Kiközösítés
Kiközösítés (idegen szóval: izoláció) alatt egy személy vagy egy csoport valamely közösségből való részleges vagy teljes kizárását, diszkriminációját értjük. Az esetek túlnyomó többségében részleges, azaz csupán a közösség bizonyos jól körülhatárolt tevékenységei végzésének jogától fosztja meg a kiközösítettet.[* 1]
Főbb típusai: szociális (társadalmi csoportból, pl. törzsből való kirekesztés), politikai (pl. pártból való kizárás) és vallási.
Kereszténység
A kiközösítés célja, hogy kizárja az egyházból vagy gyülekezetből azokat a tagokat, akik egy keresztény közösség hitével ellentétes magatartást vagy tanítást tanúsítanak (eretnekség).[1]
Katolikus egyház
Az egyházi joghagyományban a kiközösítés kizárás értelmű exkommunikáció (= közösségből való kizárás, latinul: excommunicatio) lett.
Minden kiközösített számára meg van tiltva a szentségekhez való járulás (pl. a házasságkötés is) vagy azok kiszolgáltatása.[2] Nem vehetett részt a közösségi imákon vagy a szentmisén.[3] Az egyházi jogait elvesztette, pl. bármiféle egyházi hivatal gyakorlását, [2] ill. az egyházkormányzati intézkedések végzésének tilalmát is előírták.[4]
A kiközösítés egyenértékű volt a végső és visszafordíthatatlan pusztulásra ítéléssel (Extra Ecclesiam nulla salus = „az egyházon kívül nincs üdvösség”). A kiközösítettek a keresztény társadalomból kivetettek lettek, a középkorban szinte felért egy halálos ítélettel.[5]
A katolikus egyház a tridenti zsinat alapján azt tanítja, hogy „a kiközösített személyek nem tagjai az Egyháznak, nem tartoznak a közösséghez, amíg meg nem térnek”.[6]
Az ünnepélyes formában kihirdetett kiközösítést anatémának nevezik. Önmagában az egyházi átkot jelenti.[2]
A történelem folyamán az egyháztól sokszor és sokféle módon előfordult politikai jellegű visszaélés a kiközösítéssel.
Napjainkban
az 1983-as egyházi törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) nem tartalmaz pontos jogi definíciót a kiközösítésre. Alphonse Borras – a Liégi egyházmegye fővikáriusa – nyomán jogi jelentését így közelíthetjük meg: „Olyan sajátosan gyógyító célú, pozitív egyházjogi büntető szankció, melyet igen súlyos büntetendő cselekmények ellen rendeltek, és amelynek elválaszthatatlan hatásai a jogok és kötelességek gyakorlásának olyan, a Codex rendelkezéseinek megfelelő (1331.k., 171.k. 1.§ 3, 316.k., 915.k., 996.k. 1.§ és 1109.k.) tilalmaiban állnak, melyek az Egyház lelki javaiból való (szinte) teljes kizárást eredményeznek.”[7]
Főbb hatásai:
- szentmisén és bármilyen más liturgikus cselekményen való szolgálati részvétel tilalma (a puszta jelenlét nem minősül ennek, csak a cselekmény végzése, vagy végzésben való közreműködés),
- szentségek, szentelmények végzésének vagy felvételének tilalma,
- egyházi hivatalok, szolgálatok vagy bármiféle egyházi tisztség gyakorlásának és egyházkormányzati intézkedések végzésének tilalma.
Judaizmus
A héber herem szó (חֵרֶם) jelentése: átok, tilalom. [8] Kiközösítést jelöl, a zsidó közösségből való kizárást.
A bibliai időkben a kifejezés eredetileg a szent tárgyak elkülönítését jelentette. A kiközösítésről először Esdrás könyve 10,8 tesz említést. [8]
A Talmud időszakában a kiközösítésnek négyféle formája alakult ki [8]:
- nezifa - feddés és hét napra való kitaszítás
- samta - a kifejezés jelentése ma már nem állapítható meg
- nidduj - Erec Jiszrael-en 30, a diaszpórában 7 napra való elkülönítés, amely a javulás elmaradása esetén meghosszabbítható
- herem - elszigetelés: a kiközösítettnek tilos volt hallgatnia vagy tanítania a Tórát, és köteles volt megtartani a gyászolókra vonatkozó törvényeket.
A szélsőséges ortodox zsidók kivételével a herem ebben a formában ma már nincs érvényben.[8]
Buddhizmus
A buddhista szanghák kizárják tagjaikat, ha elkövetik a párádzsika (elbukás) néven ismert négy főbűn egyikét: házasságtörés, lopás, gyilkosság, természetfeletti erők birtoklásával való dicsekvés.[9]