Hokkaidó

japán sziget
(Hokkaido szócikkből átirányítva)

Hokkaidó (japánul 北海道, , Hepburn-átírással Hokkaidō, jelentése: Északi Tengeri Körzet) avagy Ezo a legészakibb és második legnagyobb japán sziget. Önálló régió Japánon belül, melyet egyetlen prefektúra alkot. A legnagyobb város Szapporo, amely egyben a sziget székhelye is.

Hokkaidó (北海道)
Közigazgatás
Ország Japán
PrefektúrákHokkaidó prefektúra
SzékhelySzapporo
Legnagyobb településSzapporo
Népesség
Teljes népesség5 383 579 fő (2015)[1]
Szapporo népessége1 959 313 fő (2020. jan. 1.)[2] +/-
Népcsoportokjapánok
Kisebbségekainuk
Földrajzi adatok
Fekvésea Csendes-óceán északnyugati része és a Japán-tenger között
SzigetcsoportJapán szigetvilág
Terület83 456 km²
Tengerszint feletti magasság2290 m
Legmagasabb pontAszahi (2290,9 m)
IdőzónaUTC+9
Elhelyezkedése
Hokkaidó (Japán)
Hokkaidó
Hokkaidó
Pozíció Japán térképén
é. sz. 43° 20′, k. h. 142° 47′43.333333°N 142.783333°E, k. h. 142° 47′43.333333°N 142.783333°E
Hokkaidó weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Hokkaidó témájú médiaállományokat.

Földrajz

Hokkaidó területe 83 423,84 km², ezzel a 21. legnagyobb területű sziget a világon. Népesség alapján a 20. helyen áll az Ír-sziget és Szicília között.

Japán északi felében fekszik, Oroszországhoz közel. Partjait a Japán-tenger, az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán mossa. Délnyugati nyúlványa az Osima-félsziget, északkeleti a Siretoko-félsziget. Délen a Cugaru-csatorna választja el a főszigettől, Honsútól, de a víz alatt a Szeikan-alagút összeköti a két szigetet. Északon a 43 km széles La Pérouse-szoros választja el az oroszországi Szahalintól. Északkeleti irányban a vitatott hovatartozású Kuril-szigetekkel szomszédos.

A sziget közepe hegységekkel és vulkanikus fennsíkokkal tarkított. A legmagasabb pont az Aszahi-hegy (2291 m) az Isikari-hegységben. További hegyek a Kitami-hegység északon és a Hidaka-hegység délen.

A tengerpartot síkságok övezik: az Isikari-síkság (3800 km²), a Tokacsi-síkság (3600 km²), a Kusiro-síkság (2510 km²) – ami a legnagyobb mocsaras terület Japánban –, és a Szarobecu-síkság (200 km²).

A sziget keleti részén körülbelül 3 kilométeres szélességben egy erdővel sűrűn betelepített rész húzódik. Ennek a célja, hogy felfogja a szelek pusztító erejét, különösen a hóviharokét, hogy megvédje a szarvasmarha-állományt.

A nemzeti parkokat lásd a Japán nemzeti parkjai szócikkben!

Klíma

Hokkaidó Japán leghidegebb része. A nyár viszonylag hűvös, a tél viszont fagyos. Területe a nedves kontinentális éghajlati övbe esik. Az augusztusi átlaghőmérséklet 17-22 Celsius között alakul, míg januárban -12 és -4 Celsius között. A hőmérséklet függ a magasságtól és az óceántól való távolságtól is, a nyugati partvidéken jellemzően melegebb van. Északon már megjelenik a tajga is,[3] s itt általában jelentős mennyiségű hó hullik, ami a hegyekben lehet akár 11 méter is, míg a partoknál 1,8 méter. Gyakoriak a hóviharok, melyek aztán nagyméretű torlaszokat építenek.

Japán többi részével ellentétben a szigetet jellemzően nem érinti a június-júliusi esős időszak, a csekélyebb páratartalom, és az inkább meleg, mint forró nyár a turisták szemében is vonzóvá teszi. Télen a jó minőségű porhó miatt a sziget igazi síparadicsom, a telet a szapporói hófesztivállal ünneplik.

Története

A 720-ban elkészült Nihonsoki (Japán krónikája) az első, amely említést tesz Hokkaidóról. A szöveg szerint Abe no Hirafu[4] 658 és 660 között nagy hadsereget vezetett az északi területekre, ahol kapcsolatba lépett a Misihase és Emisi klánokkal. Az egyik hely, ahol Hirafu járt, Vatarisima (渡島), amelyet a mai Hokkaidónak tartanak. Számos elmélet van Vatarisima pontos helyével kapcsolatban, illetve vannak, akik úgy tartják, az Emisi klán nem más, mint a mai ainuk ősei.

A Nara- és a Heian-korban (710-1185) a sziget lakói kereskedni kezdtek Deva tartománnyal, a japán császári közigazgatás észak felé előretolt helyőrségével. A középkorban a hokkaidóiakat összefoglaló néven ezónak hívták, a szigetet magát pedig utánuk elnevezve Ezocsinak (蝦夷地) vagy Ezogasimának (蝦夷ヶ島).[5] Az itt élők főként halásztak és vadásztak, a rizst és a vasat pedig a japánoktól szerezték cserekereskedelem útján.

A Muromacsi-korban (1336-1573) Japán létrehozott egy állandó települést az Osima-félszigeten. Ahogyan egyre többen költöztek ide a Japánban dúló háborúskodás elől, úgy nőtt a feszültség a japánok és az ainuk között. Az ellenségeskedés végül háborúba torkollott, melynek végén Nobuhiro Takeda 1457-ben megölte az ainuk vezetőjét, Kosamaint, és letörte ellenállásukat. Nobuhiro leszármazottai uralták a Macumae-klánt, melynek kizárólagos kereskedelmi joga volt az ainukkal 1868-ig. A sziget déli része feletti uralmuk is eddig az időszakig datálható.

A Macumae-klán uralma a japán feudális struktúra megértése alapján értelmezhető. Honsú északi részén a középkori hadvezérek a központi államhatalommal csak laza kapcsolatban álltak, a saját területüket önállóan igazgatták, sőt önmagukat különféle címekkel is felruházták. Számos japán hadúr az Emisi-klán leszármazottja volt, s így betagozódtak a japán társadalomba. A Macumae-klán ősei, akárcsak a legtöbb japán, a Jamato-időszakig vezette vissza származását, miközben az Emisik ősei közt ainuk voltak. Őket a 8. században meghódították, és elkezdődött asszimilációjuk a japán többségi társadalomba. A Macumae-klán hatalma idején az Emisik már keveredett nép volt, inkább japán, mint ainu. Éppen ugyanez történt a hokkaidói ainukkal is.

Ez idő alatt az ainuk számos alkalommal fellázadtak az idegen uralom ellen. A legnagyobb az 1669-1672 közötti Sakusain-lázadás volt, de mindegyiket leverték. Ekkoriban a „japán” és az „Ainu” elnevezéseket már megkülönböztető jelleggel használták. 1799-1821 és 1855-1858 között az Edo sógunátus közvetlen irányítása alá vonta a területet, az Oroszország felől érkező katonai fenyegetésre válaszul, bár ez a gyakorlatban nem sok változást jelentett.[6] A Meidzsi-restauráció idejében, 1868-ban a Tokugavákhoz lojális lázadók egy része Takeaki Enomoto vezetésével rövid életű államalakulatot hoztak létre Ezói Köztársaság néven. 1869-ben ezt a központi kormányzat felszámolta, és a térséget a Hakodate Tartományi Kormányzat (箱館府, Hakodate-fu) uralma alá helyezte. Ugyancsak 1869-ben kapta az egész sziget a „Hokkaidó” nevet, és területét tartományokra osztották: Osima, Siribesi, Iburi, Isikari, Tesio, Kitami, Hidaka, Tokacsi, Kusiro, Nemura, és Csisima tartományokra.

A közigazgatás kiépítésének legfontosabb oka az volt, hogy megakadályozzák a Vlagyivosztok felől terjeszkedő Oroszország behatási kísérleteit. Kijotaka Kuroda császári megbízott az Amerikai Egyesült Államokba utazott, és Horace Capron agrárminiszter segítségét kérte annak érdekében, hogy a szigeten meghonosítsák a nyugati típusú mezőgazdaságot és bányászatot, mely vegyes eredménnyel zárult, és a kudarcok miatt Capron 1875-ben hazautazott. 1876-ban William S. Clark érkezett, aki mezőgazdasági főiskolát alapított Szapporóban. Habár csak egy évig maradt, a japánokra nagy hatást gyakorolt mind tanításai, mind a kereszténység útján. A sziget lakosság ebben az időben a négyszeresére, 240 ezer főre nőtt.

Mivel a sziget és Japán többi része között rossz volt a közlekedés, ezért annak fejlesztésébe kezdtek. Mindenekelőtt néhány tartományt tovább bontottak, így jött létre Hakodate, Szapporó, és Nemuro tartománya. Ezeket 1886-ban formálisan megszüntették, és az egész szigetet egységes igazgatás (北海道庁, Hokkaidó-csó) alá vonták, noha a három tartomány teljesen súlytalanul, de még mindig létezik.

A második világháború végén, 1945 tavaszán az amerikaiak Japán elleni támadása során a sziget déli partvidékének kikötői nagyobb károkat szenvedtek, számos hajót elsüllyesztettek. Eközben, még a békekötés előtt a szovjetek azt tervezték, hogy lerohanják egész Hokkaidót, de Harry S. Truman amerikai elnök világosan kifejezésre juttatta, hogy az 1943-as kairói nyilatkozat alapján az összes japán szigetnek egyszerre kell megadnia magát, éspedig MacArthur tábornok előtt.

1947-ben Hokkaidó jogilag is egyenrangú lett Japán többi részével.

Közigazgatás

Az egész sziget Hokkaidó prefekturához tartozik. A hokkaidói közigazgatás alá tartozik több kisebb sziget, úgy mint Risiri, Rebun és Okusiri. Japán álláspontja szerint Hokkaidó része még négy a megszállt Kuril-szigetek közül (lásd: A Kuril-szigetek területi konfliktusa).

Mivel a Hokkaidó névben a szócska a prefekturális státuszt jelöli, leggyakrabban csak akkor hivatkoznak rá Hokkaidó prefektúraként, ha a kormányzatot meg akarják különböztetni a szigettől.

Települések

Aszahikava panorámája
Hakodate, Gorjokaku erőd
Kusiro, Nuszamai híd

A legnagyobb városok Szapporo és Aszahikava a sziget belsejében, valamint Hakodate kikötőváros a déli partoknál.

A legnagyobb városok:

VárosLakosság (fő)
2000. október 1.2005. október 1.2006. október 1.2016. szept. 30.
Szapporo1 822 3681 880 8751 888 9531 947 097
Aszahikava359 536354 988353 540343 393
Hakodate305 311294 212290 927266 192
Kusiro201 566190 477188 653174 938
Tomakomai172 086172 755173 013173 226
Obihiro173 030170 586170 064168 258
Otaru150 687142 165140 089121 269
Kitami132 125129 365128 630120 189
Ebecu123 877125 589125 497119 247
Muroran103 27898 37397 32287 498
Ivamizava96 30293 67793 15584 127
Csitosze88 89791 43992 12496 372
Eniva65 23967 61467 95569 215

Jegyzetek

Források

  • Gretel Ehrlich: Tűz és jég ölelésében Hokkaidó szigetén. In: National Geographic Magyarország, 2009. (7. évf.) 11. sz. 94–107. old.
  • Németh Károly: Hokkaidó: Lávadómok között Japán északi kapujában. In: Természet Világa, természettudományi közlöny, 2005. (136. évf.) 5. sz. 209–212. old.
  • Győri Margit: Hokkaido. In: Geodézia és kartográfia, 1972. (24. évf.) 6. sz. 474. old.