Herning-Ikast Håndbold

dán női kézilabdacsapat

A Herning-Ikast Håndbold egy dán női kézilabdacsapat, amelynek székhelye Ikastban van. Jelenleg a dán bajnokság élvonalában játszanak. A hazai bajnokságot négy, a kupát nyolc alkalommal nyerte meg a klub, nemzetközi kupagyőzelmet pedig a Kupagyőztesek Európa-kupájában, az EHF-kupában és a Challenge-kupában is szerzett elsőséget. A Bajnokok ligájában az elődöntőig jutott 2003-ban és 2014-ben.

Herning-Ikast Håndbold
Csapatadatok
SzékhelyIkast, Dánia
Alapítva1970
Klubszíneklila-fehér-fekete
StadionIBF Arena
VezetőedzőDánia Mathias Madsen
BajnokságDán bajnokság
Nemzeti sikerek
Dán Bajnokcsapat4 alkalommal
Dán Kupagyőztes8 alkalommal
Csapatmezek
Hivatalos honlap
Herning-Ikast Håndbold honlapja

A klubot 1970-ben alapították, két ikasti csapat, az Ikast DUI és az Ikast Skytte Gymnastik Forening összevonásával Ikast FS Håndboldafdeling néven. Első sikerüket 1991-ben aratták, amikor még másodosztályú egyesületként megnyerték a Dán Kupát. Ebben az évben feljutottak az első osztályba, és azóta is ott játszanak, első bajnoki címüket 1998-ban szerezték, de az azt követő néhány évben nem tudtak dominálni, mivel két világszinten is erős csapat játszott a dán bajnokságban, a Slagelse FH és a Viborg HK.

2008-ban a csapat működtetését átvette az FC Midtjylland, attól kezdve FC Midtjylland Håndbold néven szerepeltek.[1][2] A 2018–2019-es szezont megelőzően a csapat neve Herning-Ikast Håndbold lett.[3]

A 2022–2023-as szezonban Európa-ligát nyert a csapat, a döntőben a szintén dán Nykøbing együttesét legyőzve.[4]

A csapat névváltoztatásai

  • 1997–1999: Ikast FS Elitehåndbold
  • 1999–2008: Ikast-Bording Elitehåndbold
  • 2008–2009: Ikast-Brande Elite Håndbold
  • 2009–2018: FC Midtjylland Håndbold
  • 2018–: Herning-Ikast Håndbold

Eredmények

Jelenlegi keret

A 2022–23-as szezon kerete
Kapusok
  • 01 Jessica Ryde
  • 12 Stephanie Andersen
  • 16 Andrea Austmo Pedersen
Szélsők
LW
  • 03 Trine Mortensen
  • 15 Emma Friis
RW
  • 06 Cecilie Brandt
  • 77 Line Mai Hougaard
Beállók
  • 05 Vilde Johansen
  • 11 Sarah Iversen
  • 13 Julie Gantzel Pedersen

Átlövők, irányítók
LB
  • 04 Julie Scaglione
  • 21 Ingvild Bakkerud
CB
  • 14 Emma Lindqvist
  • 17 Simone Cathrine Petersen
  • 93 Line Uno
RB
  • 07 Stine Skogrand (c)
  • 19 Alberte Ebler

Jegyzetek

További információk