Marie Fredriksson-diszkográfia

diszkográfia


Ez a szócikk a svéd dalszerző, énekesnő Marie Fredriksson diszkográfiája. Fredriksson ismeretségét a Roxette nevű pop duó hozta meg számára,melyet Per Gessle-vel közösen alkottak az énekesnő 2019. december 9-i haláláig. Szólókarrierje során is sikeres volt hazájában, és 1984-ben jelent meg a "Het vind" című stúdióalbum, melyről az " Ännu doftar kärlek " Top 20-as sláger volt. Második stúdióalbuma a "Den sjunde vågen" 1986-ban jelent meg, és ugyanebben az évben a Roxette is megjelentette első albumát a Pearls of Passion címűt. 1987-ben megjelent következő albuma "Efter Stormen" címmel, mely az első No1. albuma volt Svédországban. Az albumról kimásolt "Efter Stormen" Top 10-es helyezést ért el a slágerlistán.

Marie Fredriksson-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
8
Koncertalbumok
1
Válogatásalbumok
2
Kislemezek
27
Videóklipek
16

A Roxette nemzetközi áttörése a Look Sharp! című album 1988-as megjelenésével, valamint az 1991-es Joyride című albummal kezdődött. Ennek ellenére Fredriksson kiadott egy kislemezt 1989-ben, mely a "Sparvöga" címet viselte. Ez a kislemez a mai napig keresett a rajongók körében, és előkelő slágerlistás helyezést is elért. Az újabb svéd nyelvű szólóalbum, a "Den ständiga resan" 1992-ben jelent meg, és az egyik legsikeresebb szólóalbum. Az albumhoz négy videoklip készült, melyet Jonas Åkerlund rendezett, de a következő években is dolgoztak együtt több Roxette videóklipben is.

Fredriksson visszatért a Roxette-hez, és elkészítették 1999-ben a "Have a Nice Day", majd 2001-ben a "Room Service" című stúdióalbumukat. 2002. szeptember 11-én Fredriksson összeesett a fürdőszobájában,és beütötte a fejét. Az MRI vizsgálatok agydaganatot diagnosztizáltak, és több hónapos kemoterápiát, és sugárkezelést kapott. Első angol nyelvű szólólemeze a "The Change" 2004-ben jelent meg, és főleg a 90-es évek közepén írt dalokat tartalmazta. Két évvel később megjelent az újabb svéd nyelvű album a "Min bäste vän". 2008-ban pedig a " Där du andas " című dal, mely első helyezést ért el. 2009-ben a Roxette ismét összeállt és "The Neverending World Tour" címmel koncertkörútra indultak. Ezek után még jelentek meg stúdióalbumok. Fredriksson utolsó szólóalbuma a "Nu!" 2013-ban jelent meg.

Stúdió albumok

Lista a stúdióalbumokról, slágerlistás helyezésekről, és díjakról
CímMegjelenésLegjobb slágerlistás helyezésDíjak, jelölések
SWE
[1]
NOR
[2]
Het vind
  • Megjelenés: 1984. szeptember 20.
  • Label: EMI
  • Formátum: LP, MC
20
Den sjunde vågen
  • Megjelent: 1986. február 17.
  • Label: EMI
  • Formátum: LP, MC
6
  • GLF: Platinum[3]
... Efter stormen
  • Megjelent: 1987. október 12.
  • Label: EMI
  • Formátum: CD, LP, MC
1
  • GLF: Platina[4]
Den ständiga resan
  • Megjelent: 1992. október 9.
  • Label: EMI
  • Formátum: CD, LP, MC
117
  • GLF: Platina[4]
I en tid som vår
  • Megjelent: 1996. november 4.
  • Label: EMI
  • Formátum: CD
2
  • GLF: Platinum[4]
The Change1
Min bäste vän3
Nu!6
"—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Live albumok

CímMegjelenésTovábbi információ
Äntligen Live!
  • A Live CD újbóli kiadása az "Äntligen - Sommarturné" box set-ből, mely szintén megjelent egy bónusz lemezen "Kärlekens guld" címen 2002 júniusában.

Válogatások

CímMegjelenésLegjobb slágerlistás helyezésDíjak, jelölések
SWE
[1]
ARG
[6]
NOR
[2]
Äntligen - Marie Fredrikssons bästa 1984–2000
  • Megjelent: 2000. március 31.
  • Label: EMI
  • Formátum: CD
16
Tid för tystnad – Marie Fredrikssons ballader
  • Megjelenés: 2007. november 28.
  • Label: Mary Jane/Amelia Music · Capitol Records
  • Formátum: CD · Digitális letöltés
3216
"—" nem volt slágerlistás helyezés, vagy nem jelent meg az országban.

Album-közreműködések

CímMegjelenésLegjobb slágerlistás helyezésDíjak, jelölésekTovábbi információk
SWE
[9]
Den flygande holländaren
  • Megjelent: 1988. november 3.
  • Label: EMI
  • Formátum: MC· LP · CD
2
  • GLF: 2× Platina[4]
Az emlékalbum,mely Cornelis Vreeswijk emléke előtt tiszteleg. Fredriksson három dalt énekelt az albumra. ("Ann Katrin, Farväl", "Felicia – Adjö" and "Veronica"), valamint énekesként is közreműködött a "Somliga går med trasiga skor" című Eldkvarn. című dalban. Szintén társproducerként vett részt az album bevezetőjében, és végén is, melyben Björn J. fuvolista, és fia Lindh közreműködött.[10]
A Family Affair
  • Megjelent: 2007. június 14.
  • Label: Mary Jane/MBM · Capitol Records
  • Formátum: CD · Digitális letöltés

Az album Fredriksson férjének Mikael Bolyos albuma, melyen három dalban is közreműködött az énekesnő. ("In the Corner of Your Eye", "Tell It to My Heart" and "Hometown").

Box szettek

CímMegjelenésTovábbi információ
Äntligen – Sommarturné
  • Megjelent: 2000. november 24.
  • Label: EMI
  • Formátum: DVD+CD
  • A felvételek a Stockholmi Maritime Museum 2000. augusztus 10-i koncertjén készültek.
Kärlekens guld
  • Megjelent: 2002. június
  • Label: EMI
  • Formátum: CD
  • 6-CD box set Fredriksson 5 stúdióalbumát tartalmazza, valamint az Äntligen Live! című live-albumot.

Megjegyzések

  • a [a] Az Äntligen – Sommarturné koncert CD verziója ugyanaz, mint a DVD-n lévő anyag, azonban időkorlát miatt a DVD-n található három dalt lehagyták a CD lemezről.

Kislemezek

CínÉvLegjobb slágerlistás helyezésDíjak, jelölésekAlbum
SWE
[1]
SWE
Airplay
[11]
"Ännu doftar kärlek"198418Het vind
"Het vind"
"Den bästa dagen"1985Den sjunde vågen
"Silver i din hand"1986
"Efter stormen"198772... Efter stormen
"Sparvöga"198963nem album dal
"Så länge det lyser mittemot"1992Den ständiga resan
"Mellan sommar och höst"
(Kizárólag Svédországban jelent meg 640.db példányszámban.
199310
"Tro"199688I en tid som vår
"I en tid som vår"
Csak 700 db limitált CD jelent meg Európa egyes területein.
"Ber bara en gång"
Csak 600 db limitált CD jelent meg Európa egyes területein.
1997
"Äntligen"200034Äntligen – Marie Fredrikssons bästa 1984–2000
"Det som var nu" (with Patrik Isaksson)59
"2:nd Chance"200488The Change
"All About You"9
"A Table in the Sun"2005
"Sommaräng"20062110Min bäste vän
"Ingen kommer undan politiken"
"Där du andas"2008110Arn – Riket vid vägens slut OST
"Kom vila hos mig"2013Nu!
"Sista sommarens vals"
"Det är nu!"
"Alone Again"[12] (with Magnus Lindgren and Max Schultz)2017Nem album dal
"I Want to Go"[13]
"Sing Me a Song"[14]2018
"—" nem jelent meg, vagy nem volt slágerlistás helyezés

Slágerlistás dalok

CímÉvLegjobb slágerlistás helyezésAlbum
SWE
Airplay
[15]
"Den sjunde vågen"19867Den sjunde vågen
"Mot okända hav"7
"Bara för en dag"19887... Efter stormen
"Felicia – Adjö"19891Den flygande holländaren
"Så stilla så långsamt"19925Den ständiga resan
"Det regnar igen"19939
"Ordet är farväl"2007Tid för tystnad – Marie Fredrikssons ballader
"Ett bord i solen" (Swedish version of "A Table in the Sun")2008
"—" nem jelent meg, vagy nem volt slágerlistás helyezés.

Közreműködő előadóként

CímÉvLegjobb slágerlistás helyezésAlbum
SWE
[1]
"Änglamark" (as part as Artister för miljö)1992Nem album dal
"Alla mina bästa år" (Frida & Marie Fredriksson)199754Djupa andetag

Videoklipek

CímÉvRendező (k)
"Efter stormen"1987Ismeretlen
"Somliga går med trasiga skor" (Eldkvarn feat. Marie Fredriksson)1988
"Sparvöga"[16]1989
"Så länge det lyser mittemot"1992Jonas Åkerlund[17][18]
"Mellan sommar och höst"
"Ett enda liv"[19]
"Den där novemberdan"[20]
"Tro"1996Colin Nutley
"Äntligen"2000Unknown
"Det som var nu" (with Patrik Isaksson)
"Små lätta moln"2008
"Där du andas"[21]
"Where Your Love Lives" (English version of "Där du andas")
"Sista sommarens vals"[22]2013Emil Jonsvik
"Alone Again"[23]2017Unknown
"I Want to Go"Tina Axelsson[24]

Egyéb dalok

Fredriksson számos, más művész által felvett dalokban közreműködött. 1992-ben az "Artister för miljö" "„Änglamark” című dalban Anni-Frid Lyngstad mellett énekelt, melyben közreműködött Håkan Hagegård és Tomas Ledin. Ezt a dalt csak limitált példányszámban jelentették meg. Fredriksson énekelt még további két dalban Totta Näslund 2001-ben megjelent albumán, a "Ett minne bättre glömt" és"Sommarens sista servitris" című dalokban. De közreműködött Magnus Lindgren 2013-as Souls című albumán is.[25]

Jegyzetek