Kati és a Kerek Perec

magyar könnyűzenei együttes (1975–1982)

A Kati és a Kerek Perec 1975 és 1984 között aktív magyar popegyüttes.

Kati és a Kerek Perec
1979-ben
1979-ben
Információk
Alapítva1975. március
Megszűnt1984
Műfajpopzene
KiadóHungaroton
SablonWikidataSegítség

Története

1975-ös megalakulásakor az együttes vezetője Kiss Ernő, a dalokat szerző névadó ötletgazda pedig Nagy Katalin volt. Ők ketten korábban a Turán László vezette, 1970-ben alapított Volán együttesben játszottak együtt. Törzshelyük a Fővárosi Művelődési Központ volt, ahol ugyanabban az időben lépett fel rendszeresen Papp Imre, Lerch István és Baranszky László is. Rockzenét játszottak, főleg olyan nagy nyugati együttesek repertoárjából, mint a Black Sabbath, a Deep Purple vagy a Led Zeppelin.

1975 márciusában megalapították a Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációt, amelynek Kissen és Nagyon kívül Patay Miklós, Fábián Attila és Nagy Béla voltak az alapító tagjai. A saját bevallásuk szerint „vokális popzenét” játszó együttes valamennyi tagja több hangszeren is játszott, emellett mindannyian énekeltek is. Első nyári évadukban elsősorban a budai, csepeli, dunaújvárosi és székesfehérvári ifjúsági parkokban léptek fel, de Balatonaligán nyári klubjuk is volt, ahova vendégzenekarokat is meghívtak.[1] 1976 májusában – a Bergendy-együttes és a Tolcsvay-trió mellett – a Budai Ifjúsági Park évadnyitó koncertjének fellépői között voltak, és továbbra is rendszeresen játszottak a koncerthelyszínen,[2] majd az 1976 októberében újra megnyílt Metro Klubba is hívták őket zenélni.[3] 1976-ban az Egymillió fontos hangjegy című tévéműsor készített velük két felvételt, a 5000 Volts(wd) együttes I’m On Fire című dalának magyar nyelvű feldolgozásából Lángolok címmel, valamint a Pereces bácsi címen nekik írt magyar szerzeményből. 1977-ben a Lux együttes mellett ismét ők adhatták az évadnyitó műsort a Budai Ifjúsági Parkban.[4] A Metronóm ’77 című televíziós könnyűzenei seregszemle 1977. július 23-ai elődöntőjén is felléptek az Egy dal neked című szerzeményükkel, és sikeresen továbbjutottak a július 30-ai döntőbe.[5] Egy kritika szerint az „igazi meglepetést a Kati és a Kerek perec [!] jelentette, amely új hangjával, frissességével, szinte teljesen ismeretlenül került a döntőbe”.[6] Ettől az évtől már olyan sikeres rádiófelvételeik is készültek, mint a Hinta, 1978-ban pedig a Jókedvű nap. Ezekben az években két kislemezüket is kiadták, és ugyancsak 1978-ban csatlakozott hozzájuk a Volánban már velük zenélő Végvári Ádám és Bardóczi Gyula.

Kellett csinálni a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján egy magyar sztárcsapatot, amely slágerzenét játszik, és a nemzetközi színtérre is kiléphet. Két banda látszott erre esélyesnek: a Neoton meg a Kati és a Kerek Perec. Erdős Péter a Neotont választotta, s elhívta a másik zenekarból Bardóczi Gyuszit meg Ádámot. Mi van, ha fordítva dönt, és mondjuk Jakab Gyurit viszi oda? Nos, a Neoton meghódította Japánt is, a Kati és a Kerek Perec viszont viharos gyorsasággal eltűnt a hazai színpadokról.

Lukács Ákos zenész nyilatkozata, 1994[7]

1979 elején az Edda Művekkel voltak tizennégy rendezvénynapos országos turnén,[8] majd az év folyamán három nagylemezen is szerepeltek: Nagy Katalin énekelte az ABBA Fernando című slágerét a Disco Party című lemezen, a Jókedvű nap a Pepita Favorit című válogatásalbumon jelent meg, a harmadik album pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a Kerek Perec volt, amelyről a Titanic című dal az év egyik slágere lett és felkerült a Disco Party 2. című 1981-es válogatáslemezre. 1980-tól megváltozott a felállás: Végvári és Bardóczi átigazolt a Neoton Famíliába, Babarik Vince és Mikulcza Sándor személyében két új tag érkezett a zenekarba. 1982-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel.

Az együttes sikeres volt, dalaik közül az Egy dal neked és a Hinta felkerült a slágerlistákra, mindkét albumuk aranylemez lett, több ízben külföldön is felléptek.[9] Egy 1982-es könnyűzenei áttekintés a Neoton Família és Szűcs Judit mellett „a diszkó csillagai” között említette az együttest.[10] A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagy hatalmú munkatársa, egyúttal a Neoton Família menedzsere, Erdős Péter azonban úgy vélte, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. A Kati és a Kerek Perec 1982 őszén nevet változtatott, majd miután 1984 nyarán a tagok úgy döntöttek, hogy Nyugat-Európában vállalnak vendéglátós munkát, Nagy Katalin kilépett a nevét viselő együttesből.[11] Babarik Vince 1990-ig volt a zenekar tagja. Nagy Katalin 2010-ben bekövetkezett haláláig díszállat-kereskedést vezetett.

Tagok

1975–1977[12]
  • Kiss Ernő – basszusgitár, ének
  • Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon
  • Patay Miklós – szólógitár, ének
  • Fábián Attila – tizenkét gitár, fuvola
  • Nagy Béla – dob
1977-1978
  • Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon
  • Kiss Ernő – basszusgitár, ének
  • Patay Miklós – gitár
  • Kegye János - fuvola
  • Zámori Sándor – dob
1978-1979
  • Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon
  • Kiss Ernő – basszusgitár, ének
  • Végvári Ádám – ének, gitár, basszusgitár
  • Bardóczi Gyula – dob
1980-1984
  • Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon
  • Kiss Ernő – basszusgitár, ének
  • Mikulcza Sándor – ének, gitár
  • Babarik Vince – dob

Diszkográfia

Kislemezek

ÉvAB
1977Egy dal nekedKaszakő – A csapkodó szárnyú repülő
1978HintaJókedvű nap
1978Csillagszórós éjszakaEgy kölcsön álom

Nagylemezek

ÉvAlbum címeDalok
1979Kati és a Kerek Perec
  1. Csak egy képregény
  2. Szeress, amíg élsz
  3. Titanic
  4. Fátyoltánc
  5. Ő az a cigánylány
  6. Hívnak a fények
  7. Villamos-szerelem
  8. Tizenöt nyár
  9. Üvegszív
1982Szerpentin
  1. Robinson
  2. Ne szeress engem
  3. Szívkirály
  4. Rolli
  5. Ördögi kör
  6. Engedj szabadon
  7. Kövesd a folyót
  8. Szerpentin
  9. Szoríts, ölelj át

Kiadatlan dalok

ÉvCím
1976Pereces bácsi
1976Lángolok
1977Dal
1978Eladom a bánatom
1978Légy oly boldog, mint egy gyermek
1978Több voltál nekem

Tévéshow-k

1978.06.17 Jókedvű nap (közreműködik: Szádvári Gabriella bemondó – ének)[13]

1980.05.18 Üvegszív[14]

Jegyzetek

Források