Insidious-filmek

Az Insidious amerikai horrorfilmes sorozat, melyet James Wan és Leigh Whannell alkotott meg.

Insidious
(Insidious)
James Wan és Leigh Whannell, az Insidious-filmek megalkotói. Whannell mellékszereplőként is feltűnik mind a négy részben.
James Wan és Leigh Whannell, az Insidious-filmek megalkotói. Whannell mellékszereplőként is feltűnik mind a négy részben.
Alkotó
Film és televízió
Mozifilm(ek)

A franchise már öt filmből áll: Insidious – A testen kívüli (2010), Insidious – A gonosz háza (2013), Insidious – Gonosz lélek (2015) és Insidious – Az utolsó kulcs (2018) Insidious. - Vörös ajtó. Az összesen 26,5 millió amerikai dollárból készült filmek világszerte 540 millió dolláros bevételt termeltek.

Az első két filmet James Wan, míg a harmadik részt Leigh Whannell rendezte (Whannell forgatókönyvíróként mind a négy Insidious-film elkészítésében közreműködött). A negyedik részben Adam Robitel vállalta el a rendezői feladatkört.

Az első és a második rész középpontjában a Lambert házaspár áll. Gyermekük rejtélyes módon kómába esik és testét a pokolra emlékeztető Távolinak/Messzeségnek nevezett árnyékvilág démonjai és szellemei akarják megszállni. A családon egy Elise nevű médium-parapszichológus próbál segíteni. A harmadik film egy előzménytörténet, melyben Elise egy sötét démoni lény által üldözőbe vett fiatal lánynak segít. A negyedik részben Elise a saját családját zaklató démon ellen száll szembe.

A filmsorozatnak egy ötödik része is előkészületben van, megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen.[1]

Filmek

Insidious – A testen kívüli (2010)

Patrick Wilson és Rose Byrne, az első két részben szereplő Lambert-házaspár megformálói

Az első részt Leigh Whannell forgatókönyve alapján James Wan rendezte. A főbb szerepekben Patrick Wilson, Rose Byrne, Ty Simpkins, Lin Shaye és Barbara Hershey látható. A történet központi alakja Dalton, egy különleges képességekkel rendelkező kisfiú, akinek a lelke a testéből kilépve eltéved az árnyékvilágban és kómába esett fizikai testét rosszindulatú, halott lelkek igyekeznek megszállni. Szülei kétségbeesetten próbálják megmenteni fiuk életét, ezért a parapszichológus Elise-hez fordulnak segítségért.

Az Insidious – A testen kívüli (magyarul egy évtizedig nem jelent meg, csak 2022-ben készült hozzá szinkron)[2][3] 2011. április 1-jén került a mozikba a FilmDistrict forgalmazó cég első projektjeként. A film a jegyeladások terén kiemelkedően teljesített, míg a kritikusok vegyesen fogadták.

Insidious – A gonosz háza (2013)

A második rész az előző film eseményeinek közvetlen folytatása. Szintén Whannell írta és Wan rendezte, a főszerepben pedig Patrick Wilson, Rose Byrne, Ty Simpkins, Lin Shaye és Barbara Hershey is visszatér.

2013. szeptember 13-án mutatták be az amerikai mozikban, magas bevételt ért el, de a kritikák megosztottak voltak.

Insidious – Gonosz lélek (2015)

A harmadik részt Leigh Whannell írta és rendezte. A történet időrendileg az első két film előtt játszódik, a korábbi főszereplők, Lin Shaye és Whannell mellett Stefanie Scott és Dermot Mulroney tűnik fel új szereplőként. A film középpontjában ezúttal egy fiatal lány áll, aki akaratán kívül magára vonja egy démon figyelmét és Elise siet a segítségére.

A film 2015. június 5-én jelent meg, anyagilag sikeresnek bizonyult, de a kritikusok ezt a folytatást sem fogadták pozitívan.

Insidious – Az utolsó kulcs (2018)

A negyedik részt Whannell forgatókönyvéből Adam Robitel rendezte. A történet szintén az első film előtt, de a harmadik rész után játszódik. Elise-nek ezúttal múltbéli döntéseinek következményeivel és a családját terrorizáló démonnal kell szembenéznie. A film főszereplője Lin Shaye és Whannell mellett Angus Sampson, Spencer Locke, illetve új szereplőként Caitlin Gerard.

A film 2018. január 5-én került a mozikba; a négy film közül ez bizonyult a legsikeresebbnek bevételi szempontból,[4] a kritikák azonban nem voltak kedvezőek.

Insidious – A vörös ajtó (2023)

2020. október 29-én jelentették be, hogy egy újabb folytatás készül, Scott Teems forgatókönyvírói és a korábbi főszereplő, Patrick Wilson rendezői közreműködésével. A történet középpontjában az immár felnőttként főiskolára készülő Dalton áll majd, ismét Ty Simpkins alakításában. A filmet 2023 nyarán mutatják be.

Fő- és mellékszereplők

(MEGJEGYZÉS: a szereplők magyar szinkronhangjait a filmekről szóló szócikkek ismertetik.)

Lin Shaye, a film egyik főszereplője, aki mind a négy részben feltűnik.
Lambert család
  • Patrick Wilson – Josh Lambert; Renai férje, Dalton, Foster és Cali édesapja. Képes az asztrális kivetülésre és a Távoliba történő utazásra, melyet Dalton is örökölt tőle. Josh édesanyja, Lorraine kérésére Elise még Josh gyermekkorában elfojtotta a fiú természetfeletti képességét, hogy megóvja őt az életére törő démontól.
  • Rose Byrne – Renai Lambert; Josh felesége, Dalton, Foster és Cali édesanyja.
  • Ty Simpkins – Dalton Lambert; Josh és Renai legidősebb fia. Örökölte apja természetfeletti képességét, mely az első részben bajba sodorja a fiút.
  • Barbara Hershey – Lorraine Lambert; Josh anyja, Dalton, Foster és Cali nagyanyja. Elise az ő kérésére fojtotta el Josh paranormális képességeit és segített később Daltonnak is.
  • Andrew Astor – Foster Lambert; Josh és Renai másodszülött fia.
Elise munkatársai
  • Leigh Whannell – Specs; Elise egyik segédje.
  • Angus Sampson – Tucker; Elise segédje és Specs munkatársa, illetve barátja.
  • Steve Coulter – Carl; Elise szintén parapszichológus munkatársa és barátja.
Rainier család
  • Lin Shaye – Elise Rainier; parapszichológus, aki Josh gyermekkora óta a Lambert család ismerőse. A harmadik rész végén, a Brenner-ügy megoldása után visszatér szakmájába, Carl, Specs és Tucker támogatásával.
  • Spencer Locke – Melissa Rainier; Elise unokahúga, Christian fiatalabbik lánya.
  • Caitlin Gerard – Imogen Rainier; Elise unokahúga, Christian idősebbik lánya.
  • Bruce Davison – Christian Rainier; Elise elidegenedett öccse.
Brenner család
  • Dermot Mulroney – Sean Brenner; Quinn és Alex édesapja, Lillith megözvegyült férje.
  • Stefanie Scott – Quinn Brenner; Sean és Lillith lánya, Alex nővére.
SzereplőFilm
A testen kívüli
(2010)
A gonosz háza
(2013)
Gonosz lélek
(2015)
Az utolsó kulcs
(2018)
A vörös ajtó
(2023)
Emberek
Elise RainierLin ShayeLin Shaye
Lindsay Seim (fiatalon)
Lin ShayeLin Shaye
Ava Kolker (gyermek)
Hana Hayes (fiatalon)
Lin Shaye
Steven "Specs"Leigh Whannell
TuckerAngus Sampson
Josh LambertPatrick WilsonPatrick Wilson
Josh Feldman (gyermek)
Patrick Wilson
Garrett Ryan (gyermek)
Patrick Wilson (cameo)Patrick Wilson
Kasjan Wilson
(fiatalkori fotó)
Renai LambertRose ByrneRose Byrne (cameo)Rose Byrne
Dalton LambertTy SimpkinsTy Simpkins (cameo)Ty Simpkins
Kasjan Wilson (gyermek)
Loraine LambertBarbara HersheyBarbara Hershey
Jocelin Donahue (fiatalon)
Barbara Hershey
(csak hang)
Barbara Hershey
(archív fotó)
Jocelin Donahue
(fiatalkori fotó)
CarlSteve Coulter
Hank Harris (fiatalon)
Steve CoulterSteve Coulter
Quinn BrennerStefanie ScottStefanie Scott (cameo)
Sean BrennerDermot Mulroney
Melissa RainierSpencer Locke
Imogen RainierCaitlin Gerard
Christian RainierBruce Davison
Pierce Pope (gyermekként)
Thomas Robie (fiatalon)
Túlvilági lények
Parker "Marilyn" Crane
(Menyasszony feketében)
Philip FriedmanTom Fitzpatrick
Tyler Griffin (gyermekként)
Tom FitzpatrickTom Fitzpatrick (archív)
Vörös arcú démonJoseph BisharaJoseph Bishara
Hosszú hajú démonJ. LaRose
Michelle Crane
(Fehér Ruhás Nő)
Danielle Bisutti
A Férfi, Aki Nem Tud LélegezniMichael Reid MacKay
Kulcsos DémonJavier Botet
Benjamin "Ben" BurtonDavid Call

Stáblista és egyéb adatok

A testen kívüli
(2010)
A gonosz háza
(2013)
Gonosz lélek
(2015)
Az utolsó kulcs
(2018)
RendezőJames WanLeigh WhannellAdam Robitel
Producer(ek)Jason Blum
Oren Peli
Steven Schneider
Jason Blum
Oren Peli
James Wan
Oren Peli
Jason Blum
James Wan
Steven Schneider
Jason Blum
Oren Peli
ForgatókönyvíróLeigh Whannell
OperatőrJohn R. Leonetti
David M. Brewer
John R. LeonettiBrian PearsonToby Oliver
ZeneszerzőJoseph Bishara
Vágó(k)James Wan
Kirk Morri
Kirk MorriTimothy Alverson
Gyártó cég(ek)Blumhouse Productions
Stage 6 Films
Blumhouse Productions
Entertainment One
Stage 6 Films
Blumhouse Productions
Stage 6 Films
Eredeti forgalmazóFilmDistrictFocus FeaturesUniversal Pictures
Magyarországi forgalmazóInterCom Zrt.
Időtartam102 perc105 perc97 perc103 perc
Eredeti bemutató2011. április 1.2013. szeptember 13.2015. június 5.2018. január 5.
Magyar bemutatóeredetileg nem mutatták be[2]
2022[3]
2013. október 31.2015. június 18.2018. január 4.

Fogadtatás

Bevételi adatok

FilmBemutatóBevételKöltségvetés
Észak-AmerikaEgyéb országokVilágszerte
A testen kívüli[5]2011. április 1.54 009 150 dollár43 000 000 dollár97 009 160 dollár1,5 millió dollár
A gonosz háza[6]2013. szeptember 13.83 586 447 dollár78 332 871 dollár161 919 318 dollár5 millió dollár
Gonosz lélek[7]2015. június 5.52 218 558 dollár60 765 331 dollár112 983 889 dollár10 millió dollár
Az utolsó kulcs[8]2018. január 5.67 745 330 dollár100 140 258 dollár167 885 588 dollár10 millió dollár
Összesen257 559 485 dollár282 238 450 dollár539 797 945 dollár26,5 millió dollár

Kritikai visszhang

FilmRotten TomatoesMetacritic
A testen kívüli66% (174 kritika alapján)[9]52 (30 kritika alapján)[10]
A gonosz háza39% (123 kritika alapján)[11]40 (30 kritika alapján)[12]
Gonosz lélek59% (123 kritika alapján)[13]52 (26 kritika alapján)[14]
Az utolsó kulcs32% (100 kritika alapján)[15]49 (23 kritika alapján)[16]
Átlag:49%48

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Insidious (film series) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

További információk