Megasztár (negyedik évad)

A Megasztár 4 a TV2 zenei tehetségkutatójának, a Megasztárnak a 2008-as negyedik évada. Az előző három évaddal ellentétben a negyedik széria a francia Star Academy műsorszerkezetét követte. Az énekesek egy, a külvilágtól elzárt, bekamerázott házba költöztek, a világhírű holland Big Brother című realityhez hasonlóan. Hétvégenként, mint azt a Megasztárban megszokhattuk, élő előadásokat láthattunk és a nézőknek kellett eldönteni, ki essen ki a műsorból. A Megasztár 4-et Till Attila mellett Szekeres Nóra vezette.

Megasztár (negyedik évad)
Műfajzenei tehetségkutató

MűsorvezetőTill Attila
Szekeres Nóra
ZsűriFriderikusz Sándor
Fenyő Miklós
Eszenyi Enikő
Mester Tamás

Ország Magyarország
Gyártás
GyártóInteraktív
Sugárzás
Eredeti adóTV2
Eredeti sugárzás2008. augusztus 30.december 20.
Kronológia
ElőzőHarmadik évad
KövetkezőÖtödik évad
Kapcsolódó műsorMegasztár
További információk
SablonWikidataSegítség

A válogatás (casting) során az alsó korhatárt 12 évre módosították, és hét városba látogatott el a Megasztár-kamion (Győr, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Budapest, Siófok). A TV2 Koffeinmentes Mokka című műsorának 2008. július 8-i adásában derült ki, hogy többen jelentkeztek, mint az előző három szériára összesen és műfajtól függetlenül keresték Magyarország legújabb felfedezettjeit. A döntőre már 2008. december 20-án sor került, a korábbi szériák tavaszi időpontjával szemben.

A döntő legfiatalabb versenyzője a 13 éves Tóth Lüszi volt, akinek a versenyen való elindulását a minimális korhatár leszállítása tette lehetővé. A döntés, illetve Tóth Lüszi szereplése vitákat gerjesztett,[1] a bulvársajtó nem vette tekintetbe fiatal korát, reakcióként óvó jellegű írások jelentek meg róla.[2][3] Végül a verseny negyedik helyén végzett a legjobb női énekesként.[4]

A negyedik széria végső sorrendje

  1. Király Viktor
  2. Fekete Dávid (vigaszágról)
  3. Lakatos Krisztián
  4. Tóth Lüszi
  5. Bencsik Tamara
  6. Nguyen Thanh Hien
  7. Szecsődi Károly
  8. Nkuya Sonia (vigaszágról)
  9. Ásós Attila „Pacsirta”
  10. Balogh Imre "Imi Plaza"

A negyedik széria vigaszágasai

Döntők

1. döntő

VersenyzőDalEredmény
Király ViktorSeptemberTovábbjutott
Szecsődi KárolyHol van az a lányTovábbjutott
Bencsik TamaraNeh Nah Nah NahTovábbjutott
Nkuya SoniaRehabUtolsó kettő
Ásós AttilaMaradj velemTovábbjutott
Fekete DávidLehetsz királyTovábbjutott
Tóth LüsziOlyan mint teTovábbjutott
Lakatos KrisztiánSingin' in the RainTovábbjutott
Balogh ImreRelight My FireKiesett
Nguyen Thanh HienUmbrellaTovábbjutott

2. döntő

VersenyzőDalEredmény
Nguyen Thanh HienCrazy in LoveTovábbjutott
Ásós AttilaMindenki valakiéKiesett
Fekete DávidI Got LifeTovábbjutott
Nkuya SoniaHa legközelebb látlakUtolsó kettő
Lakatos KrisztiánŐTovábbjutott
Tóth LüsziI Will Always Love YouTovábbjutott
Király ViktorWhen a Man Loves a WomanTovábbjutott
Bencsik TamaraVigyél elTovábbjutott
Szecsődi KárolyHelloTovábbjutott

3. döntő

VersenyzőDalEredmény
Lakatos KrisztiánMy WayTovábbjutott
Fekete DávidFényév távolságTovábbjutott
Nkuya SoniaWonderful LifeKiesett
Szecsődi KárolyBohemian RhapsodyTovábbjutott
Bencsik TamaraIma MolitvaTovábbjutott
Király ViktorHull az elsárgult levélTovábbjutott
Tóth LüsziSomewhere Over The RainbowTovábbjutott
Nguyen Thanh HienA fák is siratjákUtolsó kettő

4. döntő

VersenyzőDalEredmény
Szecsődi KárolyAin't No Mountain High EnoughKiesett
Nguyen Thanh HienBoldogság gyere hazaUtolsó kettő
Fekete DávidFényTovábbjutott
Király ViktorI Don't Want to Miss a ThingTovábbjutott
Bencsik TamaraBubamaraTovábbjutott
Tóth LüsziThe Winner Takes It AllTovábbjutott
Lakatos KrisztiánValami AmerikaTovábbjutott

5. döntő

VersenyzőDalEredmény
Első kör
Lakatos Krisztián és Zsédenyi AdriennQuando Quando QuandoTovábbjutott
Király Viktor és Rúzsa MagdiAsTovábbjutott
Bencsik Tamara és Tóth VeraSay a Little Prayer For YouTovábbjutott
Tóth Lüszi és Molnár Ferenc CaramelA dal nem hagy elUtolsó kettő
Fekete Dávid és Szinetár DóraSzóló szaxofonTovábbjutott
Nguyen Thanh Hien és Gáspár LaciNobody Wants To Be LonelyKiesett
Második kör
Tóth Lüszi és Nguyen Thanh HienSu, su, bolondság
Bencsik Tamara és Király ViktorFéltelek
Lakatos Krisztián és Fekete DávidMacskaduett

6. döntő

Első kör
VersenyzőDalEredmény
Első kör
Király ViktorThis LoveTovábbjutott
Tóth LüsziMy Heart Will Go OnUtolsó kettő
Bencsik TamaraEverlasting LoveKiesett
Fekete DávidManchester, EnglandTovábbjutott
Lakatos KrisztiánHound DogTovábbjutott
Második kör
Fekete DávidJátszom
Király ViktorEnglishman in New York
Tóth LüsziMarta's Song
Bencsik TamaraHolding Out for a Hero
Lakatos KrisztiánNew York, New York

7. döntő

Első kör
VersenyzőDalEredmény
Első kör
Király ViktorCareless WhisperTovábbjutott
Fekete DávidSzerelem első vérigTovábbjutott
Lakatos KrisztiánNagy út vár rámUtolsó kettő
Tóth LüsziKiss from a RoseKiesett
Második kör
Lakatos KrisztiánSummer in the City
Király ViktorBillie Jean
Fekete DávidCsókkirály
Tóth LüsziI Will Survive

8. döntő

Első kör
VersenyzőDalEredmény
Első kör
Lakatos KrisztiánJingle BellsKiesett
Király ViktorSanta Claus Is Coming to TownTovábbjutott
Fekete DávidEgy új élményUtolsó kettő
Második kör
Király ViktorWhere do I Begin
Lakatos KrisztiánGot My Mind Set on You
Fekete DávidHa elmúlik karácsony

Finálé

Első kör
VersenyzőDalEredmény
Első kör
Fekete DávidVárni kell
Király ViktorDon't Stop Me Now
Második kör
Király ViktorBillie Jean
Fekete DávidLehetsz király
Harmadik kör
Fekete Dávid és Molnár Ferenc CaramelCan You Feel the Love Tonight
Király Viktor és Rúzsa MagdiYou Are So Beautiful
Negyedik kör
Fekete DávidKiss
Király Viktor
Ötödik kör
Fekete DávidÉjfél
Király Viktor
Párbaj
Király ViktorTime to Say GoodbyeGyőztes
Fekete DávidMásodik helyezett

Nézettség

A Megasztár 4 a harmadik középdöntőtől nyerte a műsorsávját a második döntőig, majd a Szombat esti láz harmadik szériájának elindultakor (november 1.) visszaesett a nézettsége. November 8-án 18–49-ben a Megasztár 20:30 és 21:30 között verte vetélytársát, egy héttel később már több időszakban is vezetett a Megasztár (bár átlagban még mindig a táncműsor vezetett). November 22-én, 29-én és december 6-án 18–49-ben a Megasztár, a teljes lakosság körében a Szombat esti láz nyert, majd a december 20-i finálé már a teljes lakosságot tekintve is verte a konkurenst.

EpizódVetítésTeljes lakosságArány (%)18–49Arány (%)For.
Válogató I.2008. augusztus 30.1,223 millió31,3%525 ezer36,0%[5]
Válogató II.2008. szeptember 6.1,119 millió28,3%501 ezer35,0%[6]
Válogató III.2008. szeptember 13.1,149 millió28,0%465 ezer29,8%[7]
Középdöntő I.2008. szeptember 20.1,259 millió26,7%482 ezer27,0%[8]
Középdöntő II.2008. szeptember 27.1,247 millió27,5%460 ezer26,3%[9]
Középdöntő III.2008. október 4.1,55 millió31,7%585 ezer30,6%[10]
Élő műsorok
TOP152008. október 11.1,569 millió36,7%670 ezer38,1%[11]
TOP10 I.2008. október 18.1,505 millió31,6%607 ezer30,8%[12]
Eredményhirdetés I.1,431 millió41,3%638 ezer37,6%
TOP10 II.2008. október 25.1,705 millió33,7%724 ezer34,0%[13]
Eredményhirdetés II.1,679 millió43,2%721 ezer30,1%
TOP10 III.2008. november 1.1,335 millió25,6%623 ezer28,7%[14]
Eredményhirdetés III.1,020 millió23,5%523 ezer26,4%
TOP10 IV.2008. november 8.1,333 millió26,0%545 ezer26,7%[15]
Eredményhirdetés IV.1,257 millió31,8%556 ezer32,0%
TOP10 V.2008. november 15.1,483 millió30,0%625 ezer32,1%[16]
Eredményhirdetés V.1,666 millió47,6%695 ezer42,3%
TOP10 VI.2008. november 22.1,688 millió34,4%722 ezer35,1%[17]
TOP10 VII.2008. november 29.1,698 millió32,7%752 ezer37,0%[18]
Döntés VII.2,135 millió52,3%894 ezer49,3%
TOP10 VIII.2008. december 6.1,407 millió28,7%585 ezer31,4%[19]
Döntés VIII.1,781 millió48,0%710 ezer42,6%
Döntő2008. december 20.1,772 millió35,2%725 ezer37,7%[20]

Jegyzetek