Lyssavirus

A nemzetségbe 14 ismert faj tartozik.

• Aravan-vírus
• Ausztrál denevér-lyssavírus
• Bokelohi denevér-lyssavírus
• Duvenhage-vírus
• Európai denevér-lyssavírus 1
• Európai denevér-lyssavírus 2
• Ikoma-lyssavírus
• Irkut-vírus
• Khujand-vírus
• Lagosi denevérvírus
• Mokola-vírus
• Nyugat-kaukázusi denevérvírus
• Shimoni denevérvírus
• Veszettségvírus (típusfaj)

Feltehetően a csoportba fogják besorolni a 2013-ban Spanyolországban felfedezett lleidai denevér-lyssavírust, illetve a 2016-ban Sri Lankán talált gannoruwai denevér-lyssavírust is.

A lyssavírusok lipidburokkal rendelkező, kb. 180 nanométer hosszú és 75 nm átmérőjű, töltény formájú vírusok. A henger alakú virion egyik vége lapos, a másik lekerekített.^[1] Helikális felépítésűek, vagyis egymás után csigavonalban sorakozó azonos alegységekből állnak. Hasonló szerkezet többnyire inkább a növények vírusaira jellemző.

Kívülről lipidburok borítja, ami a gazdasejt sejtmembránjából származik; ebbe számtalan tüske formájú glikoprotein ágyazódik. Ez alatt helyezkedik el a mátrixproteinek helikálisan elrendeződő rétege, alattuk pedig a szintén csigavonalszerű elrendeződésű, proteinnel stabilizált RNS-genom, a ribonukleoprotein (RNP). Egyes elképzelések szerint a mátrixprotein a vírusrészecske belsejét tölti ki.

Genomjuk kb. 11 ezer bázis hosszúságú, negatív szenzitású (közvetlen fehérjeátírást nem megengedő), egyszálú, lineáris RNS. Öt gént kódol: polimeráz (L), mátrixprotein (M), foszfoprotein (P), nukleoprotein (N), glikoprotein (G). A foszfoprotein génjén öt különböző helyen is kezdődhet az átírás, öt különböző hosszúságú fehérjét eredményezve.

A lyssavírusok jellemzően az idegrendszer sejtjeit támadják meg, amelyekhez a virion felszínén található G-glikoprotein segítségével kapcsolódnak. A vírus a sejtek citoplazmájában szaporodik. Egyszálú, negatív szenzitású RNS-ét kettős szálúra egészíti ki, a másik szálat pedig a sejt mRNS-ét utánozva "sapkával" és poliadenilát-farokkal látja el. Erről a szálról történik a fehérjeszintézis, majd a genom replikációja. A gazdasejtből bimbózással szabadul ki. Gazdaszervezetei elsősorban a denevérek, esetleg kisragadozók. A fertőzés jellemzően harapással terjed.

A nemzetség tagjai közül messze a veszettségvírus a legelterjedtebb, az egész világon előfordulhat és számos emlősfajt képes megfertőzni. A többi faj jóval válogatósabb a gazdaszervezetet illetően. A Mokola-vírus kivételével valamennyi faj elsődleges gazdája a denevér.^[3]

A lyssavírusokat három filogenetikai csoportba sorolják:^[4]

• 1. csoport - veszettségvírus, Aravan-vírus, ausztrál denevér-lyssavírus, bokelohi denevér-lyssavírus, Duvenhage-vírus, Európai denevér-lyssavírus 1 és 2, gannoruwa denevér-lyssavírus, Irkut-vírus és Khujand-vírus.
• 2. csoport - lagosi denevérvírus, Mokola-vírus és Shimoni denevérvírus
• 3. csoport - Ikoma-lyssavírus, lleidai denevér-lyssavírus és nyugat-kaukázusi denevérvírus.

Összehasonlításukból kiderül, hogy a legnagyobb diverzitás Afrikában található; ennek ellenére egy 153 törzset összehasonlító vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetség 85%-os valószínűséggel Eurázsiából a palearktikus zónából származhat és a kiindulási faj denevéreket fertőzött meg.^[5][6] Közös ősük korát nem sikerült megnyugtatóan megállapítani, a számítások eredményei 4 ezer és 166 ezer év között szórnak. Az eurázsiai denevérfajok (illetve közös őseik) több millió éve léteznek, így a vírusok nem velük együtt fejlődtek, hanem utóbb választották őket gazdaszervezetül.

• Baynard, Ashley C.. Bats and Lyssaviruses, Research Advances in Rabies, Advances in Virus Research. Elsevier (2011). ISBN 978-0-12-387040-7 
• (2003) „Novel Lyssaviruses Isolated from Bats in Russia”. Emerging Infectious Diseases 9 (12), 1623–1625. o. DOI:10.3201/eid0912.030374. PMID 14720408.  
• (2003) „New Lyssavirus Genotype from the Lesser Mouse-eared Bat (Myotis blythi), Kyrghyzstan”. Emerging Infectious Diseases 9 (3), 333–337. o. DOI:10.3201/eid0903.020252. PMID 12643828.  
• World Health Organization. WHO Expert Consulation on Rabies (PDF), WHO technical report series, Geneva, Switzerland: World Health Organization (2005). ISBN 92-4-120931-3 

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Lyssavirus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.