Szaján (település)
Szaján (avagy Magyarszaján, szerbül Сајан / Sajan) település a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartományának Észak-bánsági körzetében.
Szaján (Сајан / Sajan) | |
A római katolikus templom | |
Közigazgatás | |
Ország | Szerbia |
Tartomány | Vajdaság |
Körzet | Észak-bánsági |
Község | Nagykikinda |
Rang | falu |
Polgármester | Tóth Zoltán |
Irányítószám | 23324 |
Körzethívószám | +381 230 |
Népesség | |
Teljes népesség | 1348 fő (2002)[1] +/- |
Népsűrűség | 25 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 83 m |
Terület | 54,1 km² |
Időzóna | CET, UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 45° 50′ 40″, k. h. 20° 16′ 42″, k. h. 20° 16′ 42″ | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szaján témájú médiaállományokat. |
Fekvése
Nagykikindától 17 km-re nyugatra, az Aranka folyó közelében található. Közigazgatásilag Nagykikinda községhez tartozik.
Nevének eredete
Nagy valószínűséggel az 1255-ben Bodrog megyében birtokos Zeyhan kun herceg nevét viseli. [2] [3] – A falu nevének értelmezéséről különböző vélemények vannak.
Oklevélben a települést 1449-ben Zayan névalakban említik először.[4] [3]
Története
A környéken található pogány kori halmok valószínűsítik, hogy Szaján mai területén már az ókorban is laktak emberek. Tény, hogy a 19. század első éveiben, építkezések alkalmával faragott kőből szerkesztett épületalapokat, a római korból származó arany- és ezüstérmeket, illetve az első magyar királyok idejéből eredő érmeket találtak. E tények arra engednek következtetni, hogy nemcsak lakott volt a terület, de igen jeles település állhatott itt. A falu a középkorban virágzó, magyarok lakta helység. [2] [5]
1550-es évek elején Nagykikinda behódolt a töröknek, ekkor Szaján, több községgel együtt, elpusztult, de a település népének egy része Szeged környékére húzódott.
1660-as évek nagy tatárdúlásakor a felégetett Szaján lakosait Szeged és Tiszahegyes fogadta be. [6]
A zentai csata (1697) után a Temesvár felé menekülő II. Musztafa szultán ismét felégette Szajánt és a környező falvakat. A község mai területe teljesen elnéptelenedett.
A török kiűzése (Pozsareváci béke, 1718. július 21.) után kamarai birtok lett a vidék. 1718-ban a nagybecskereki tiszttartóság már pusztaként adta bérbe a volt-falu földjét. A temesvári királyi kamarai adminisztráció a zágrábi püspöknek adta cserébe annak horvátországi birtokaiért, amelyek a határőrvidékbe estek, és a katonai kincstárnak szüksége volt rájuk. A püspök azonban később lemondott a birtokról. [7]
1798-ban a bars vármegyei Tajnay családból Tajnay János és Antal köznemesek vásárolták meg, Tiszahegyes területével együtt, a 9500 kat. hold kiterjedésű birtokot. [7] A leírások szerint a község határa:
- A 18. században „...még vízzel körülvett hely volt. Az öregek szerint, (kik a telepítéskor már mint 10–12 éves gyerekek jöttek Szajánra) kezdetben néhány rabló lakott a víz nem lepte helyen, a kik a szomszéd községekbe jártak rabolni. Egy ízben azonban a rablott jószágokon nem tudtak megosztozkodni, a csalót felkötötték és szétszélyedtek. Mikor a víz elapadt, Szején (Padé… anyakönyvében ezen a néven fordul elő) földes ura: Tajnai János [helyesen: Tajnai Tajnay János] betelepítette Szeged népével. A megszállás ideje 1806-ra tehető. A szájhagyomány és a település korában már élők bizonyságtételük szerint Szaján lakosainak a legnagyobb része Szeged tanyáiról származott. Legtöbben jöttek Hantháza, vagy mint ők mondják: Hontháza környékéről, kevesebben a városból: Szegedről, hol számos családnak ma is [1880-as évek eleje] él ismerős rokona, kivel most is összeköttetésben van. Rokonaikat leginkább, ha Szegedre búcsúra (augusztus 5.) mennek, szokták meglátogatni.” [8]
|
|
- Szaján „nem volt egyéb, mint a Tisza és Maros folyók kiöntései (...) nádas és ingoványos talaj, melyből csak itt-ott voltak kimagasló térfogatok, melyeken az uraság ménese, gulyái és csordái legeltek.” [10]
- [Később is] „a falu népének sok kárt okoztak a belvizek, fakadó vizek és nagy területet foglaltak el a székek, szikes rétek, ahol csak székfűvirág termett és a birka talált legelőt.” [11]
A 18/19. század fordulóján történt Szaján újra telepítése. 1805/1806-ban telepített Tajnay János földbirtokos Szeged környékéről – tanyákról –, továbbá az algyői uradalomhoz tartozó Hantháza kertészségéből 800 katolikus lelket. Ekkor települtek dohánytermesztők (gányók) is a faluba. 1816-ban az árvizekben elpusztult Szeged-közeli Vedresháza kertészei ugyancsak hozzájuk csatlakoztak. [12] [5] A magyarok Bánságba telepítését a nemzetiségiektől eltérően csak kis részben a kincstár, nagyobb részt a földesurak szervezték. [13] – Tajnay János, majd fia, ifj. Tajnay János virágzó gazdaságot teremtett a községben, a környéken. A Szaján–Tiszahegyesi gazdaság a Tajnay uraság „fontosságu gazdasága, szép épületjei, híres ménese, gulyája... Az itt készitetni szokott sajt jóságáról nevezetes.” [14] – A család azonban nem Torontál vármegye területén lakott, hanem a Bars vármegyei Tajna községben élt, ott volt a család kastélya is.
1828-ban megépült az első iskola a faluban.
1831 – Kolerajárvány pusztított a faluban. Emlékezetét őrzi Szent Bertalan napjának fogadalmi ünnepként való megülése. [15]
1838 – Szajánból magyarok telepedtek át a jobb földekkel rendelkező Tiszahegyesre, ahol eleinte szerb gazdák juhászai lehettek. [16]
1849 januárjában – a „szaladás idején” – a délről fölvonuló szerb szabadcsapatok négy ház kivételével fölégették Szajánt, a zsúpfödeles templomával és két iskolájával együtt. [5] Az akkori plébános bölcs utasítására a lakosságnak két nappal korábban sikerült elmenekülnie Szegedre és Tiszahegyesre, majd a szabadságharc sikeres tavaszi hadjárata után visszatértek a fölperzselt faluba, és romjaiból újjáépítették és terebélyesítették Szajánt. Nagyobb, de még mindig zsúptetős templomot és iskolát építettek.
- „Amíg a falu újjá épült, a szomszédos szerb többségű Tiszahegyesen húzták meg magukat, ahol Szent Vendelnek, a juhászok barokk védőszentjének tiszteletére kápolnát rögtönöztek maguknak. Ez a kultusz a merinó juhászat egykorú szajáni virágzását is tanúsítja.” [15]
Az 1848/1849-es harcok idején megfogyatkozott lakosság pótlására a Tajnay család 1851-ben közvetlen Szaján mellett, a falutól északkeletre különálló községet alapított. A telepítési hirdetményre kizárólag bánáti svábok jelentkeztek. A sváb telepeseknek három hosszanti és egy keresztutcás kis falu épült, közepén kis teret is kialakítottak (Kis vagy Külső Szaján). ifj. Tajnay Jánosné Jeszenszky Vilma után a település neve Wilhelminfeld, magyarul Vilmatér lett. A szajáni magyarok Milhernek emlegették. – A vilmatéri svábok nem tudtak megmaradni a gyenge minőségű, vízjárta szajáni földeken, és néhány év múltán egy éjszaka elköltöztek. Évtizedekig emlegették a szajániak: a svábok éjjel elszéledtek a faluból, lámpáikat égve hagyták, hogy megtévesszék a földesurat. „Vígan jöttek, sírva mentek, s népünk ma is ott van.” – Wilhelminfeldet 1883-ban Szajánnal egyesítették. [17] [15] [11]
1855-ben árvíz pusztította el a község határát, 1873-ban pedig ismét kolera dúlt itt, mely sok áldozatot követelt.
A Tajnayak birtoka, örökösödés útján, a báró Révay család birtokába került. A 19. század közepétől gróf Révay Simon a gazdaság tulajdonosa, és ő az 1880-ban épült római katolikus templom kegyura. [3]
1882-ben gróf Révay Simon bérbe adta földbirtokát a zselléreiknek.
A 19. század végén is gyakoriak voltak az árvizek. 1883 körül a gyakori árvizek miatt többen hagyták el a települést, akik közül sokan Bácsgyulafalva területén telepedtek le. 1885. és 1891. években körülbelül 1700-an vándoroltak ki a helységből, nem tudták fizetni a bérleti díjat gróf Révay Simonnak. A községben maradtak, megvásárolták a gróf 9500 hold földjét, és az „örökülési földeken” főként dohány, búza, kukorica és más takarmánynövény termesztésével és állattenyésztéssel foglalkoztak. Gyarapították javaikat, és növekedett a község lakóinak száma. [18] [19] [5]
- „Hej szajányi lakos vagyok én,
- Tajnainak rabja vagyok én,
- Nincsen neköm dohán’ palántám
- Fönt is maratt az én áréndám.” [20]
- „Az utolsó évtizedben [az 1870-es évized], hogy vízjárta földjét… ősszel bevetette, el kezdődött az esőzés s minthogy földjük laposban van, a vetés víz alá került. Tavaszra újra vetett és ha a tavasz vizes volt, mint amilyen volt is, dolga, magja ismét kárba veszett. Dohányt ültetett ezután a lassan kiszáradó földbe s megköszönte, ha akkor nem jött a dohányra víz: mikor szedni kellett. Kora tavasztól késő őszig kocsiján volt az eke, s dolga mellett mégis tengődnie kellett.” [21]
- „Szögények,
- Majd ezután jobban lösztök (,)
- Szögények!” [22]
A 19. század második felében és a 20. század elején
- „A szajániak térben és emberi kapcsolatokban legközelebb a tiszahegyesiekhez álltak... A szegényparaszt legények Tiszahegyesre mentek béresnek... A nagy számú szegényparaszt családnak a kevés helybeli nagygazda és módos gazda nem biztosított elegendő munka- és kereseti lehetőséget, ezért a tiszahegyesi szerb gazdáknál, a padéi és a csókai uradalomban, kisebb mértékben kikindai gazdaságokban vállaltak munkát. Parasztgazdaságokban nyáron a részesaratás és -cséplés, május elejétől betakarításig a kapálási napszám, kukoricatörés adott munkaalkalmat. A csókai uradalom szőlőtelepén és virágkertészetében lányokat, fiatalasszonyokat alkalmazott hónapszámosnak. Hétfőn hajnalban lőcsöskocsin vitték a szajáni hónaposokat Csókára és szombaton délután érkeztek haza. Szajáni nagylányok és legények nákófalvai német gazdákhoz is elszegődtek... [Tiszahegyesen] jobb földek vannak mint Szaján határában, ezért sokan a hegyesi szerb gazdáktól béreltek kukoricának való földet. Oda jártak piacra és a malomba őrletni. A tiszahegyesi lányok, fiatalasszonyok viszont a szajáni kamillaszárítóban vállaltak munkát. Szaján magyar és Tiszahegyes szerb lakói ismerték egymást, tisztelték a másik szokásait és bizonyos mértékig egymásra voltak utalva. Az utóbbi évtizedekben a törekvő szajániak sok földet vásároltak Tiszahegyes határában azoktól a szerb családoktól, amelyek már nem a földművelésre alapozzák megélhetésüket.” [23]
A község a trianoni békeszerződésig a magyarországi Torontál vármegye Nagykikindai járásához tartozott.
1920. június 4. és 1941. április 17. között a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság községe.
- „II. Rész – Magyarország határai
27. Cikk. Magyarország határai következőképen állapíttatnak meg (lásd a csatolt térképet):...
2. A Szerb-Horvát-Szlovén-Állammal:...” [24]
- „II. Rész – Magyarország határai
1941. április 17-től 1944 végéig – a náci német csapatoknak az országrészből történő kiűzéséig – formálisan a fasiszta szerb bábállam részeként, a németek által megszállt nyugat-bánáti terület települése.
Az újjászerveződő és a megalakult Jugoszlávia (Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság illetve Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) Szerbia Szocialista Népköztársasága/Szövetségi Köztársasága Vajdaság Autonóm Tartomány települése. (1945/46 –1992)
Népesség
Demográfiai változások
1837 | 1853 | 1900 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2002 | 2011 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
3362 | 2457 | 2432 | 2430 | 2432 | 2334 | 1982 | 1655 | 1555 | 1348[25] | 1170 |
Etnikai összetétel
Nemzetiség | Szám | % |
Magyarok | 1195 | 88,64 |
Szerbek | 121 | 8,97 |
Cigányok | 18 | 1,33 |
Horvátok | 5 | 0,37 |
Jugoszlávok | 2 | 0,14 |
Szlovének | 1 | 0,07 |
Románok | 1 | 0,07 |
Egyéb/Ismeretlen[26] |
Látnivalók
- Népművészeti tájház
- Római katolikus templom (épült: 1880 – Szent Istvánnak szentelt) [3]
- Nagy Balogh-féle villa (épült: 1911; Hódmezővásárhelyről származó, Nagy Balogh Antal módos gazda háza) [27] [5]
Szajáni népdalok
|
|
|
|
Jegyzetek
Források
Hivatkozások
- Szaján története Archiválva 2011. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben