Look Sharp!

Roxette album (1988)

A Look Sharp! a svéd Roxette duó második stúdióalbuma, mely 1988. október 21-én jelent meg, két évvel az első Pearls of Passion című stúdióalbum után. Az album munkálatai Stockholmban az EMI Stúdióban, és Londonban zajlottak a Trident II Stúdióban 1988. március és szeptember között. Az album a megjelenést követően azonnali siker volt. Hazájában, Svédországban azonnal a slágerlista 1. helyére került, majd végül hatszoros platina helyezést ért el.

Roxette
Look Sharp!
stúdióalbum
Megjelent1988. október 21.
LP, MC,CD
FelvételekEMI Stúdió Stockholm
Trident Stúdió London
Stílusdance-pop
Nyelvangol
Hossz53:12
KiadóEMI
ProducerClarence Öwferman  •  Adam Moseley
Roxette-kronológia
Dance Passion
(1987)
Look Sharp!
(1988)
Joyride
(1991)
Kislemezek az albumról
  1. Dressed for Success
    Megjelent: 1988. augusztus 3.
  2. Listen to Your Heart
    Megjelent: 1988. szeptember 27.
  3. Chances
    Megjelent: 1988. december 28.
  4. The Look
    Megjelent: 1989. január 18.
  5. Dangerous
    Megjelent: 1989. május 10.
SablonWikidataSegítség

A kereskedelmi siker kezdetben szerény volt, majd az album nemzetközi áttörése során azonnal sikeres lett, így több országban is platina, vagy multi-platina helyezést ért el. Az albumról kimásolt kislemezek is világszerte ismertté tették az együttest. A The Look, vagy a Listen to Your Heart az amerikai Billboard Hot 100-as lista élére kerültek, míg a Dangerous és a Dressed for Success a 2. és 14. helyezett volt ugyanezen a listán.

Előzmények és megjelenés

A Dressed for Success és a Listen to Your Heart volt az első két kislemez, mely Svédországban megjelent, majd az EMI és Gessle úgy döntött, hogy Fredriksson mint vezető énekes lesz jelen a duóban. A dalok sikeresek voltak az országban, és a 2. és 3. helyre kerültek. A Chances az album első kimásolt kislemezeként jelent meg Franciaországban, Németországban, és Olaszországban, de slágerlistás helyezést nem ért el.

A The Look című kislemez 1989 januárjában jelent meg, mint 4. kimásolt kislemez, és Top10-es sláger lett hazájában. Egy Mineapolisi cserediák Dean Cushman miután megvásárolta az albumot, és hazavitte Amerikába, átadta annak másolatát a helyi KDWB 101.3 FM rádióállomásnak,[1] akik elkezdték a dalt játszani, mely gyorsan népszerűvé vált, és más rádiók is átvették a dalt.[2][3] Az EMI America korábban elutasította a duót, mert alkalmatlannak találták az amerikai piacra, így ott nem volt szerződésük.[4]

A The Look című dal a duó hivatalos promóciója előtt már bent volt a Billboard Hot 100-as lista első 50 helyezettje között, majd nyolc héttel később slágerlistás első helyezett lett.[5] A következő év folyamán a dal folyamatosan került fel 25 ország slágerlistáira.[6] Ausztráliában hat hetet töltött a kislemezlistán.[7] Az albumról kimásolt kislemezek, a Chances kivételével a nemzetközi piacon is megjelentek, illetve a Listen to Your Heart című dal szintén listaelső lett az amerikai Billboard Hot 100-on, míg az albumról kimásolt utolsó dal a Dangerous a 2. helyre került.[8]

Értékelések
ÉrtékelőÉrtékelés
AllMusic [9]
Los Angeles Times [4]

Kereskedelmi sikerek

A Look Sharp! című album azonnal sikeres lett megjelenésekor hazájában, és több min 140 000 példányban kelt el a kiadástól számított tíz napon belül.[10] Az album hét hétig volt listaelső, és hatszoros platina helyezést ért el hazájában.[11] Az Egyesült Államokban az albumot 1990. január 20-án a RIAA platina helyezéssel jutalmazta a több mint 1 000 000 feletti eladások végett.[12] 2005-től további 402 000 példány talált gazdára a Nielsen SoundScan adatai alapján, akik 1991 májusától kezdték követni az értékesítési adatokat.[13] Az Egyesült Királyságban a 4. helyet érte el az album, ahol több mint egy évig volt slágerlistás helyezés.[14] A BPI tanúsítványa szerint 1990 decemberében az eladások száma meghaladta a 300 000 példányt.[15] 2001 óta az albumból világszerte több mint 9 millió példány talált gazdára.[16]

Elismerések

A Roxette-t két Grammy-díjra is jelölték. 1989-ben az Év művésze és a legjobb pop/rock együttes kategóriában. Fredriksson és Gessle a legjobb pop / rock női és legjobb zeneszerző kategóriában díjat nyertek.[17] A Roxette és Fredriksson ebben az időszakban számos "Rockbjörnen" díjat is nyert. 1988-ban a legjobb svéd album, és a legjobb svéd csapat kategóriában is díjat nyertek. Fredriksson négy egymást követő évben – 1986 és 1989 között – a legjobb svéd nő kategóriában nyert díjat.[18]

Számlista

Az összes dalszöveg szerzője Per Gessle; az összes szám szerzője Gessle, except where noted.

Look Sharp! – Eredeti 12" vinyl megjelenés
# CímProducer Hossz
1. The LookClarence Öfwerman 3:57
2. Dressed for SuccessÖfwerman 4:09
3. Sleeping SingleÖfwerman 4:38
4. PaintÖfwerman 3:30
5. Dance AwayÖfwerman 3:25
6. CryAdam Moseley 5:19
7. ChancesMoseley 4:57
8. DangerousÖfwerman 3:48
9. Half a Woman, Half a ShadowÖfwerman 3:35
10. View from a HillMoseley 3:40
11. Shadow of a DoubtÖfwerman 4:14
12. Listen to Your HeartÖfwerman 5:28
50:40
Look Sharp! – Eredeti CD megjelenés
# CímProducer Hossz
11. (I Could Never) Give You UpÖfwerman 3:58
12. Shadow of a DoubtÖfwerman 4:14
13. Listen to Your HeartÖfwerman 5:28
54:38
Look Sharp!– 2009 reissue (CD bonus tracks)
# CímProducer Hossz
14. The VoiceÖfwerman 4:14
15. One Is Such a Lonely Number (Demo)Öfwerman 3:31
16. Don't Believe in Accidents (Demo)Gessle 3:41
66:04
Look Sharp! – 2009 reissue (iTunes bonus tracks)
# Cím Hossz
17. Cry (Demo) 5:07
18. Dressed for Success (Chris Lord-Alge/US Single Mix) 4:10
19. Listen to Your Heart (US Single Mix) 4:52
20. Surrender (Live) 3:09
21. Neverending Love (Live) 3:27
86:49
Look Sharp! – 30th Anniversary Edition (bonus disc)[19]
# Cím Hossz
1. The Look (T&A Demo) (30 March 1988) 3:29
2. Dressed for Success (T&A Demo) (20 May 1987) 3:22
3. Dressed for Success (EMI Demo) (26–30 May 1987) 3:53
4. Sleeping Single (T&A Demo) (22 May 1987) 3:54
5. Sleeping Single (EMI Demo) (26–30 May 1987) 3:48
6. Paint (T&A Demo) (28 April 1988) 3:36
7. Dance Away (T&A Demo) (9 February 1988) 3:36
8. Cry (T&A Demo) (9 February 1988) 5:08
9. Chances (T&A Demo) (24 November 1987) 4:19
10. Dangerous (Acoustic Version) (T&A Demo) (25 February 1987) 3:08
11. Dangerous (EMI Demo) (26–30 May 1987) 3:29
12. View from a Hill (T&A Demo) (17 November 1987) 3:17
13. (I Could Never) Give You Up (T&A Demo) (18 December 1987) 3:45
14. Shadow of a Doubt (T&A Demo) (9 February 1988) 3:12
15. Listen to Your Heart (T&A Demo) (9 May 1988) 4:26
16. From Head to Toe (EMI Demo) (26–30 May 1987) 3:20
17. Never Is a Long Time (EMI Demo) (26–30 May 1987) 3:53
18. (I Could Never) Give You Up (Album Version) (bonus track on vinyl editions of the reissue) 4:00
19. The Voice 4:16
20. One Is Such a Lonely Number (EMI Demo) (September 1987) 3:34
21. Don't Believe in Accidents (Demo) (Spring 1988) 3:43
79:08

Slágerlista

Heti összesítések

Slágerlista (1988–89)Legjobb
helyezés
Australian Albums (ARIA)2
Austrian Albums (Ö3 Austria)[20]3
Canadian Albums (RPM)[21]5
Dutch Albums (Album Top 100)[22]17
Finnish Albums (Suomen virallinen lista)[23]8
German Albums (Offizielle Top 100)[24]7
Japanese Albums (Oricon)[25]85
New-Zealand Albums (RMNZ)12
Norwegian Albums (VG-lista)1
Spanish Albums (Promúsicae)[26]6
Sweden Albums (Sverigetopplistan)1
Swiss Albums (Schweizer Hitparade)[27]2
UK Albums (OCC)[14]4
US Albums (Billboard 200)[28]23

Év végi összesítés

Slágerlista (1989)Helyezés
Australian Albums (ARIA)[29]17
Canadian Albums (RPM)[30]20
German Albums (GfK)[31]38
Norwegian Albums (VG-lista)[32]2
Swiss Albums (Schweizer Hitparade)[33]4
US Billboard 200[34]81
Slágerlista (1990)Helyezés
Australian Albums (ARIA)[29]56
Dutch Albums (MegaCharts)[35]58
German Albums (GfK)[36]11
New Zealand Albums (RMNZ)[37]21
US Billboard 200[38]45

Minősítések

OrszágMinősítésEladások
 Ausztrália Ausztrália ARIA3x platina210 000[29]
Kanada (Music Canada)[39]6x platina600 000
Ausztria (IFPI Austria)[40]arany602 000[41]
Németország (BVMI)[42]2x platina100 000
Egyesült Királyság (BPI)[15]platina300 000
Finnország (Musiikkituottajat)[43]platina54.376
Hollandia (NVPI)[44]2x platina200 000
Új-Zéland (RMNZ)[44]platina15 000
Spanyolország (PROMUSICAE)platina100 000
Svédország (GLF)6x platina600 000
Svájc (IFPI) Svájc [45]2x platina100 000
Amerikai Egyesült Államok (RIAA) [12]platina1 000 000

Jegyzetek