezontól kezdve a HC Slovan Bratislava az orosz Kontinentális Jégkorong Ligához csatlakozott, és a liga Bobrov divíziójában játszott. A Slovan helyére az előző szezonban bajnok HC 46 Bardejov helyett, ami a HC Košice betétcsapata volt, összeférhetetlenség a rájátszás második helyezettje, az ŠHK 37 Piešťany került. A 2012–2013-as NHL-lockout miatt több NHL-játékos is a szlovák bajnokságba igazolt, Tomáš Tatar a ŠHK 37 Piešťany-hoz, Tomáš Kopecký a Trencsén csapatához, Michal Handzuš, Tanner Glass, Clayton Stoner és Dana Tyrell a Besztercebánya csapatához, azonban az NHL szezonja végül megkezdődött, így a szlovák bajnokságban csak néhány meccs erejéig játszottak.[29][30][31][32] Míg a Slovan Bratislavának előnyös volt a ligaváltás, Európa legerősebb bajnokságában játszhattak, és már az első szezonjukban nagy mértékben megnőtt a nézőszáma, sokszor teltházas mérkőzéseket játszott, addig a szlovák bajnokságnak veszteséget okozott a Slovan kilépése. A Slovan rendelkezett a legmagasabb átlagos nézőszámmal, és az idegenbeli meccseikre is sok nézőtt vonzott, így a távozása után a szlovák liga átlagos nézőszáma erősen csökkent.[33][34] Az alapszakasz utolsó helyezettje, az MHC Mountfield Martin a másodosztályban újból bajnok HC 46 Bardejovval mérkőzött meg az első osztályban maradásért, azonban a Mountfield Martin győzött 4:3-as összesítésben, így a ligában maradt. Az alapszakaszt és a rájátszást a HKM Zvolen nyerte a HC Košice legyőzésével 4-1-es arányban.[35]

A 2013–14-es szezonban az alapszakasz során legkevesebb pontot szerző MsHK DOXXbet Žilina a másodosztály bajnokával, a HC 46 Bardejovval folytatott osztályozó mérkőzéseken meg tudta őrizni a helyét. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a HK Nitra legyőzésével 4-3-as arányban.[36]

A 2014–15-ös szezonban az alapszakasz során legkevesebb pontot szerző MsHK DOXXbet Žilina a másodosztály bajnokával, a HC 07 Detvával folytatott osztályozó mérkőzéseken meg tudta őrizni a helyét. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a HC ’05 Banská Bystrica legyőzésével 4-2-es arányban.[37]

Richard Lintner, a Tipsport Liga igazgatója 2015 és 2020 között

A 2015–16-os szezonban Richard Lintner a Szlovák Jégkorongszövetség elnökválasztásán indult, hogy megreformálja a szlovák jégkorongot, de végül a hivatalban lévő Igor Nemeček győzte le az elnökválasztáson. Ezután a szövetségtől függetlenül működő, a Tipsport Ligát működtető Pro-Hokej szervezet igazgató posztjára kérték fel, amit elfogadott, és nagy változásokat jelentett be.[38] 2015 októberében Richard Lintner a szlovák bajnokság megnyitásának a lehetőségét vetette fel külföldi csapatok számára, leginkább magyar vagy lengyel csapatokkal bővülhetne a bajnokság, ezzel a liga bevételeit és színvonalát növelve.[39] A bajnokság neve Tipsport Ligára változott. A HK 36 HANT Skalica csapat pénzügyi gondok miatt nem tudta folytatni a bajnokságot, így automatikusan kiesett az első osztályból. Az alapszakaszt a HC Košice nyerte, a rájátszást a HK Nitra nyerte a HC ’05 iClinic Banská Bystrica legyőzésével 4-2-es arányban.[40]

A 2016–17-es szezonban a bajnokság kezdete előtt az ŠHK 37 Piešťany eladta az Extraliga-licencét a MHk 32 Liptovský Mikuláš-nak, így 6 év után újra visszatérhetett az első osztályba. Az alapszakasz utolsó két helyezettje a másodosztály rájátszásának két döntősével játszott osztályozó mérkőzéseket. Az alapszakaszt és a rájátszást a HC ’05 iClinic Banská Bystrica nyerte a HK Nitra legyőzésével 4-1-es arányban.[41]

A 2017–18-as szezonban az MHC Martin nem indulhatott, mert a klub a tartozásait nem tudta időben rendezni. Ezért a ligától nem kapott indulási engedélyt. A ligát irányító Pro-Hokej a másodosztály rájátszásának bajnokát, a HC 07 Detvát választotta ki, hogy az első osztályban szerepelhessen.[42] Az alapszakaszt a HK Nitra nyerte, a rájátszást a HC ’05 iClinic Banská Bystrica nyerte a HK Dukla Trenčín legyőzésével 4-3-as arányban.[43]

A 2018–19-es szezontól kezdve a Tipsport Liga történetében először nemzetközi ligává alakult a magyarországi DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda csatlakozásával.[44][45][46] A bajnokságban részt vevő csapatok száma így 11-ről 13-ra nőtt. A MAC Újbuda két, a DVTK Jegesmedvék három szezont játszott a szlovák bajnokságban mielőtt visszatértek a magyar Erste Ligába.[47][48] A két magyar csapat mentesült a kiesés-feljutás rendszere alól, ebben a szezonban az alapszakaszban a legkevesebb pontot gyűjtő (a HK Orenage 20 és a két magyar csapatot nem számítva) játszott négy győztes meccsig tartó mérkőzést az első osztályban maradásért a másodosztály bajnokával. A DVTK Jegesmedvék az alapszakaszban 8-dik helyet, a MAC Újbuda 9. helyet ért el, így kvalifikációs mérkőzéseket kellett játszaniuk egymással, amiben a DVTK Jegesmedvék maradt alul, 0-3-as összesítésben győzte le a MAC Újbuda. Az Újbuda csapata így bejutott a rájátszásba, azonban a negyeddöntőben 1-4-es összesítésben legyőzte a HKM Zvolen. A MsHK DOXXbet Žilina csapata 3:4-es összesítésben alulmaradt a HK Dukla Ingema Michalovce ellen, így a nagymihályi csapat története során először került fel a szlovák első osztályba. A Szlovák Jégkorongszövetség jelezte a Tipsport Liga felé, hogy 2019. június 1-től átvenné a liga irányítását a Pro-Hokejtől.[49] Az alapszakaszt és a rájátszást a HC ’05 iClinic Banská Bystrica nyerte a HK Nitra legyőzésével 4-1-es arányban.[50]

APHK időszak

A 2019-20-as szezonban a HC Slovan Bratislava csapata visszatért a szlovák első osztályba. Ebben a szezonban nem volt kiesés, a legkevesebb pontot gyűjtő csapat nem jutott be a rájátszásba, az 1-6. helyezett csapat a rájátszásba jutásnál kapott helyezésért játszott, míg a 7-12. helyezett csapat a rájátszásba jutásért, amiben az két legtöbb pontot szerző csapat jutott be a rájátszásba. A DVTK Jegesmedvék az alapszakaszban 9. helyet, a MAC Újbuda 10. helyet ért el, így a rájátszásba jutásért kellett játszaniuk. A bajnokság leállításakor is a 9. és a 10. helyen álltak, ami nem rájátszásba bejutó helyezés. A szezon mérkőzéseit 2020. március 12-én félbeszakították a koronavírus-járvány miatt, és az alapszakasz során legtöbb pontot szerző HC ’05 iClinic Banská Bystrica csapatát nyilvánították a 2019–2020-as bajnokság győztesének, majd a döntést a HC Košice és a HC Slovan Bratislava tiltakozása után visszavonták, és nem hirdettek bajnokot erre a szezonra.[51] A csapatok pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében a Tipsport Liga a rájátszássorozat lejátszása nélkül is az összes részt vevő csapatnak megadta a teljes támogatási összeget.[52] Richard Lintner 5 év után, 2020. június 24-én távozott a Pro-Hokej éléről[53] A Pro-Hokejt az újonnal alapított Professzionális Jégkorongklubok Szövetsége (szlovákul: Asociácia profesionálnych hokejových klubov, röviden APHK) váltotta a bajnokság szervezésében.[54] A szövetséghez a liga mindegyik csapata csatlakozott a HC Slovan Bratislava kivételével.

A 2020–21-es szezonban a bajnokság neve Tipos Extraligára változott. A bajnokságban részt vevő csapatok száma 13-ról 12-re csökkent a MAC Újbuda távozásával. A DVTK Jegesmedvék az alapszakasz 11. helyén végzett, így nem jutott be a rájátszásba. Az alapszakasz utolsó helyezettje játszott volna a másodosztály bajnokával mérkőzéseket az első osztályban maradásért, azonban a koronavírus okozta különleges helyzetre való tekintettel ebben a szezonban nem játszották le ezeket a mérkőzéseket. Az alapszakaszt és a rájátszást a HKM Zvolen nyerte a HK Poprad legyőzésével 4-1-es arányban.[55]

A 2021–22-es szezonban a DVTK Jegesmedvék már nem játszott, visszatért az Erste Ligába. a HK Spišská Nová Ves került a helyére a másodosztály bajnokaként.[56] A HC 07 Detva tulajdonosa, Róbert Ľupták a csapatot Eperjesre költöztette, ahol a Detva játékosaival HC GROTTO Prešov névvel, a Detva Extraliga-licencével indult el a bajnokságban.[57] Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Slovan Bratislava nyerte a HK Nitra legyőzésével 4-2-es arányban.[58]

A 2022–23-as szezonban az alapszakasz során utolsó helyen végző csapat automatikusan kiesik a másodosztályba, ebben a szezonban HC MV Transport Prešov esett ki.[59] Az alapszakaszt és a rájátszást a HC Košice nyerte a HKM Zvolen legyőzésével 4-1-es arányban.[60] 2023 januárjában Richard Lintner visszatért, és az APHK képviselőjeként folytatta a munkáját.[61]

A 2023–24-es szezonban a HK 19 Humenné végzett az utolsó helyen, így kiesett a másodosztályba, az alapszakaszt a HK Poprad nyerte, a rájátszást a HK Nitra nyerte a HK Spišská Nová Ves legyőzésével 4-0-ás arányban.[62][63]

A 2024–25-ös szezonra az alapszakasz során csapatonként játszott mérkőzések számát 54-re növelték.

A liga vezetői

ÉvNévSzervezet
1993–2000Ján Stanovský[64]Združenie oddielov a klubov hokejovej extraligy (ZOK HESR)
2000–2001Marián Mjartan
2001–2002Ján Stanovský
2002–2015Vladimír PaštinskýPro-Hokej
2015–2019Richard Lintner
2019–2020Pro-Hokej (a Szlovák Jégkorongszövetség irányítása alatt)
2020–2020Imre Valášek[65]
2020–napjainkigAneta Büdiová

(igazgató)

Asociácia profesionálnych hokejových klubov (APHK)
Miroslav Kováčik[66]

(elnök)

Miloš Radosa

(igazgatósági tag)

Miroslav Brumerčík

(igazgatósági tag)

A bajnokság elnevezései és főszponzorok

A szlovák bajnokság szponzorának, a Tiposnak a logója

A bajnokság megalapításától 1998-ig az Extraliga nevet viselte, majd a 2000–2001-es szezonig West Extraligának nevezték. Az ezt követő szezonban Boss Extraliga volt a neve. A 2002–2003-as szezontól 2005-ig Slovak Telecom Extraliga név alatt került megrendezésre. A 2005–06-os szezonban T-Com Extraliga, 2007. január 16-tól Slovnaft Extraligának nevezték. A 2011–12-es szezontól az alapszakasz hivatalos neve Tipsport Extraliga (2015-től Tipsport liga), míg a rájátszás a Slovnaft-Play-off nevet viselte. 2020-tól a bajnokság neve Tipos Extraliga. A bajnokság névadó szponzora a Tipos, további főszponzorok a Kaufland Slovenská repulika, az Orange Slovensko és a Fortuna.[67]

PeriódusA bajnokság hivatalos elnevezéseNévadó szponzorIparág
1993–1998Extraliga
1998–2001West ExtraligaWestdohányipar
2001–2002BOSS ExtraligaBOSS
2002–2003Slovenské telekomunikácie extraligaSlovenské telekomunikácietelekommunikáció
2003–2005ST ExtraligaSlovak Telekomtelekommunikáció
2005–2006T-Com ExtraligaT-Comtelekommunikáció
2006–2011Slovnaft ExtraligaSlovnaftolajipar
2011–2015Tipsport ExtraligaTipsportszerencsejáték
2015–2020Tipsport LigaTipsportszerencsejáték
2020–Tipos ExtraligaTiposszerencsejáték

Lebonyolítás

A Tipos Extraliga szezonja két szakaszból áll. Az alapszakasz szeptemberben kezdődik, a rájátszás márciusban.

Alapszakasz

Az alapszakaszban jelenleg 12 csapat versenyez, mindegyik csapat 50 mérkőzést játszik, 2-2 meccset mindegyik csapattal otthon és idegenben. A karácsonyi időszakban, a 28-33. fordulóban a csapatok regionális fordulókat tartanak, ahol 3 regionális csoportba van sorolva 4-4 csapat, mindegyik csapat a másik 3 régiós csapattal 1-1 meccset játszik otthon és idegenben.A csapatok elosztása a regionális fordulókban:

  • Nyugati Regionális Csoport (HC Slovan Bratislava, HK Nitra, HK Dukla Trenčín, HC Mikron Nové Zámky)
  • Központi Regionális Csoport (HKM Zvolen, MHk 32 Liptovský Mikuláš, HC '05 Banská Bystrica, HK Poprad)
  • Keleti Regionális Csoport (HK Spišská Nová Ves, HC Košice, HC 19 Humenné, HK Dukla Ingema Michalovce)

Az utolsó, 49. és 50. fordulót mind egy időben tartják meg.Az alapszakaszban legtöbb pontot elérő csapat a Dušan Pašek-kupát nyeri el.[68]

Rájátszás

A rájátszásba az alapszakasz tabelláján az 1-10 helyen végző csapat vehet részt. Az 1-6. helyezett csapatok közvetlenül negyeddöntő fordulójába kerülnek, a 7-10. helyezett csapatok a negyeddöntőbe jutásért játszanak kvalifikációs meccseket, a 7. helyezett a 10. helyezettel és a 8. a 9. helyezettel. A kvalifikációs meccsek 3 győztes meccsig zajlanak, legfeljebb 5 fordulóig, a kvalifikációs fordulók két győztese kerülhet a rájátszás negyeddöntőjébe. Az alapszakasz végén a tabella 12. helyen szereplő csapata automatikusan a másodosztályú TIPOS Slovenská hokejová liga bajnokságba kerül, míg a következő szezonban a TIPOS Slovenská hokejová liga rájátszásának győztese felkerül a Tipos Extraligába. Az alapszakasz 11. helyezett csapata nem kerül a másodosztályú bajnokságba, de a rájátszásban sem vehet részt. A rájátszásban kiesés alapon folytatódik a küzdelem a bajnoki címért. A nyolc csapatot az alapszakasz utáni helyezések alapján sorolják párosokba (a legerősebb a leggyengébbel). A továbbjutáshoz, illetve a döntőben a bajnoki cím megszerzéséhez négy győzelem kell. A rájátszás győztese a Vladimír Dzurilla-kupát nyeri el, és ezzel együtt a Szlovák bajnok címet (szlovákul: Slovenský majster).[69] Az alapszakasz győztese és a bajnok indulhatott a 2023–24-es szezonig a Champions Hockey League kiírásában.

A rájátszássorozat rájátszásának ágrajza:

Kvalifikációs fordulóNegyeddöntőkElődöntőkDöntő
            
2.2. helyezett csapat
kvalifikáció győztese
7.7. helyezett csapat
10.10. helyezett csapat
 
 
8.8. helyezett csapat
9.9. helyezett csapat
1.1. helyezett csapat
kvalifikáció győztese
 
 
3.3. helyezett csapat
6.6. helyezett csapat
 
 
4.4. helyezett csapat
5.5. helyezett csapat
A Szlovák Extraliga lebonyolításának változása
No.SzezonCsapatok számaMérkőzések számaRájátszásba jutásKiesés
1.1993–941036Első négy helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
2.1994–951036Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
3.1995–961036Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó két helyen végzett csapatok osztályozót játszanak a másodosztály első négy helyén végzett csapattal
4.1996–971036Az első hat helyen végzett csapat osztályozókat játszik, az osztályozó első négy csapata jut beAz utolsó négy helyen végzett csapatok osztályozót játszanak a másodosztály első négy helyén végzett csapattal
5.1997–981036Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
6.1998–991222 + osztályozók22 forduló után az első hat helyen végzett csapat helyosztó mérkőzéseket játszikAz utolsó hat helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály első két helyezettjével
7.1999–00856Első négy helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
8.2000–01856Első nyolc helyen végzett csapatNincs kiesés a ligából
9.2001–021054Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
10.2002–031054Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
11.2003–041054Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
12.2004–051054Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
13.2005–061054Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
14.2006–071054Első nyolc helyen végzett csapatNincs kiesés a ligából
15.2007–081254Első nyolc helyen végzett csapatNincs kiesés a ligából
16.2008–091346Első hat helyen végzett csapat, utolsó hat helyen végzett csapat két rájátszáshelyért játszik osztályozókatOsztályozók utolsó négy helyén végzett csapatok osztályozót játszanak, aminek az utolsó két helyén végzett csapat a másodosztály első két helyezettjével játszik a bentmaradásért
17.2009–101347Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett két csapat automatikusan kiesik, a 9. helyen végzett csapat a másodosztály győztesével játszik osztályozókat a bentmaradásért
18.2010–111157Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
19.2011–121155Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
20.2012–131156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
21.2013–141156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
22.2014–151156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
23.2015–161156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó két helyen végzett csapat a másodosztály első két helyezettjével játszik osztályozókat a bentmaradásért
24.2016–171156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó két helyen végzett csapat a másodosztály első két helyezettjével játszik osztályozókat a bentmaradásért
25.2017–181156Első nyolc helyen végzett csapatAz utolsó két helyen végzett csapat a másodosztály első két helyezettjével játszik osztályozókat a bentmaradásért
26.2018–191357Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
27.2019–201348Első hat helyen végzett csapat, a 7-12. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértNincs kiesés a ligából
28.2020–211250Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértNincs kiesés a ligából
29.2021–221250Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértAz utolsó helyen végzett csapat osztályozót játszik a bentmaradásért a másodosztály győztesével
30.2022–231250Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
31.2023–241250Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik
32.2024–251254Első hat helyen végzett csapat, a 7-10. helyen végzett csapatok osztályozókat játszanak két rájátszáshelyértAz utolsó helyen végzett csapat automatikusan kiesik

Játékszabályok

A 2006–07-es szezontól az alapszakasz mérkőzései nem érhetnek véget döntetlennel, a rendes játékidőt ilyen esetben ötperces hosszabbítás követi. Ha a hosszabbításban sem születik újabb gól, szétlövés következik, először öt játékossal mindkét csapatból, majd egyenlő számú találat esetén hirtelen halál dönt. Hosszabbítás vagy szétlövés után a rendes játékidő utáni eredményhez hozzáadnak egy gólt a győztes csapat javára. A rendes játékidőben megszerzett győzelemért három pont, a hosszabbításban szerzett győzelemért két pont, a hosszabbítás utáni vereségért egy pont, míg a rendes játékidő utáni vereségért nulla pont jár.

Résztvevők

Jelenlegi csapatok

A 2024-25-ös szezonban a bajnokságban 12 csapat szerepel, a HC Slovan Bratislavának és a HK Popradnak a másodosztályban betétcsapatai is vannak Modré krídla Slovan és AquaCity Pikes néven.A 2023-24-es szezonban részt vevő csapatok, zárójelben a csapatok magyar nyelvű sajtóban használt neveivel:[70][71][72][73][74][75]

KonferenciaCsapat (rövidítés)VárosKerületStadionFérőhelyAlapítás éveVezetőedző
NyugatiHC Mikron Nové Zámky (NZA)
(HC Mikron Érsekújvár)
Érsekújvár Nyitrai kerületÉrsekújvári Téli Stadion3 826[76]1965 Karri Kivi[77]
HC '05 Banská Bystrica (BBY)
(HC ’05 Besztercebánya)
Besztercebánya Besztercebányai kerületTipsport Aréna (Besztercebánya)3 016[78]1922 Raimo Helminen[79]
HK Dukla Trenčín (TRE)
(HK Dukla Trencsén)
Trencsén Trencséni kerületPavol Demitra Jégcsarnok6 150[80]1962 Ernest Bokroš[81]
HK Nitra (NIT)
(HK Nyitra)
Nyitra Nyitrai kerületTipsport Aréna (Nyitra)3 600[82]1926 Antonín Stavjaňa[83]
HKM Zvolen (ZVO)
(HKM Zólyom)
Zólyom Besztercebányai kerületZólyomi Jégcsarnok5 345[84]1927 Jamie Russell[85]
HC Slovan Bratislava (SLO)
(HC Slovan Pozsony)
Pozsony Pozsonyi kerületTIPOS aréna10 000[86]1921 Peter Oremus[87]
KeletiHC Košice (KOS)
(HC Kassa)
Kassa Kassai kerületSteel Aréna8 347[88]1962 Dan Ceman[89]
MHk 32 Liptovský Mikuláš (LMI)
(MHk 32 Liptószentmiklós)
Liptószentmiklós Zsolnai kerületJL aréna3 680[90]1932 Juraj Faith[91]
HK Poprad (POP)
(HK Poprád)
Poprád Eperjesi kerületPoprádi Városi Jégcsarnok4 233[92]1930 Todd Bjorkstrand[93]
HK Dukla Ingema Michalovce (MIC)
(HK Dukla Ingema Nagymihály)
Nagymihály Kassai kerületNagymihályi Jégcsarnok4 000[94]1974 Tomek Valtonen[95]
HK Spišská Nová Ves (SNV)
(HK Igló)
Igló Kassai kerületSpiš aréna4 3001932 Jason O´Leary[96]
Vlci Žilina (ZIL)
(Zsolnai farkasok)
Zsolna Zsolnai kerületNiké Aréna6 2001925 Ernest Bokroš[97]
A 2023–24-es szezon résztvevői
Nyugati konferencia Keleti konferencia

Korábbi csapatok

CsapatVárosStadionFérőhelyAlapítás éveAktív évekMegjegyzés
MHC Mountfield Martin

(MHC Mountfield Turócszentmárton)

TurócszentmártonTurócszentmártoni Jégcsarnok4 20019321993-1999, 2000-2004, 2005-20172017-ben pénzügyi gondok miatt megszűnt
HK Skalica

(HK Szakolca)

SzakolcaSzakolcai Jégcsarnok4 09519361997-2016A szlovák másodosztályban játszik
HC 19 Humenné

(HC 19 Homonna)

HomonnaHomonnai jégcsarnok3 15020192023-2024A szlovák másodosztályban játszik
HK Orange 20 Pöstyén

Pozsony

Pöstyéni Jégcsarnok

Vladimír Dzurilla Jégcsarnok

3 500

3 500

20072007-2019Megszűnt, a szlovák U20-as nemzeti válogatott felkészüléséhez alapították a junior világbajnokságra.
HC Prešov

(HC Eperjes)

EperjesEperjesi Jégcsarnok3 60019321993-1996, 1998-1999, 2021-2023A szlovák másodosztályban játszik
ŠHK 37 Piešťany

(ŠHK 37 Pöstyén)

PöstyénPöstyéni Jégcsarnok3 50019372012-2016A szlovák harmadosztályban játszik
MHK Dubnica nad Váhom

(MHK Máriatölgyes)

MáriatölgyesMáriatölgyesi Jégcsarnok3 50019421994-1997, 2004-2005A szlovák másodosztályban játszik
HC 07 Orin Detva

(HC 07 Orin Gyetva)

GyetvaGyetvai Jégcsarnok1 80020072017-2021A szlovák harmadosztályban játszik
DVTK Jegesmedvék MiskolcMiskolci Jégcsarnok2 00019942018-2021Visszatért az Erste Ligába
MHK Kežmarok

(MHK Késmárk)

KésmárkKésmárki Jégcsarnok3 00019312007-2009A szlovák harmadosztályban játszik
MAC Újbuda BudapestVasas Jégcentrum1 50019932018-2020Visszatért az Erste Ligába, ahol Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club néven játszik

Rivalizálások

HC Slovan Bratislava - HC Košice

A bajnokságban a legnagyobb rivalizálás az ország két legnagyobb városa, Pozsony és Kassa csapata között van. A két csapat a földrajzi elhelyezkedéséből az ország két felét képviselik. A HC Slovan Bratislava, illetve a HC Košice jogelődje is több mint 100 éve lett alapítva, amennyi év alatt a két város csapata sokszor a két legerősebb jégkorongcsapatá vált. A Csehszlovák Extraligában is a szlovákiai csapatok közül a két legdominánsabb csapat volt. A Tipos Extraliga fennállása óta 6-szor mérkőzött meg a Slovan és a Košice a rájátszás döntőjében, többször, mint bármelyik más csapat. A rivalizálás 2012 és 2019 között szünetelt, mert a Slovan Bratislava az orosz Kontinentális Jégkorong Ligához csatlakozott, így nem vett részt a szlovák nemzeti bajnokságban.[98][99][100]

HK Dukla Trenčín - HC Košice

A bajnokság egyik legnagyobb rivalizásása a Trencsén és Kassa csapata között van, ennek a csúcspontja a 90-es években volt, amikor az 1994-től az 1997-ig mind a négy rájátszásdöntőben a Trencsén és Kassa mérkőzött meg a bajnoki címért, ebben az időszakban ez a két csapat jelentette a legnagyobb erőt a szlovák nemzeti ligában. Ez a két csapat a Poprád mellett azon kevés csapatok közé tartozik, amelyek minden szezonban részt vettek a bajnokságban.

HC ’05 Banská Bystrica - HKM Zvolen

A besztercebányai és zólyomi csapat rivalizálását elsősorban a földrajzi közelségük hozta létre. A két csapat közötti meccseket szlovákul pohronské derby-nek (magyarul: Garammenti-derbi) nevezik, mivel mindkét város a Garam (szlovákul: Hron) folyó mellett fekszik. Rájátszásdöntőt még a két csapat nem játszott egymás ellen, de a két közeli település mérkőzései az alapszakasz és rájátszás idején is sok nézőt vonz.[101][102][103][104][105]

Szlovák csapatok - magyar csapatok

A szlovák bajnokságban magyar csapatok csak 3 évig vettek részt, így a szlovák és magyar csapatok közötti rivalizálást nem hosszú közös múlt hozta létre, hanem a két nép közötti viszony. A két nemzet csapatai nemcsak városukat, hanem hazájukat is képviselték egy-egy meccsen. Ennek a rivalizálásnak volt erőszakos kimenetele, a 2018. szeptember 21-én játszott DVTK Jegesmedvék - HKM Zvolen mérkőzésen a szlovák jégkorongultrák a magyar szurkolókra támadtak. A magyar csapatok távozásával ez a rivalizálás megszűnt.[106][107][108]

HK Poprad - HK Spišská Nová Ves

A poprádi és az iglói csapat rivalizálása a földrajzi közelségükből fakad, és hogy a két város a Szepesség két legnépesebb települése, emiatt is nevezik spišské derby-nek (magyarul: szepesi derbi). Az iglói csapat a 2000-es és 2010-es években általában hiányzott az első osztályból, de 2021-től újból tagja a ligának.[109][110]

HK Mikron Nové Zámky - HK Nitra

Az érsekújvári és a nyitrai csapat rivalizálása 2016 óta van jelen, amikor az érsekjúvári csapat feljutott a szlovák elsőosztályba. A két csapat székhelye egyaránt a Nyitrai kerületben van, ezért hívják sokszor kerületi derbinek (krajské derby) nevezik, aminek keretében a kerület két legnagyobb városa mérkőzik meg egymással.[111][112]

Helyezések csapatok szerint

HelyezésCsapat Összesen
1.HC Košice97319
2.HC Slovan Bratislava92516
3.HK Dukla Trenčín35311
4.HKM Zvolen35311
5.Banská Bystrica3227
6.HK Nitra24410
7.MsHK DOXXbet Žilina1012
8.HK Poprad0325
9.HK Skalica0123
10.MHC Martin0022
11.HK Dukla Ingema Michalovce0021
12.HK Spišská Nová Ves0011

Bajnokok Ligája

A Tipos Extraliga rájátszásának győztese kvalifikálhatta magát a Bajnokok Ligája adott évi csoporkörébe a 2023–24-es szezonig. A 2024-25-ös CHL-szezonban a szlovák bajnokság győztesének nem biztosítottak helyet.[113]

CsapatSzezonAlapszakaszRájátszásLMGyGy.h.V.h.V.L.G.K.G.GK.PCHL-ligarangsor[114]
HC Košice2014–2015Csoportkör 3. hely[115]Nem jutott be620131416-276. helyezett
HC Košice2015–2016Csoportkör 2. hely[116]Tizenhatoddöntő, vereség Skellefteå AIK ellen (4-6)[117]4110278-157. helyezett
HK NitraCsoportkör 3. helyNem jutott be40013418-141
HC Košice2016–2017Csoportkör 2. hely[118]Tizenhatoddöntő, vereség HC Fribourg-Gottéron ellen (2-5)[119]4110278-156. helyezett
HK NitraCsoportkör 1. helyTizenhatoddöntő, vereség HC Vítkovice Ridera ellen (0-12)400131015-51
HC ’05 Banská Bystrica2017–2018Csoportkör 4. hely[120]Nem jutott be620041318-567. helyezett
HC ’05 Banská Bystrica2018–2019Csoportkör 4. hely[121]Nem jutott be610141424-1029. helyezett
HC ’05 Banská Bystrica2019–2020Csoportkör 4. hely[122]Nem jutott be601141023-13310. helyezett
HC Slovan Bratislava2021–2022Csoportkör 4. hely[123]Nem jutott be60006823-15012. helyezett
HC Slovan Bratislava2022–2023Csoportkör 4. hely[124]Nem jutott be60006926-17012. helyezett
HC Košice2023–2024Főcsoport 24. hely[125]Nem jutott be60006922-13011. helyezett

Kontinentális Kupa

A HK Nitra csapata a Cardiff Devils ellen a Kontinentális Kupa döntőjében 2023-ban

A Tipos Extraliga rájátszásának második helyezettje kvalifikálja magát a Kontinentális Kupa adott évi csoportkörébe.

CsapatSzezonCsoportkörVégső forduló
HC VSŽ Košice1997–98[126]N csoport 1. helyKupagyőztes
HC Košice1998–99[127]-2. hely
HK Dukla TrenčínB csoport 1. hely

H csoport 1. helyN csoport 2. hely

Nem jutott be
ŠKP PopradH csoport 2. helyNem jutott be
HKM Zvolen1999–00[128]N csoport 1. hely4. hely
HC KošiceN csoport 2. helyNem jutott be
HKM Zvolen2000–01[129]H csoport 1. hely

N csoport 3. hely

Nem jutott be
HC Slovan BratislavaN csoport 1. hely3. hely
HKM Zvolen2001–02[130]O csoport 1. hely3. hely
HC Slovan Bratislava2002–03[131]L csoport 1. hely

N csoport 3. hely

5. hely
HC Slovan Bratislava2003–04[132]N csoport 1. helyKupagyőztes
HKM ZvolenI csoport 3. helyNem jutott be
HKM Zvolen2004–05[133]-Kupagyőztes
MHC Martin2008–09[134]-Kupagyőztes
HK Poprad2021–22[135]E csoport 3. helyNem jutott be
HK Nitra2022–23[136]F csoport 1. helyKupagyőztes

Szezonok

Az Extraliga elmúlt szezonjainak alapszakaszgyőztesei, illetve rájátszásainak első három helyezettjei a legtöbb gólt szerző játékosokkal.[23]

No.SzezonBajnok

Vladimír Dzurilla-kupa

Második helyHarmadik helyGólkirályAlapszakasz győztese

Dušan Pašek-kupa

1.1993–94Dukla TrenčínHC KošiceMartimex ZŤS MartinMiroslav Šatan (Dukla Trenčín, 42 gól)Dukla Trenčín (54 pont)
2.1994–95HC KošiceDukla TrenčínSlovan BratislavaVlastimil Plavucha (HC Košice, 47 gól)Dukla Trenčín (86 pont)
3.1995–96HC KošiceDukla TrenčínSlovan Harvard BratislavaVlastimil Plavucha (HC Košice, 34 gól)HC Košice (55 pont)
4.1996–97Dukla TrenčínHC KošiceŠKP PS PopradJán Pardavý (Dukla Trenčín, 42 gól)Dukla Trenčín (57 pont)
5.1997–98Slovan Harvard BratislavaHC KošiceHC ŠKP PopradVlastimil Plavucha (HC Košice, 37 gól)Slovan Harvard Bratislava (58 pont)
6.1998–99HC KošiceSlovan Harvard BratislavaHK 36 SkalicaJán Lipiansky (Slovan Harvard Bratislava, 36 gól)Slovan Harvard Bratislava (39 pont)
7.1999–00Slovan Harvard BratislavaHKm ZvolenDukla TrenčínVlastimil Plavucha (HKm Zvolen, 49 gól)Slovan Harvard Bratislava (75 pont)
8.2000–01HKm ZvolenDukla TrenčínSlovan Harvard BratislavaJán Plch (HKm Zvolen, 40 gól)HKm Zvolen (125 pont)
9.2001–02Slovan Slovnaft BratislavaHKm ZvolenHC KošiceJaroslav Török (HKm Zvolen, 38 gól)HKm Zvolen (76 pont)
10.2002–03Slovan Slovnaft BratislavaHC KošiceHKm ZvolenArne Kroták (HC Košice, 35 gól)Slovan Slovnaft Bratislava (107 pont)
11.2003–04Dukla TrenčínHKm ZvolenSlovan Slovnaft BratislavaMartin Bartek (HKm Zvolen, 46 gól)Dukla Trenčín (121 pont)
12.2004–05Slovan Slovnaft BratislavaHKm ZvolenDukla TrenčínMarián Gáborík (Dukla Trenčín, 33 gól)HKm Zvolen (107 pont)
13.2005–06MsHK ŽilinaHK Tatravagónka ŠKP PopradHK Dynamax NitraĽubomír Kolník (HK Dynamax Nitra, 33 gól)HK Dynamax Nitra (99 pont)
14.2006–07HC Slovan BratislavaDukla TrenčínHC KošiceMarek Uram (HC Slovan Bratislava, 43 gól)HC Košice (106 pont)
15.2007–08HC Slovan BratislavaHC KošiceHK 36 SkalicaMartin Kuľha (HC Slovan Bratislava, 41 gól)HC Slovan Bratislava (119 pont)
16.2008–09HC KošiceHK 36 SkalicaHC Slovan BratislavaŽigmund Pálffy (HK 36 Skalica, 64 gól)HC Košice (126 pont)
17.2009–10HC KošiceHC Slovan BratislavaMHC MartinMartin Kuľha (HC Slovan Bratislava, 32 gól)HC Slovan Bratislava (117 pont)
18.2010–11HC KošiceHK ŠKP PopradHC ’05 Banská BystricaMichel Miklík (HC Košice, 37 gól)HC Košice (137 pont)
19.2011–12HC Slovan BratislavaHC KošiceDukla TrenčínMartin Kuľha (HK Poprad, 35 gól)HC Košice (110 pont)
20.2012–13HKM ZvolenHC KošiceHK NitraRoman Tománek (HK Nitra, 42 gól)HKM Zvolen (115 pont)
21.2013–14HC KošiceHK NitraHC ’05 Banská BystricaRoman Tomas (MsHK DOXXbet Žilina, 40 gól)HC Košice (125 pont)
22.2014–15HC KošiceHC ’05 Banská BystricaHK NitraPetr Kafka (HC ’05 Banská Bystrica, 36 gól)HC Košice (123 pont)
23.2015–16HK NitraHC ’05 iClinic Banská BystricaHC KošiceLukáš Hvila (HC ’05 Banská Bystrica, 34 gól)HC Košice (106 pont)
24.2016–17HC ’05 iClinic Banská BystricaHK NitraMsHK ŽilinaLadislav Nagy (HC Košice, 30 gól)HC ’05 iClinic Banská Bystrica (119 pont)
25.2017–18HC ’05 iClinic Banská BystricaHK Dukla TrenčínHK NitraTimothy James Coffman (HKM Zvolen, 33 gól)
Matej Paulovič (HK Nitra, 33 gól)
HK Nitra (119 pont)
26.2018–19HC ’05 iClinic Banská BystricaHK NitraHKM ZvolenSamuel Buček (HK Nitra, 39 gól)HC ’05 iClinic Banská Bystrica (115 pont)
27.2019–20A Covid-19-járvány miatt félbe lett szakítva a bajnokság, bajnokot nem hirdettekMarcel Haščák (HC Košice, 33 gól)HC ’05 iClinic Banská Bystrica (102 pont)[m 1]
28.2020–21HKM ZvolenHK PopradHK Dukla Ingema MichalovceMarcel Haščák (HK Poprad, 45 gól)HKM Zvolen (103 pont)
29.2021–22HC Slovan BratislavaHK NitraHKM ZvolenSamuel Buček (HK Nitra, 54 gól)HC Slovan Bratislava (104 pont)
30.2022–23HC KošiceHKM ZvolenHK GROTTO Spišská Nová VesMax Gerlach (HC MV Transport Prešov, 34 gól)HC Košice (96 pont)
31.2023–24HK NitraHK Spišská Nová VesHK Dukla Ingema MichalovceRyan Dmowski (HK Poprad, 30 gól)HK Poprad (94 pont)
Alapszakaszban elért helyezés a ligában szezononként
Csapat93/
94
94/
95
95/
96
96/
97
97/
98
98/
99
99/
00
00/
01
01/
02
02/
03
03/
04
04/
05
05/
06
06/
07
07/
08
08/
09
09/
10
10/
11
11/
12
12/
13
13/
14
14/
15
15/
16
16/
17
17/
18
18/
19
19/
20
20/
21
21/
22
22/
23
23/
24
Košice2.2.1.2.2.2.7.5.3.3.4.4.2.1.2.1.3.1.1.2.1.1.1.3.5.4.3.8.5.1.4.
Dukla Trenčín1.1.2.1.4.5.4.3.5.4.1.3.4.4.6.6.9.5.5.6.9.6.5.9.3.6.5.7.9.9.9.
Poprad6.4.4.4.3.7.3.4.4.7.8.7.5.6.7.10.6.2.4.7.5.5.6.6.6.5.4.3.6.7.1.
Zvolen10.5.4.2.1.1.2.2.1.3.2.5.3.8.6.7.1.7.4.3.5.2.2.6.1.2.3.7.
Nitra5.9.6.9.9.12.10.9.5.1.7.10.9.7.8.10.3.2.2.2.2.1.3.8.5.3.10.8.
32 Liptovský Mikuláš9.5.8.6.10.6.6.7.7.9.7.8.9.9.11.4.12.10.9.11.12.12.11.10.
Slovan Bratislava3.3.5.3.1.1.1.2.2.1.3.2.7.3.1.2.1.4.3.2.4.1.2.5.
Martin4.6.3.5.7.10.8.9.6.10.10.5.3.7.5.9.9.10.8.7.8.7.
Skalica6.3.5.6.6.5.6.9.8.8.4.5.4.7.2.5.6.9.11.
'05 Banská Bystrica9.10.9.8.2.3.8.8.3.3.4.1.4.1.1.10.8.4.6.
Žilina8.8.5.6.6.10.8.11.10.10.6.9.10.10.7.4.7.12.
Orange 2012.12.13.11.11.11.11.10.11.11.13.
Spišská Nová Ves7.10.7.8.8.8.10.11.7.5.3.
Mikron Nové Zámky8.8.7.11.9.11.6.11.
21 Prešov8.7.10.11.10.12.
Dukla Ingema Michalovce7.2.4.8.2.
37 Piešťany4.4.8.9.
Dubnica nad Váhom8.7.8.10.
07 Orin Detva10.10.12.6.
DVTK Jegesmedvék8.9.11.
SkiPark Kežmarok9.12.
MAC Újbuda9.10.
19 Humenné12.
   Kiesett a bajnokságból a másodosztályba

Játékosok

A liga jelenlegi szabályozása szerint egy csapatban egy mérkőzés alatt 7 külföldi játékos játszhat a kapust is beleértve, azonban a keretben legalább két 20 év alatti játékosnak kell helyet biztosítani, az idősebb játékosoknak 8 hely biztosított.[137] A bajnokság játékosainak érdekvédelmét a Slovak Ice Hockey Players' Association (SIHPA) látja el.[138]

Korábbi NHL-játékosok a ligában

Marián Hossa, a Dukla Trenčín volt játékosa, a 2015-ben a Chicago Blackhawks által megnyert Stanley-kupával

Statisztikák

CsapatSzezonokMérkőzésekGyőzelmekGyőzelmek h. u.DöntetlenekVereségek h. u.VereségekGólok +Gólok -Pontok
HC Košice301 52983311276744345 2573 7502 694
HK Dukla Trenčín301 52970911276925404 6913 9892 340
HKM Zvolen271 411690108551004584 5913 8782 335
HK ŠKP Poprad301 51765412084955644 5594 2432 229
Slovan Bratislava231 1426526874572914 1592 7682 021
HK Nitra271 3415568756925503 9244 0541 917
HC 05 Banská Bystrica189034019516763152 7902 4861 463
MHC Martin221 0833755772844952 8543 2411 290
HK 36 Skalica189513863860474202 7732 8951 254
Vlci Žilina189883086936834922 5173 0401 149
MHk 32 Liptovský Mikuláš241 1923344588636622 9894 1851 123
HC Nové Zámky737412137391779561 097476
HK Spišská Nová Ves10423114938222401 0451 507370
HK Dukla Michalovce420589222668567539337
ŠHK 37 Piešťany4218742602791556634301
HK Detva42186512019122556755238
DVTK Jegesmedvék3162531602073413490211
HC 21 Prešov623057102610127548863206
MAC Újbuda211235601259316398129
Szlovákia U201228824140122384691 295112
MHK Kežmarok211829401570301441101
HK Dubnica n./Váhom4162340192107388671100
HC 19 Humenné15013153112119846

Rekordok

Az 1113 mérkőzésen 1025 pontot szerző Arne Kroták a bajnokság legeredményesebb játékosa, a legtöbb szezont a Poprad színeiben játszotta
500 pontot elérő játékosok
NévLSZLMGSZASZPSZAktív évekCsapat(ok)
Arne Kroták241 1134625631 0251993-2018HK Poprad, HC Košice
Richard Šechný177292584487061994-2019HC Košice, HKM Zvolen, MHK Kežmarok, HK Poprad, HC ’05 Banská Bystrica
Peter Bartoš178332883766641993-2017MHC Martin, HKM Zvolen, HC Košice
René Školiak208952124456571996-2016MHk 32 Liptovský Mikuláš, HC Slovan Bratislava, MHK Dubnica, HK 36 Skalica
Ľubomír Kolník146913252776021994-2009HK Dukla Trenčín, HC Slovan Bratislava, HK Nitra, HKM Zvolen
Miroslav Škovira187232563446001994-2014HK Poprad, HC Košice, HK Poprad, MHK Kežmarok
Peter Klouda167741694265951997-2014HK Poprad, HKM Zvolen, HC Slovan Bratislava, Vlci Žilina
Michal Chovan176311823925742005-HKM Zvolen, HK Poprad, HC Košice
Slavomír Pavličko177921903825721993-2010HK Poprad, HC Slovan Bratislava, MHK Kežmarok, HK Spišská Nová Ves
Marek Uram156002323355671993-2019MHK 32 Liptovský Mikuláš, HC Slovan Bratislava, MHC Martin, Vlci Žilina
Michal Beran198252253295541993-2014HK Nitra, MHC Martin, HK Dukla Trenčín, HKM Zvolen, Vlci Žilina
Ján Pardavý146092483055531993-2013HK Dukla Trenčín, HC ’05 Banská Bystrica
Martin Hujsa156322622785401997-2017HK 36 Skalica, HC Slovan Bratislava
Martin Kulha186692852545391995-2014HK Poprad, HC Slovan Bratislava
Jaroslav Török177072263035291993-2010MHC Martin, HKM Zvolen, Vlci Žilina, HK Nitra, HC Košice
Juraj Halaj176702083115191993-2010MHk 32 Liptovský Mikuláš, HC Slovan Bratislava, HK Poprad
Marek Slovák187481953135082006-HK Nitra, HK Orange 20, HKM Zvolen, HC Košice, Vlci Žilina, HC ’05 Banská Bystrica

A félkövéren szedett játékosok még aktívak a szlovák ligában.

Kintüntetések

All-Star csapatok

  • 1998 - Miroslav Šimonovič – Róbert Pukalovič, Ján Varholík – Vlastimil Plavucha, Igor Rataj, Zdeno Cíger[139]
  • 1999 - Pavol Rybár – Ľubomír Višňovský, Vladimír Vlk – Zdeno Cíger, Roman Iľjin, Igor Liba
  • 2001 - Pavol Rybár – Róbert Pukalovič, Martin Hlavačka – Richard Šechný, Zdeno Cíger, Peter Fabuš
  • 2002 - Miroslav Šimonovič – Dušan Milo, Radoslav Hecl – Jaroslav Török , Richard Šechný, Juraj Halaj
  • 2003 - Pavol Rybár – Vladimír Vlk, Juraj Kledrowetz – Arne Kroták, Zdeno Cíger, Richard Kapuš
  • 2004 - Karol Križan – Petr Pavlas, Andrej Meszároš – Martin Bartek, Roman Kukumberg, Peter Fabuš
  • 2005 - Karol Križan – Ľubomír Višňovský, René Vydarený – Miroslav Šatan, Michal Handzuš, Pavol Demitra
  • 2006 - Miroslav Lipovský – Dušan Milo, Peter Podhradský – Arne Kroták, Andrej Kollár, Miroslav Kováčik
  • 2007 - Sasu Hovi – Daniel Babka, Marcel Šterbák – Marek Uram, Tibor Melichárek, Roman Kukumberg
  • 2008 - Sasu Hovi – Michal Sersen, Jozef Kováčik – Stanislav Gron, Andrej Kollár, Žigmund Pálffy
  • 2009 - Július Hudáček – Jan Hranáč, Ján Tabaček – Rudolf Huna, Juraj Mikúš, Žigmund Pálffy
  • 2010 - Július Hudáček – Peter Frühauf, Peter Mikuš – Rudolf Huna, Ján Pardavý, Žigmund Pálffy
  • 2011 - Július Hudáček – Ján Tabaček, Radoslav Suchý – Miroslav Zálešák, Arne Kroták, Stanislav Gron
  • 2012 - Branislav Konrád – Ivan Švarný, Ján Tabaček – Žigmund Pálffy, Miroslav Šatan, Libor Hudáček
  • 2013 - Tomáš Tomek – Peter König, Martin Štrbák – Marcel Haščák, Lukáš Jurík, Žigmund Pálffy[140]
  • 2014 - Rastislav Staňa – Peter König, Martin Štrbák – Roman Tománek, Jozef Stümpel, Richard Jenčík[141]
  • 2015 - Branislav Konrád – Adam Jánošík, Mislav Rosandič – Roman Tománek, Jozef Stümpel, Gabriel Špilár[142]
  • 2016 - Michal Valent – Ivan Ďatelinka, Jameson Milam – David Laliberté, Juraj Majdan, Judd Blackwater[143]
  • 2017 - Jason Bacashihua – Matthew Maione, Jameson Milam – Tomáš Surový, Marek Hovorka, Ladislav Nagy
  • 2018 - Michal Valent – Tomáš Starosta, Nick Ross – Branko Radivojevič, Michal Krištof, Éric Faille[144]
  • 2019 - Michal Valent – Tomáš Starosta, Ivan Ďatelinka – Róbert Lantoši, Samuel Buček, Ladislav Nagy[145]
  • 2020 - A Covid-19 járvány miatt az all-star csapat kiválasztása elmaradt
  • 2021 - Robin Rahm – Carl Ackered, Adam Drgoň – Marcel Haščák, Dávid Skokan, Radovan Bondra[146]
  • 2022 - Marcel Melicherčík – Šimon Nemec, Matt MacKenzie – Samuel Buček, Samuel Takáč, Pavol Regenda[147]
  • 2023 - Stanislav Škorvánek - Matt MacKenzie, Jordon Southorn - Max Gerlach, Michal Chovan, Brant Harris[148][149]

All Star mérkőzések

VárosIdőpontForduló1. csapat2. csapatEredménySkill competitionÖsszesítve
Zólyom1996. február 4.-Keleti csapatNyugati csapat13:5-13:5
Tőketerebes1997. február 22.-Keleti csapatNyugati csapat2:1 b.u.-2:1 b.u.
Szakolca1998. február 22.-Keleti csapatNyugati csapat8:9-8:9
Nagyszombat1999. február 21.-Keleti csapatNyugati csapat9:7-9:7
Poprád2001. április 14.-Keleti csapatNyugati csapat11:12-11:12
Pöstyén2002. január 27.-Keleti csapatNyugati csapat7:13-7:13
Pardubice[150]2003. február 1.-Cseh ExtraligaSzlovák Extraliga7:5-7:5
Pozsony2004. január 24.-Szlovák ExtraligaCseh Extraliga12:10-12:10
Ostrava[151]2005. január 22.-Cseh ExtraligaSzlovák Extraliga14:6-14:6
Poprád[152]2006. január 21.-Szlovák ExtraligaCseh Extraliga11:12 b.u.-11:12 b.u.
Nyitra[153]2016. január 24.ElődöntőŠkoda csapatSlovnaft csapat6:62:08:6
WSM csapatTipsport csapat9:101:210:12
DöntőŠkoda csapatTipsport csapat8:7-8:7
Poprád2017. január 29.-Bondra csapatŠatan csapat7:1111:818:19 b.u.
Trencsén2020. január 19.-Gáborík csapatHossa csapat8:68:816:14
Besztercebánya[154]2023. április 30.-Fašiang csapatTůma csapat13:14
Kassa[155]2024. február 11.-Keleti csapatNyugati csapat7:23:1410:16

Kaufland Winter Classic Game

A 2023-as Winter Classic Game Pozsonyban

A Kaufland Winter Classic Game egy eddig két alkalommal, 2019-ben és 2023-ban megrendezett kültéri jégkorongrendezvény. A 2019-es kiadását Besztercebánya futballstadionjában rendezték, aminek teljes befogadóképességét kihasználva, 7 500 jegyet adtak el az eseményre. Az első napon szlovák jégkorong legjobb játékosai mérkőztek meg egymással, hat Stanley-kupát és tizenkettő világbajnoki érmet elnyerő játékos vetélkedett, amit egy skill competition követett. A második napon a Tipsport Extraliga 40. fordulójának egy mérkőzését játszotta le a HC '05 IClinic Banská Bystrica és a HKM Zvolen[156][157][158] A Winter Classic 2023-as kiadása a pozsonyi Nemzeti Futballstadionban lett megrendezve, ahol liga csapatai mellett a szlovák utánpótláscsapatok, illetve a cseh HC Oceláři Třinec és a HC Kometa Brno is játszották le a cseh Tipsport Extraliga meccsüket.

HelyszínStadionIdőpontCsapat 1 (csapatkapitány)Csapat 2 (csapatkapitány)EredménySkill competitionÖsszesítveNézőszám
BesztercebányaŠtadión SNP2019. január 2.Kaufland-csapat (Peter Bondra)Tipsport-csapat (Miroslav Šatan)13:128:1121:23
2019. január 3.HC ’05 iClinic Banská Bystrica (Tomáš Surový)HKM Zvolen (Michal Chovan)2:3-2:37 500
PozsonyNárodný futbalový štadión2023. január 12.HC SLOVAN Bratislava 18HOBA Bratislava 184:1-4:1130
2023. január 13.HC SLOVAN Bratislava MŽHK Ružinov 99 Bratislava MŽ7:3-7:3150[159]
HC Oceláři TřinecHC Kometa Brno6:1-6:111 367[160]
2023. január 14.HC SLOVAN Bratislava 20HK DUKLA Trenčín 203:4-3:4295
HK Dukla Trenčín (Viliam Čacho)HKM Zvolen (Peter Zuzin)2:1-2:17 776[161]
2023. január 15.Old Boys Slovan BratislavaOld Boys Sparta Praha4:4-4:4
HC Slovan Bratislava (Michal Sersen)HC Košice (Michal Chovan)3:1-3:114 244[162]

All Star Cup 2018

A 2018-as All Star Cup egy egynapos rendezvény volt 2018. február 17-én, aminek keretében négy közép-európai ország bajnokságának csapatai mérkőztek meg egymással a pozsonyi Ondrej Nepela Jégcsarnokban. A kupán Szlovákiából a Tipsport Liga, Csehországból a Tipsport Extraliga, Ausztriából az EBEL Liga, Németországból pedig a DEL liga játékosai játszottak egymással 2-szer 15 perces meccseket 3-3 fős csapatokkal. A kupanyeremény 25 ezer euró volt, amit összesítésben a szlovák Tipsport Liga csapata nyert el.[163]

VárosIdőpont1. csapat (csapatkapitány)2. csapat (csapatkapitány)Eredmény
Pozsony2018. február 17. EBEL Liga csapat (Matthias Trattnig) Tipsport Extraliga csapat (Jaroslav Bednář)5:3
DEL Liga csapat (Keith Aucion) Tipsport Liga csapat (Branko Radivojevič)4:7
DEL Liga csapat (Keith Aucion) Tipsport Extraliga csapat (Jaroslav Bednář)6:7
Tipsport Liga csapat (Branko Radivojevič) EBEL Liga csapat (Matthias Trattnig)6:2
EBEL Liga csapat (Matthias Trattnig) DEL Liga csapat (Keith Aucion)6:8
Tipsport Liga csapat (Branko Radivojevič) Tipsport Extraliga csapat (Jaroslav Bednář)4:4

Tabella

A részt vevő csapatok eredményei az All Star Cupon[164]

HelyezésCsapatL.M.Ny.MD.M.V.M.Ö.E.P
1. Tipsport Liga321017:105
2. Tipsport Extraliga311114:153
3. DEL Liga310218:202
4. EBEL Liga310213:172

Díjak

Jelenlegi díjak

Arany Korcsolya díj

Az Arany Korcsolya díj (szlovákul: Zlatá korčuľa) szurkolók által a rájátszássorozatban legértékesebb játékosnak járó trófea.[165][166]

ÉvDíjazottCsapat
2014Jozef StümpelHK Nitra
2015Gabriel SpilarHC Košice
2016David LalibertéHK Nitra
2017Mathieu CorbeilMHC Mountfield Martin
2018Branko RadivojevičHK Dukla Trenčín
2019Samuel BučekHK Nitra
2020Nem volt kiosztva
2021Dávid SkokanHK Poprad
2022Samuel BučekHK Nitra
2023Dominik RiečickýHC Košice
2024Samuel BučekHK Nitra

Kristálykorong díj

A Kristálykorong díj (szlovákukl: Krištáľový puk) Boris Sádecký-díj a Tipos Extraliga legszebb góljának.

SzezonSzeptemberOktóberNovemberDecemberJanuárFebruárMárciusÁprilisVégső nyertes
2020–21-Samuel Zahradník (Nové Zámky)Andrew Shore (Trenčín)Patrik Svitana (Poprad)Marek Valach (Trenčín)Marek Tvrdoň (Nitra)Dávid Skokan (Poprad)-Patrik Svitana (Poprad)
2021–22-Adrián Holešinský (Nitra)Dávid Šoltés (Banská Bystrica)Branislav Kubka (Zvolen)Pavol Regenda (Michalovce)Samuel Buček (Nitra)Filip Mešár (Poprad)-Dávid Šoltés (Banská Bystrica)
2022–23Tomáš Záborský (Poprad)Joakim Thelin (Trenčín)Matúš Paločko (Michalovce)Dávid Skokan (Poprad)Jake Elmer (Nitra)Denis Paršin (Košice)--Matúš Paločko (Michalovce)
2023–24Filip Krivošík (Košice)Tomáš Pobežal (Nitra)Chase Pearson (Michalovce)Mitchell Heard (Michalovce)[167]Alex Breton (Košice)Sebastian Čederle (Nitra)Samuel Buček (Nitra)Kaspars Daugavinš (Michalovce)Sebastian Čederle (Nitra)

A hónap játékosa díj

SzezonSzeptemberOktóberNovemberDecemberJanuárFebruárMárcius
2018–19[168]Rastislav Špirko (Zvolen)Milan Bartovič (Trenčín)Ladislav Nagy (Košice)Éric Faille (Banská Bystrica)Samuel Buček (Nitra)[169]Michal Valent (Trenčín)Tomáš Vošvrda (Poprad)
2019–20Michal Chovan (Košice)[170]Tyler Beskorowany (Banská Bystrica)[171]Jindřich Abdul (Bratislava)[172]Brandon Alderson (Trenčín)Allan McPherson (Zvolen)[173]Mike Dalhuisen (Poprad)[174]-
2023–24Igor Merežko (HK Spišská Nová Ves)[175]Ryan Dmowski (HK Poprad)[176]Vay Ádám (HK Poprad)[177]

Korábbi díjak

Arany Sisak díj

Az Arany Sisak díj (szlovákul: Zlatá prilba) a szurkolók által legszebbnek ítélt gólt lövő játékosnak jár. A szezon minden hónapjában kiosztásra kerül, és a szezon végén egy végső győztest hirdetnek.

SzezonSzeptemberOktóberNovemberDecemberJanuárFebruárVégső nyertes
2014–15Jakub Ručkay (Nitra)Arne Kroták (Poprad)Richard Lelkeš (Nitra)Roman Tománek (Nitra)Dominik Fujerík (Martin)-Arne Kroták (Poprad)[178]
2015–16Rastislav Špirko (Martin)Filip Bajtek (Nitra)David Laliberté (Nitra)Daniel Rzavský (Martin)Jozef Tibenský (Piešťany)-Jozef Tibenský (Piešťany)[179]
2016–17David Laliberté (Nitra)Tomáš Surový (Banská Bystrica)Andreas Štrauch (Poprad)Kevin Henderson (Poprad)Peter Lichanec (Poprad)-David Laliberté (Nitra)[180]
2017–18A díj nem lett kiosztva
2018–19Judd Blackwater (Nitra)Marek Hecl (Trenčín)Andreas Štrauch (Nové Zámky)Ján Sýkora (Banská Bystrica)Róbert Lantoši (Nitra)Samuel Buček (Nitra)Andreas Štrauch (Nové Zámky)[181]
2019–20Michal Chovan (Košice)Adam Lapšanský (Trenčín)Boris Sádecký (Trenčín)Filip Vrábeľ (Košice/Liptovský Mikuláš)Eduard Šimun (Michalovce)Marcel Haščák (Košice)Boris Sádecký (Trenčín)[182]

Legértékesebb játékos díj

SzezonJátékosCsapat
2002–03Arne KrotákHC Košice
2003–04Zdeno CígerHC Slovan Bratislava
2004–05Pavol DemitraHK Dukla Trenčín[139]

Nézettség

A Slovan Bratislava Ondrej Nepela jégcsarnoka vonz átlagosan a legtöbb szurkolót

A Tipos Extraliga nézőszámai alapján a legnagyobb kapacitású jégcsarnokkal rendelkező HC Slovan Bratislava, abban az időszakban, amikor a Slovan a Kontinentális Jégkorong Ligában játszott, a második legnagyobb arénájú HC Košice érte ele a legnagyobb nézőszámokat.

SzezonÁtlagos nézőszámHelyezésLegnézettebb csapatok
2015–161 802[183]11.1. HC Košice (3 723); 2. HK Nitra (2 577); HK Dukla Trenčín (2 074)[184]
2016–171 905[185]10.1. HC Košice (3 549); 2. HK Nitra (2 747); 3. HC ’05 iClinic Banská Bystrica (2 401)[186]
2017–181 837[187]9.1. HC Košice (4 032)[188]
2018–191 663[189]11.1. HC Košice (3 871)[190]
2019–202 379[191]9.1. HC Slovan Bratislava (5 241) 2. HC Košice (5 221)[192]
2020–21A szezonra vonatkozóan nem lett közölve adat[193]
2021–2277013.1. HC Slovan Bratislava (1477); 2. HK Nitra (1017); 3. HK Dukla Trenčín (955)[194]
2022–232 3059.1. HC Slovan Bratislava (4 603); 2. HK Spišská Nová Ves (2 755); 3. HC Košice (2 738)[195]
2023–242 6858.1. HC Slovan Bratislava (4 802); 2. HC Košice (4 216); 3. HK Spišská Nová Ves (3 128)[4]

Közvetítés

A liga fő közvetítőjének, a JOJ Športnak a logója

A Tipos Extraliga fő közvetítője a JOJ Šport televíziócsatorna, amely fordulónként 1-2 mérkőzést közvetít, a ligában játszott más meccseket a csatorna alkalmazásán, a JOJ Play-en lehet követni, illetve a TV Tipsport oldalán. Közvetítési joggal rendelkezik még a cseh Sport TV csatorna is, amelynek Sport 1 és Sport 2 nevű csatornáján sugároznak mérkőzéseket.[196] 2023-ig a szlovák közszolgálati médiaszolgáltató, a Rozhlas a televízia Slovenska (RTVS) közvetítette a mérkőzéseket.[197] A Tipos Extraligának 2021 óta elérhető telefonos alkalmazása is IOS és Android rendszerre, amin a ligával kapcsolatos hírek és statisztikák érhetőek el.[198]

Megjegyzések

Hivatkozások

Források

  • 80 rokov slovenského hokeja. (szlovákul) 1. Pozsony: Slovenský zväz ľadového hokeja. 2009. ISBN 978-80-970260-4-2  

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Tipos Extraliga témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek