Julius Römer (botanikus)

1848-ban született Paul Römer brassói városkapitány fiaként; apja hatására már kiskorában megszerette a természetet, természetjárást. Középiskolai tanulmányait a Honterus Líceumban végezte, majd 1866–1870 között Bécsben, Jénában, és Heidelbergben természettudományokat és teológiát tanult. Jénában ismerkedett meg Ernst Haeckel zoológussal, és rajta keresztül a darwini evolúcióval. Miután visszatért Brassóba, 1871-től természettudományt oktatott a Honterus Líceumban, de mivel az evolúció híve volt, és visszautasította a teológiai vizsgán való részvételt, távozásra szólították fel. 1872 és 1911 között az evangélikus polgári leányiskolában (Mädchen-Bürgerschule) tanított. Hódolva ifjúkori szenvedélyeinek, 1873-ban természetjáró egyesületet alapított, 1880-tól pedig behatóan kezdett a botanikával foglalkozni. Tagja volt a brassói férfikórusnak is. 1926-ban hunyt el, 78 évesen.^[1][3]

Jelmondata Ein sichtbar Zeichen sollst du sein, wie wir die Heimat lieben (Látható jele kell legyél annak, hogy szereted a hazádat).^[4]

Számos tanulmányt írt az Erdélyben található növényfajokról, élete során 86 tudományos cikket és 22 útleírást közölt.^[1] 1908-ban Römer hozta létre a legelső botanikai rezervátumokat a mai Románia területén; ezek között volt a Brassó melletti Cenk, a Tejbarlang, a Fortyogó-hegy környéke,^[5] és a Kis-függő-kő.^[6] Az erdélyi flóra legavatottabb ismerője volt, és számos európai szaktekintéllyel levelezett. Növénytani gyűjteménye 14 000 darabot számlált, ezt 1924-ben a Barcasági Szász Múzeumnak adományozta.^[3] Szintén 1924-ben a Wrocławi Természettudományi Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta.^[1] Munkásságáért a román állam a Román Koronarend lovagkeresztjével tüntette ki.^[7]

A természetjárás úttörőjeként 1873-ban megalapította a Siebenbürgische Alpenverein-t (Erdélyi Alpesi Egyesület), mely 1881-ben beleolvadt a Siebenbürgischer Karpatenverein-be (SKV, Erdélyi Kárpátok Egyesület). 1881 és 1911 között a SKV brassói szakosztályának elnöke volt, 1883 és 1922 között a SKV elnökhelyettese.^[1] Útleírásokat közölt, előadásokat és kirándulásokat szervezett, turisztikai kiállításokat rendezett (1886, 1898).^[4] 1904-ben megalapította a Brassói Természetbarátok Társaságát (Gesellschaft der Kronstädter Naturfreunde), melynek keretében 1915-ig több, mint száz tudományos előadást tartottak.^[3] A SKV elnökeként jó kapcsolatokat ápolt a magyar Erdélyi Kárpát-egyesülettel.^[8]

Ő volt az első erdélyi szász értelmiségi, aki Darwin elméleteit hirdette, bár a korabeli oktatás vallásos berendezkedése miatt csak újságcikkekben népszerűsíthette ezeket.^[9]

• Die Lehre Darwins als Gegenstand wissenschaftlicher Forschung (Darwin elmélete mint a tudományos kutatás tárgya), 1879^[10]
• Die Pflanzenwelt der Zinne und des kleinen Hangesteins (A Cenk és a Kis-függő-kő növényvilága), 1892^[11]
• Aus der Pflanzenwelt der Burzenländer Berge in Siebenbürgen (Az erdélyi Barcasági-hegyek növényvilága), 1898^[11]
• Die Flora des Schuler (A Keresztényhavas flórája), 1905^[11]
• Die Flora von Honigberg (Szászhermány flórája), 1911^[12]

A Römer-csüdfűt (Astragalus roemerii Simonk.)^[3] és a keresztényhavasi Julius Römer menedékházat róla nevezték el. Brassó belvárosában utca viseli a nevét (Str. Julius Römer, régi magyar nevén Várhágó utca). Hasonlóképpen róla nevezték el a Keresztényhavasra vezető egyik turistautat (Römer-út, kék kereszt jelölés).

• 
  Römer időskorában
• 
  A Römer-kripta az evangélikus temetőben
• 
  A Römer-út a Keresztényhavason
• 
  A Römer utca Brassóban

• ↑ Heltmann: Heltmann, Heinz: Gedenkausstellung für Julius P. Römer. Neue Kronstädter Zeitung, XIV. évf. 3. sz. (1998. szeptember 28.) 3. o. ISSN 0934-4713
• ↑ ÖBL: Römer, Julius Paul, Österreichisches Biographisches Lexikon – 1815–1950, 9. Bécs: Osztrák Tudományos Akadémia (1986). ISBN 9783700114833 

• Heltmann, Heinz: Kronstädter Professoren: Julius Römer. Neue Kronstädter Zeitung, III. évf. 1. sz. (1987. január 1.) 3–6. o. ISSN 0934-4713
• Ungar, Karl: Gedenkreden auf Dr. Julius Römer und Dr. Julius Bielz. Verh. Und Mitt. Sieb. Ver. Naturw, LXXVII. évf. (1926 – 1927) 1–7. o.