Project Loon
A Project Loon a Google kutatás-fejlesztési projektje, melynek deklarált célja, hogy internet-hozzáférést biztosítson a világ sűrűn lakott területektől távol fekvő, vidéki részeinek. Ezt a sztratoszféra mintegy 20 km-es magasságába felbocsátott, magaslégköri léggömbökkel kívánják elérni, melyek a 3G sebességéhez közeli, vezeték nélküli hálózatot tennének elérhetővé a levegőből.[1][2][3][4] Még a Google berkeiben is úgy gondolták, hogy a terv őrültségnek hangzik, ezért adták neki a „Project Loon” (loon=bolond, balloon=léggömb) nevet.[1][5]
Az egyenletes hőmérséklet-eloszlás miatt az alsó sztratoszférában erőteljesek a nyugat-keleti (a cirkuláció iránya évszakosan változó), a Földet a 25-30. szélességi köröknél megkerülő szelek, melyek sebessége 300–350 km/óra (83-97 m/s).[6] A héliummal töltött ballonok nagyjából a szélességi kör mentén sorakoznának;[7] manőverezésüket a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivataltól (NOAA) nyert adatok birtokában a vezérlőközpontból (Project Loon mission control) a magasság változtatásával oldják meg, kihasználva, hogy a sztratoszféra egy-egy rétegén belül nagyjából állandó sebességű és irányú szél fúj. A szolgáltatás felhasználói az épületükhöz erősített speciális antennával csatlakozhatnak a hálózatra. A jel ballonról ballonra továbbítódik, majd egy internetszolgáltatóval kapcsolatban lévő, egymástól kb. 100 km-re (két ballonnyi távolságra) elhelyezkedő földi állomáson keresztül éri el a nyilvános internetet. A rendszer fő célkitűzése internet-hozzáférés biztosítása az eddig mostohán kezelt távoli, ritkán lakott helyeken, hagyományosan nehezen lefedhető szurdokokban vagy katasztrófa sújtotta területeken.[5][8] A projekt fő résztvevői közé tartozik Rich DeVaul, fő tervezőmérnök, egyben a viselhető technológia szakértője; Mike Cassidy projektvezető; Cyrus Behroozi, hálózati és telekommunikációs vezető.[1]
Története
2008-ban merült fel elsőként, hogy a Google felvásárolná a Space Data Corp. céget, ami bázisállomásokat hordozó, 20 mérföldes magasságot elérő léggömbökről biztosít internet-hozzáférést olajtársaságok és kamionosok számára az Amerikai Egyesült Államok déli részeiben, de végül nem történt meg a felvásárlás.[9]
A projekten történő nem hivatalos első munkálatok 2011-ben történtek a vezető nélküli járműveket is fejlesztő Google X égisze alatt; az első próbarepülések Kalifornia állam központi völgyében (Central Valley) történtek. A projektet 2013. június 14-én jelentették be hivatalosan.[1]
2013. június 16-án a Google kísérleti tanulmányba kezdett Új-Zéland területén az ottani légihatóságokkal együttműködve, melynek során mintegy 30 léggömböt engedtek fel a Déli-sziget Tekapo-területéről. Christchurchben, a Canterbury Régióban és környékükön kb. 50 felhasználó vesz részt a pilot projektben, melyben a légi hálózathoz különleges antennákkal csatlakozhatnak.[1] Az előtanulmány után a Google tervei szerint 300 léggömböt küldene fel a sztratoszférába a déli szélesség 40. foka mentén, hozzáférést nyújtva Új-Zéland, Ausztrália, Chile és Argentína területén. A Google azt reméli, hogy végül több ezer magaslégköri léggömböt juttathat fel 18-27 km közötti magasságba.[1][2]
2014 májusában Astro Teller felvetette, hogy ahelyett, hogy megvásárolnának egy az egész világon használható sávszélességet, inkább a léggömböket átmeneti bázisállomásként üzemeltetnék, melynek sávszélességét az adott ország mobil operátorai bérbe vehetnék.
2014 május-júniusában a Google tesztelte a léggömböket Brazília Piauí államában is, ami az első próbálkozásuk LTE-szintű internet nyújtására, és az Egyenlítő közelében történő felbocsátásra is.[10]
Technológia
A Google által tervezett technológia segítségével a fejlődő országok polgárai, például Afrikában és Délkelet-Ázsiában sokkal olcsóbban juthatnának internetkapcsolathoz, mivel nem lenne szükséges drága, föld alatt futó optikai kábeleket lefektetniük.[11]
A héliummal töltött, magaslégköri léggömbök a sztratoszféra rétegeinek uralkodó széljárását felhasználva járják körbe a földet. A léggömb alatt elhelyezkedő, kártyaasztal méretű napelemtábla egy akkumulátort tölt fel, négy óra alatt elegendő elektromosságot generálva az adó-vevők egész napos működéséhez. A léggömbök internetkapcsolattal ellátott földi állomásokhoz csatlakoznak, amik kb. 100 km-re helyezkednek el egymástól, és a jelet továbbküldik más ballonokhoz is, míg az egész földet le nem fedik rádiójeleikkel.[11] A Google állítása szerint ez a kiépítés 3G-közeli sebességet tesz elérhetővé a ballonok és a felhasználókhoz telepített vevőkészülékek között; nem világos azonban, hogy a rövid kommunikációs időket (vagy alacsony ping értékeket) igényelő technológiák, mint a VoIP hogy birkóznak majd meg a több léggömb közötti adattovábbítás okozta, a mobiltelefóniás internetre jellemző[12] nagyobb jelkésleltetéssel.[13]
Az első személy, aki a kezdeti tesztléggömbök felengedése után csatlakozhatott a „Google Balloon Internethez” egy Leeston városbeli új-zélandi földműves volt, egyike annak a Christchurch környéki 50 embernek, akik csatlakoztak a Project Loon tesztprogramjához. Az említett új-zélandi farmer olyan vidéken élt, ahol széles sávú hozzáférés egyáltalán nem volt, a 2009-ben kipróbált műholdas internetszolgáltatásért pedig több mint havi 1000 dollárt kellett kifizetnie. A helybéliek semmit nem tudtak a Google titkos projektjéről azon túl, hogy internet-hozzáférést fog biztosítani, de megengedték a projekten dolgozóknak, hogy a kosárlabda méretű, élénkpiros Google Térkép-kitűzőre emlékeztető adó-vevőt a házuk külső falára rögzítsék.[11][14]
A magaslégköri léggömbök a repülőgépek utazási magasságának kb. kétszeresén, 18-27 km magasságban sodródnak; ez bőven a műholdak magassága alatt van.[2] Minden léggömb kb. 20 km sugarú körben, azaz 1250 km²-nyi terület számára biztosít internetet.[11][15]
Felszerelés
A Raven Aerostar által gyártott ballonkupolák[16] 3 ezred hüvelyk (0,076 mm) vastag polietilénből készültek. A (repülési magasságtól függetlenül fix térfogatú) túlnyomásos léggömbök héliumgázzal teljesen felfújva 15 méter átmérőjűek és 12 méter magasak,[1] és egy „Croce” becenevű[17] egyedi légpumparendszert visznek magukkal, amivel levegőt engedhetnek be vagy ki a léggömbből, ezzel szabályozva annak emelkedését.[1]
A felfújt léggömb alatt egy 10 kg-os apró dobozban találhatók a ballon elektromos berendezései. Ezek közé tartoznak a rendszert vezérlő áramköri kártyák, a többi ballonnal és a földi állomásokkal kommunikáló antennák, köztük egy Ubiquiti Networks Rocket M2[18] és a napenergiát tároló akkumulátorok, amik az éjszakai működés lehetővé teszik. A napenergiát a hardver és a ballonkupola közé elhelyezett napelemtáblák alakítják elektromossággá. Amikor a nap a legerősebben süti őket, mintegy 100 watt teljesítményt adnak le, ami az eszköz működtetése mellett arra is elegendő, hogy az akkumulátort feltöltse az éjszakai működéshez. A kupola tetejéhez rögzített ejtőernyő kontrollált ereszkedést és leszállást tesz lehetővé, ha a ballont ki akarják vonni a forgalomból.[19] Váratlan meghibásodás esetén az ejtőernyő automatikusan működésbe lép.[20] A Raven Aerostar által gyártott léggömbök élettartama 55 nap körül mozog, a Google állítása szerint azonban a kissé áttervezett változat 100 napnál tovább is képes a levegőben maradni.[13]
A földi vevőállomások prototípusa Ubiquiti Network Rocket M5 rádiót[18] és egyedi lapantennát[21] használva akkor képes a ballonokhoz csatlakozni, ha azok valamelyike kb. 20 km sugarú körben tartózkodik.[8] Egyes tudósítások a Google projektjét Google Balloon Internetnek nevezték.[2][22][23]
Fogadtatása
A Project Loont általában véve jól fogadták, bár a Square Kilometre Array (SKA) projekt fejlesztőinek és csillagászainak voltak aggályai az esetleges jelinterferenciával kapcsolatban, hiszen a Loon által használt két ISM-frekvenciasáv (2,4 GHz és 5,8 GHz) alja interferálni fog a közepes frekvenciasávban (0,5 GHz-3 GHz) működő SKA projekttel.[24]
A Google nem tette közzé a projekt költségeit.[25]
Bill Gates kritikával illette a Project Loont, kijelentve, hogy „Amikor maláriában haldokolsz, gondolom majd felnézel és látod azt a léggömböt, és nem vagyok biztos abban, hogy ez segíteni fog rajtad. Ha egy kisgyerek hasmenést kap, semmilyen weboldal nem fogja ettől megszabadítani.”[26]
Új-Zéland miniszterelnöke, John Key beszédet mondott a christchurchi megnyitóünnepségen, kijelentve, hogy Új-Zéland számára fontos, hogy az internetet az egész bolygón elterjesszék és hogy alacsony költségekkel el lehessen érni, hogy a következő 4 milliárd ember is online lehessen; Key elismerte továbbá a Loonban rejlő lehetőségeket a katasztrófa sújtotta övezetek ellátásában.[27]
Jegyzetek
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Project Loon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
- A projekt hivatalos weboldala
- A Project Loon Google+-oldala
- Introducing Project loon. YouTube
- Project Loon: The Technology. YouTube
- Space Data Corporation, Chandler, AZ.
- Wired: The Untold Story of Google’s Quest to Bring the Internet Everywhere—By Balloon
- hwsw: Léggömbökről szórná a szélessávot a Google
- Loon Mission Control
