Kulin György által felfedezett égitestek listája
Kulin György 1935 és 1947 között volt a budapesti Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa. 1936 elején bízták meg kisbolygók követésével, ekkor kezdett el dolgozni az intézet főműszerével, a Heyde-Zeiss gyártmányú, 60 cm átmérőjű és 3,6 m gyújtótávolságú tükörrel felszerelt távcsővel. Észlelési munkáját a II. világháború előrehaladtáig, illetve látása megromlásáig végezte. A beszámolók szerint 1936 és 1943 között 2229 felvételt készített kisbolygók figyelése céljából.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3f/MTA_Konkoly_Thege_Mikl%C3%B3s_Csillag%C3%A1szati_Int%C3%A9zet%2C_60_cm-es_teleszk%C3%B3p._Fortepan_15695.jpg/200px-MTA_Konkoly_Thege_Mikl%C3%B3s_Csillag%C3%A1szati_Int%C3%A9zet%2C_60_cm-es_teleszk%C3%B3p._Fortepan_15695.jpg)
Ezalatt összesen 84 kisbolygót fedezett fel, és egy üstököst. Néhányról később kiderült, hogy mások már korábban felfedezték, vagy nem tudott elegendő észlelést és adatot gyűjteni ahhoz, hogy a következő években is megtalálhatóak legyenek. Végül a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center, Cambridge, USA) 21 kisbolygó felfedezőjeként ismeri el Kulin Györgyöt. Tizenhárom azoknak a száma, melyeket ő keresztelhetett el (az általa kiszámított pályák jónak bizonyultak, vagyis a későbbi megjelenéskor azonosítani lehetett az objektumokat). Ezek többségében magyar vonatkozású nevek: Salonta, Pannonia, Konkolya, Hunnia, Mátra, Detre, Izsák, Gothard, Ortutay, Róka stb.
Név | Felfedezésekor kapott sorszám | Felfedezésének ideje | |
---|---|---|---|
01. | 1436 Salonta | 1936 YA | 1936. december 11. |
02. | 1441 Bolyai | 1937 WA | 1937. november 26. |
03. | 1442 Corvina | 1937 YF | 1937. december 29. |
04. | 1444 Pannonia | 1938 AE | 1938. január 6. |
05. | 1445 Konkolya | 1938 AF | 1938. január 6. |
06. | 1452 Hunnia | 1938 DZ1 | 1938. február 26. |
07. | 1489 Attila | 1939 GC | 1939. április 12. |
08. | 1513 Mátra | 1940 EB | 1940. március 10. |
09. | 1538 Detre | 1940 RF | 1940. szeptember 8. |
10. | 1546 Izsák | 1941 SG1 | 1941. szeptember 28. |
11. | 1710 Gothard | 1941 UF | 1941. október 20. |
12. | 2043 Ortutay | 1936 TH | 1936. november 12. |
13. | 2058 Róka | 1938 BH | 1938. január 22. |
14. | 2242 Balaton | 1936 TG | 1936. október 13. |
15. | 2712 Keaton | 1937 YD | 1937. december 29. |
16. | 2738 Viracocha | 1940 EC | 1940. március 12. |
17. | 3019 Kulin | 1940 AC | 1940. január 7. |
18. | 3380 Awaji | 1940 EF | 1940. március 15. |
19. | 3427 Szentmártoni | 1938 AD | 1938. január 6. |
20. | 7317 Cabot | 1940 ED | 1940. március 12. |
21. | (10258) 1940 AB | 1940 AB | 1940. január 6. |
Név | Felfedezésekor kapott sorszám | Felfedezésének ideje | |
---|---|---|---|
91. | Whipple–Bernasconi–Kulin-üstökös | 1942a | 1942. február 12. |
Források
- Sárneczky Krisztián: Sváb-hegyi kisbolygók, Szerk.: Keszthelyiné Sragner Márta: Az égbolt mindenkié. Budapest: Magyar Csillagászati Egyesület, 2005. ISBN 963-218-243-X.
- Magyar elnevezésű kisbolygók. [2007. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 9.)
- Magyar földrajzi nevek a Naprendszerben. (Hozzáférés: 2008. november 9.)
- A NASA kisbolygó-adattára (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. november 9.)
- A kisbolygók felfedezőinek listája, a felfedezések száma szerinti csökkenő sorrendben. Kulin György a 203. (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. május 2.)