Kövirigó
A kövirigó (Monticola saxatilis) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj.[1][2]
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       | ||||||||||||||||||
| Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 500 000 Ft | ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Monticola saxatilis (Linnaeus, 1766) | ||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||
 A kövirigó elterjedési területe költőhely (nyáron) költözési útvonal telelőhely | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kövirigó témájú médiaállományokat és Kövirigó témájú kategóriát. |
Rendszerezése
A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1766-ban, a Turdus nembe Turdus saxatilis néven.[3]
Előfordulása
Elterjedési területe Dél-Európától Közép-Ázsián keresztül Észak-Kínáig húzódik. Vonuló faj, a telet a Szaharától délre tölti Afrikában. Az elterjedésének északi peremén élő populációk az elmúlt évtizedekben kihaltak vagy visszahúzódtak, például a 20. század elején még Lengyelországban is költött, ahonnan mára eltűnt.[4]
Természetes élőhelyei a mérsékelt övi gyepek, cserjések és szavannák, sziklás környezetben.[5]
Kárpát-medencei előfordulása
Magyarországon állandó, korábban rendszeresen fészkelő volt, de nagyon megfogyatkozott.[6]
Megjelenése
Testhossza 18 centiméter, szárnyfesztávolsága 33-37 centiméter, testtömege 43-63 gramm.[6] A nászruhás hím jellegzetes kék-vörös-fehér mintázatáról könnyen felismerhető. A tojók és a fiatalok barnás színűek, de a hasonló kék kövirigó tojójánál és fiataljainál világosabbak.[7]
_(48677975812).jpg) | _(31668548477).jpg) |
Életmódja
Száraz, délre néző, sziklakibúvásokkal tarkított kopár hegyoldalak madara. Nyáron sokféle rovart fogyaszt, de zsákmányul ejt kisebb gyíkokat is. Ősszel bogyókat is fogyaszt.[6]
Szaporodása
Fészkét sziklarepedésekbe és üregekbe rakja. A fészket a tojó készíti mohából, fűszálakból és gyökérdarabokból, míg a hím a közelben énekel. Fészekalja általában 5 tojásból áll.[6]
Természetvédelmi helyzete
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma még nagy és ugyan csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[5] Európában nem fenyegetett fajként van nyilvántartva, Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.[6]
