Kalmár Ferenc (politikus)

(1955–) magyar politikus, EP-képviselő

Kalmár Ferenc András (Brassó, 1955. május 18. –) erdélyi születésű magyar fizikus, villamosmérnök, közgazdász, politikus, országgyűlési képviselő.

Kalmár Ferenc
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Az Országgyűlés tagja
Hivatali idő
2010. május 14. – 2014. május 5.

Született1955. május 18. (69 éves)[1]
Brassó
PártKereszténydemokrata Néppárt

Foglalkozás
Iskolái

Életpályája

Iskolái

1962–1970 között a Brassóban végezte el az elemi iskolát. 1970–1974 között az Andrei Saguna Gimnázium diákja volt. 1974-ben a Bukaresti Egyetem Fizika Karának hallgatója lett, majd katonai szolgálatot teljesített, és három évi gyári munka után a Brassói Műszaki Egyetem Villamossági Karán folytatta tanulmányait. 1980-ban vette át villamosmérnöki diplomáját. 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán folytatta – munka melletti – tanulmányait, levelező tagozaton. 1994-ben mérnök-közgazdász lett a British Council-ösztöndíjasaként Angliában.

Pályafutása

1985–1989 között az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hivatalban dolgozott. 1989–1990 között a ÉGSZI-DÉLORG munkatársa volt. 1990–1991 között az MM Kft.-nél tevékenykedett. 1991–1998 között – kisebb megszakításokkal – a Szegedi Kábelgyár villamosmérnöke volt. 1998–1999 között a Szegedi Ruhagyárban dolgozott. 1999–2010 között az EDF-DÉMÁSZ villamosmérnöke, műszaki szakértője és vezérigazgatói tanácsadója volt.

Politikai pályafutása

1991-ben belépett a KDNP-be és csatlakozott a szegedi szervezethez. 1994–2014 között szegedi önkormányzati képviselő volt. 1994–1997 között a KDNP szegedi elnöke volt. 1997-től az MKDSZ helyi elnöke. 1998-tól a víz- és csatornabizottság elnöke. 2003-ban a KDNP alelnöke lett. 2006-ban jutott be az Országgyűlésbe. 2008-tól a Fidesz szegedi szervezetének is tagja. 2010–2014 között országgyűlési képviselő volt. 2010–2014 között a külügyi bizottság tagja volt. 2011–2014 között a nemzeti összetartozás bizottságának tagja volt. 2012–2014 között az autonómia albizottság tagja volt. 2015-ben Szijjártó Péter "Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért" felelős miniszteri biztossá nevezte ki.[2]

Családja

Szülei: Kalmár Ferenc ügyvéd és Gizella bírónő. Felesége, Tombácz Zsuzsanna orvos, akivel 1984-ben házasságot kötött. Két gyermekük született: Csilla és Csaba.

Díjai

Jegyzetek

Források

További információk

  • Szegedi ki kicsoda? 1998-99. Főszerkesztő: Dlusztus Imre. Szeged, Délmagyarország Kft., 1999.
  • Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás: 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.