Neobuxbaumia
A Neobuxbaumia nemzetségbe a Mexikói-fennsík hatalmas termetű oszlopkaktuszai tartoznak, melyek ritkán vagy nem elágazva orgonasípszerű megjelenéssel bírnak.
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Neobuxbaumia polylopha | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Neobuxbaumia témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Neobuxbaumia témájú kategóriát. |
Jellemzői
Masszív megjelenésű oszlopos növekedésű növények, 16 m-nél alacsonyabbak, törzsük az alsó 0,75 m magasságig nem ágazik, a fölött is csak ritkásan. Számos bordájuk alacsony, töviseik 70 mm-nél rövidebbek, 15-30-asával fejlődnek, éjjel nyíló pirosas-rózsaszínű virágaik tölcsére kopasz. Termésük tojásdad, a pulpa nem nyálkás, fehér színű.
Elterjedése
Mexikó középső területei.
Rokonsági viszonyok és fajok
Korábban ebbe a nemzetségbe sorolták be a közismert saguaro-kaktuszt (Carnegiea gigantea) is, azonban molekuláris genetikai bizonyítékok alapján helyreállították a korábbi önállóságát. A nemzetségbe ma nyolc fajt sorolnak, melyek két csoportra különülnek el virágaik fejlődési helye alapján.
- Neobuxbaumia euphorbioides (Haworth) Bravo in Ci. Mex. 1:658’ (1978)
- Neobuxbaumia macrocephala (Weber) Daws in Cact. Succ. J. Am. 24:173’ (1952)
- Neobuxbaumia mezcalensis (Bravo) Backeberg in Bot. Stud. 3 (1941)
- Neobuxbaumia polylopha (DeCandolle) Backeberg in Blätt. f. Kakt. 6:[24] (1938)
- Neobuxbaumia sanchezmejoradae Lau in Cact. Succ. Mex. 39(1):3-7’ (1994)
- Neobuxbaumia scoparia (Pslg.) Backeberg in Bot. Stud. 3 (1941)
- Neobuxbaumia squamulosa Schweinvar & Sánchez-Mejorada in Cact. Succ. Mex. 35(1):13’ (1990)
- Neobuxbaumia tetetzo (Cltr.) Backeberg in Blätt f. Kakt. 6:[24] (1938)
Források
- Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. ISBN 0-9538134-5-2
- Taylor N.P. (2005) Cact. Succ. J 19:31’
- Arias et al. (2003) Syst. Bot. 28(3):548-557’
- Hunt D.R. (1989) Eur. Gard. Flora 3:228’
