Manx nyelv

A nyelv a 10. és 17. század között vált ki a középírből és fejlődött saját útján, ám a 19. századra használatát kiszorította az angol. 1848-ban Joseph George Cumming angol régész azt írta: "Csupán néhány személyt találhatni (és ne a fiatalok között keressük őket), akik nem angolul beszélnek." Henry Jenner cornwalli keltológus becslése szerint 1874-ben Man sziget lakosságának 30%-a beszélte a nyelvet (41 084-ből 12 340). 1901-ben a hivatalos adatok szerint a lakosság 9,1%-a beszélte valamilyen szinten a manxot, ez az érték 1921-re 1,1%-ra csökkent. A lehetséges okok között első helyen említendő: a Man szigeti szülők úgy gondolták, hogy gyermekeik boldogulásának kulcsa az angol nyelv ismerete, így manxra egyre kevesebben taníttatták gyerekeiket. A 20. század közepére már csak néhány öreg anyanyelvi beszélő maradt, köztük az utolsó, Ned Maddrell 1974. december 27-én halt meg.

A manx nyelv védelmében 1899-ben alakult meg az Yn Cheshaght Ghailckagh társaság, de igazán hatékony munkára, látványos eredményekkel csak a 20. század végén került sor, s ehhez sok segítség érkezett külföldről is. Az ekkor bevezetett rehabilitációs programnak köszönhetően sokan második nyelvként tanulják ma is a manxet. Az angol–manx kétnyelvűek száma is nő, köszönhetően annak, hogy egyre több gyereknek a helyi nyelvet is beszélő szülei vannak, így az otthon falai között beszélt nyelv ismét a manx lett. A Man szigeti önkormányzat kezdeményezésére 2003-ban megkezdődött a tanítás a Bunscoill Ghaelgagh-ban, és második nyelvként oktatják több általános és középiskolában. Az Isle of Man College-ban és a Centre for Manx Studiesban is egyre több lehetőség nyílik a manx nyelv tanulására, a szigeten kívül pedig az Edinburgh-i Egyetemen folyik oktatás a Man sziget kultúrájáról, történelméről és nyelvéről. Ma már léteznek manx nyelvű drámakörök, s 1984-ben elkészült az első manx nyelvű film is: a 22 perces, 18. századi manx népzenével aláfestett Ny Kiree fo Niaghtey / Bárány a hó alatt című alkotás, amelyet a Cardiffban rendezett V. Kelta Filmes és Televíziós Fesztiválon mutattak be.

A 2001. évi népszámlálás alapján a 76 315 főnyi lakosság 2,2%-a, azaz 1689 Man szigeti beszéli a manx nyelvet. A hagyományos manx nevek kezdenek újra népszerűvé válni a szigeten, női nevekben különösen a Moirrey, Voirrey (a Mary/Mária manx megfelelői), Breeshey, Breesha (Bridget/Brigitta), Aalish/Ealish (Alice/Alíz), a férfi nevek között az Illiam (William/Vilmos), Orry (régi Man szigeti király), Juan (Jack/Jakab), Ean (John/János), Pherick (Patrick/Patrik). Nem ritkák az olyan, a régmúltig visszavezethető kelta-germán nevek sem, mint a Fenalla (Fionnuala néven a kelta mitológia hősnője) és a Freya (az óészaki mitológia istennője).

A manx helyesírás nem a klasszikus kiejtéskövető gael szabályokat tükrözi, hanem walesi és angol hatásról árulkodik. Ennek megfelelően használja például az angolban megszokott y és w betűket, illetve az oo és ee betűkapcsolatokat. Példával érzékeltetve: a sziget manx nevének kiejtés utáni írásmódja az ír helyesírás szerint Oileán Mhanainn, skót helyesírás szerint pedig Eilean Mhanainn volna, míg ugyanazon hangsor manx írásmódja: Ellan Vannin.

Az alábbi példában egy mondat mai és hagyományos manx írásmódját látjuk, illetve összevetésül az ír és skót megfelelőjét is:

• Mai manx: Ta’n Gaelg feer ghoan çheumooie jeh Ellan Vannin, agh fod pobble ennagh screeu ee ayns çheeryn elley.
• Hagyományos gael írású manx: Tà’n Ghaelg fìor-ghónn teabh a-muigh de Eilean Mhannain, ach faod pobal eanach scrìobh ì ans tìoran eile.
• Ír: Tá an Ghaeilge an-ghann (fíor-ghann) taobh amuigh de Oileán Mhannanáin, ach féadann daoine [pobal] éigin(each) í a scríobh i dtíortha eile.
• Skót gael: Tha a’ Ghàidhlig glé ghann (fìor-ghann) taobh a-muigh de Eilean Mhannain, ach faodaidh daoine [pobal] igint(each) ì a sgrìobhadh ann an tìrean eile.

Ha létezett is manx írásbeliség a reformáció előtt, nyomai elmosódtak, történeti emlékei eltűntek az eltelt századok során. Az egységesített manx helyesírás elterjedése az 1700-as évekre tehető, amikor anglikán templomokban e rendszer alapján kezdtek írni. Az új helyesírást a walesi születésű John Phillips (1605–1633) dolgozta ki, aki lefordította manxra az anglikán egyházak szertartáskönyvét (Book of Common Prayer).

Manx nyelvű feliratokkal találkozhatunk az utcákon, az üzletekben és a közintézményekben is, de a manx nyelvből hiányoznak a modern üzleti, közgazdasági és jogi kifejezések megfelelői, így használata ezekre nem terjed ki.

Az üzleti és az önkormányzati dolgozók viszonyulása a manx nyelv használatához változó, a pozitív fogadástól az elutasításig mindenféle vélemény megtalálható. A nyelvet beszélők néha ódzkodnak a manx használatától, vagy az ellenséges fogadtatástól félve nem ismerik el, hogy beszélik a nyelvet.

A kizárólag angolul beszélő közösségekben – hasonlóan a 19. századhoz – ellenszenvet válthat ki a manx nyelv használata, hiszen a számukra érthetetlen nyelv használatával kirekesztettnek érzik magukat a társalgásból. Ezért a manx nyelvet beszélők száma folyamatosan csökken, mára a legtöbb Man szigeti elfelejtette a nyelv alapjait és képtelen megfelelően kiejteni a manx hely- és utcaneveket.

A manxot továbbra is használják az évenkénti Tynwaldon, amikor az ún. olvasó (Yn Lhaihder) kihirdeti az új törvényeket.

A manxot mint regionális nyelvet elismerte a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája, illetve a Brit–Ír Tanács, viszont a manx kultúra ápolása nem tartozik a gael nyelvű közösségeket összefogó Columba Project célkitűzései közé.

Az 1600-as éveket megelőző korokból nem ismerünk manx nyelvemléket. A Bibliát és az anglikán egyház hivatalos szertartáskönyvét, a Book of Common Prayert a 17–18. században fordították le. A hagyományos manx öröménekek, a carvalok éneklésének hagyománya ma is él.

Hasonlóan a többi modern kelta nyelvhez, a manxban is megtalálható a mássalhangzó-hasonulás jelensége, azaz a szókezdő mássalhangzó átalakul a morfológiai és/vagy szintaktikai kontextusból fakadó mássalhangzóvá. A manx nyelvre a mássalhangzók zöngétlenedése jellemző, míg a többi rokon nyelvre a zöngésedés is. A 20. század vége felé ez a rendszer már megbomlott, hiszen a nyelvtanulók nem tudták olyan pontosan megtanulni, hogy mikor alkalmazandó a hasonulás.

• Fodor I. (szerk.): A világ nyelvei, Akadémiai, Bp. (1999).
• Broderick, G.: A handbook of late spoken Manx 1-3, Niemeyer, Tübingen (1984-86).
• Broderick, G.: in Ball. M.-J., Fife, J. (szerk.): The Celtic languages, Routledge, London (1993).
• Wilf, G.: Language conservancy or: Can the anciently established British minority languages survive. in Gorter D., Hoekstra J. F., Jansma,, L. G., Ytsma, J. (eds.): Fourth International Conference on Minority Languages (Vol. II: Western and Eastern European Papers ed.) Bristol, Mulitilingual Matters pp. (1990) 53–67.