Priscillianus

Életéről a fő forrás a kortárs gall krónikás, Sulpicius Severus tollából származik,^[8] aki nemesnek illetve gazdag csalából származónak jellemezte.^[9]

370 körül egy mozgalmat kezdeményezett az aszkézis megtartása mellett.^[10] Priscilianus nemcsak a Biblia, hanem az apokrif könyvek tanulmányozását is szorgalmazta.^[11] Követői között voltak püspökök is, akiket ékesszólása és szigorú aszkéta példája megnyert.^[12]

Kb. 380-tól Ávila püspöke lett.^[13]

A priscillianizmus terjedése Nyugat- és Dél- Spanyolországban, valamint Dél-Galliában zavarta a spanyol katolikus egyházat.^[6] Két püspök 378-ban ^[14] vagy 380-ban hívta össze a caesaraugusta-i (zaragozai) szinódust, a priscillianista eszmék elítélése érdekében. Két aquitániai és tíz spanyol származású püspök vett részt rajta.Első ízben ezen a szinóduson elítélték el Priscillianust és követőit.^[15] A két püspök egy sor vádat emelt ellene, a rágalmazó (fekete) mágia, kicsapongás, szexuális orgiák,^[16] súlyos tanbeli eltérések ^[16] és egyebek mellett, kérve Gratianus császárt, hogy büntesse meg őket, ami a világi hatalom első beavatkozása volt az egyház ügyeibe.^[17][15]

A zsinat egyes források szerint kiközösítette őt, a tanítványaival együtt,^[18] mások szerint csak a nézeteiket ítélte el, Priscillianust nem.^[19]A császár ezután száműzéssel fenyegette meg őket.^[20] Priscilliánus és hívei Rómába mentek, hogy kegyelmet kérjenek a I. Damáz pápától, de ő nem fogadta őket.^[12][6] Milánóban hasonló kérést intéztek Szt. Ambrus püspökhöz, de ugyanazzal az eredménnyel jártak.^[12]Egy birodalmi tisztviselő végül felmentette őket a száműzetésük alól, Priscillianus pedig 382 végén visszatért a spanyol földre.

383-ban a szintén spanyol Magnus Maximus, Britannia kormányzója a serege élén átkelt Galliába, Gratianus császár pedig elmenekült, akit végül a Lugdunum (Lyon) erdőjében meggyilkoltak. Légiói a Nyugat új imperátorának nevezték ki, de ezt a kinevezést Theodosius, a keleti területek császára és II. Valentinianus, a nyugati területek császára nem nézte jó szemmel. Ez a kényes helyzet arra kényszerítette, hogy a katolikus egyházban keressen támogatást, mert minél nagyobb támogatásra szorult. A vele szemben álló II. Valentinianus császár ugyanis az ariánusoknak kedvezett a katolikusokkal szemben.^[21] Maximus ezért kezet nyújtott a katolikus egyháznak az „eretnek” és rivális mozgalmak (ariánusok, patripassziánusok, nikolaiták, manicheusok stb.) és maguk a priszcilliánusok elítélésével.

A katolikus püspökök 384-ben Burdigalában (Bordeaux) új zsinatot hívtak össze,^[20][22] amelyen ismét elítélték a priscillianista eretnekséget. Manicheizmussal is gyanúsították őket ^[23] és Priscillianus egy tanítványát meg is kövezték.

Priscillianus Maximushoz fordult, aki Trierbe rendelte.^[6] Itt 385-ben mágikus rituálék gyakorlásával vádolták meg, amely vádak magukban foglalták az éjszakai táncokat, továbbá az abortuszt okozó gyógynövények használatát és az asztrológia gyakorlását.Miután magától Priscillianustól kínzások révén beismerő vallomást szereztek,^[24] követőivel, – Felicísimoval, Armenióval, Eucrociával, Latronianóval, Aurelioval és Asarinóval – együtt, Maximus császár felhatalmazása alapján lefejezték. Mindannyian az első eretnekek lettek, akiket polgári (világi) intézmény végzett ki néhány katolikus püspök kérésére.

Az ítéletet és a kivégzést sokan kritizálták, és botrányt okoztak, hogy istenfélő, jámbor embereket végeztek ki.^[25]Nemcsak Priscillianus hívei ítélték el, akik mártírként tekintettek rá, hanem Szent Márton, Szent Ambrus is, továbbá az eljárást Sziriciusz pápa is bírálta.^[26]

Életét a filozófia mélyebb problémáinak tanulmányozásának szentelte. Nagyrészt misztikus volt, és a keresztény életet az Istennel való folyamatos érintkezésnek tekintette.^[20] Aszketikus gyakorlatokon keresztül a magasabb tökéletességre törekedett, és elutasította az érzéki élvezetet, a házaséletet, valamint a bor- és húsfogyasztást.^[6] A klerikusokat és laikusokat egyaránt a szexualitás feladására kötelezte; és spirituális elvonulásokat szervezett a dombokra, férfiaknak és nőknek egyaránt, mert meg volt győződve arról, hogy ők is kaphatnak prófétai ihletet.^[16] Elutasította az egyháznak a birodalmi állammal való egyesülését, valamint a klérus korrupcióját és gazdagodását. A püspököket hibáztatta, hogy életmódjuk túlságosan hasonlít a világiak életstílusára.^[16]

Kedvenc gondolata az volt, amit Pál apostol a következő szavakkal fogalmazott meg: "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?" ^[27] Azzal érvelt, hogy az embernek ahhoz, hogy Istennek megfelelő lakóhellyé váljon, a hit és a szeretet cselekedetei mellett le kell mondania a házas életről és a földi elismerésről, és aszkézist kell gyakorolnia.^[20]

375 körül kezdett el tanítani egy olyan tant, amely a gnoszticizmushoz és a manicheizmushoz is hasonló abban a dualista hitben, hogy az anyag, a test rossz, a lélek pedig jó.^[6]

A kutatók szerint a tanítását úgy tűnik a gnosztikus nézetek befolyásolták:

• a lelket Isten teremtette, a testet és az anyagot a Gonosz;
• a csillagok és a Zodiákus határozzák meg a lélek sorsát;
• a Szentháromság három neve egyetlen személyt jelöl.

A kivégzése után a követőinek mozgalma még legalább két évszázadig fennmaradt és az ellene hozott szigorú intézkedések ellenére tovább terjedt Hispániában és Galliában is.^[20] 412-ben Provence-i Aix és Arles püspökét manicheizmus zárták ki hivatali székeikből a manicheizmus vádja miatt.^[20] Proculus, a marseille-i metropolita, valamint Vienne és Narbonensis Secunda metropolitái szintén annak a hagyománynak a követői voltak, amelyért Priscillianus meghalt.^[20] Az astorgai „Szt.” Turibius, Astorga püspöke 446-ban, a toledói zsinat pedig 447-ben intézkedett az elnyomás érdekében;^[20] de a mozgalom csak az 563-as bragai második szinódus után tűnt el.^[20]

Priscillianus és közeli követői elveszettnek hitt műveit 1885-ben fedezték fel, és 1889-ben adták ki.