Hallucinogének

Régóta ismertek olyan anyagok, amelyek a nagyagykéreg tevékenységét befolyásolni képesek, megzavarva annak normális működését, miközben akut pszichózishoz hasonló állapotot, úgynevezett hallucinációt válthatnak ki. Ezeket az anyagokat hallucinogén farmakonoknak nevezi az orvostudomány, de a szakirodalom használja a pszichotomimetikum, a pszichodiszleptikum vagy pszichedelikum elnevezést is.^{[* 1][3]}

Ami a terminológiát illeti, a hallucinogén elnevezés nem teljesen pontos, mert az ide sorolt farmakonok némelyike a hallucinációs hatások mellett nem elhanyagolható egyéb hatással is rendelkezik. A „pszichotomimetikus” elnevezés arra utal, hogy a szereknek a természetes pszichózisokhoz hasonló tüneti állapotot előidéző (azt utánzó, mímelő) hatásai vannak. A „pszichedelikum” kifejezés onnan ered, hogy a hallucinációt okozó farmakonok rendelkeznek a belelátó és felfedező képességet nagy mértékben növelő, a tudatot kitágító hatással.^[4]

Az emberi agy pszichés működésének szabályozásában meghatározó szerepet töltenek be a neurotranszmitterek és azok specifikus kötőhelyei, a receptorok, amelyek meghatározzák az érzelmi, hangulati állapotokat, befolyásolják a kognitív funkciókat. A pszichés működések anatómiailag és fiziológiailag a nagyagykéreghez köthetők, ezért a hallucinogén anyagok támadáspontja (a hatás helye) is ugyanott keresendő.^[5] Bár a hallucinogének hatásmechanizmusa egy meglehetősen „agyonkutatott” területe a pszicho-farmakológiának, ennek ellenére még ma sem teljesen világos a hatásmechanizmus minden részlete. A ma leginkább elfogadott felfogás szerint fokozzák a glutamát neurotranszmitter felszabadulását az agykéregben azokon az idegvégződéseken, amelyek a talamuszból érkeznek. Ezzel izgató, úgynevezett excitátoros hatást fejtenek ki a transzmitter felszabadulásának helyén, hallucinációs élményt okozva.^[1]

Hallucinációnak nevezi az orvostudomány azt az állapotot, amikor külső ingerek nélkül az agy érzeteket, akár komplex (álomszerű) eseményeket tudatosít. A hallucinációban az ember bármelyik érzékszerve szerepet játszhat (ízlelés, tapintás, hallás, látás, egyensúly-érzékelés).

Valódi hallucinációról beszélünk akkor, ha a személy (beteg) meg van győződve arról, hogy az általa érzékelt (látott, hallott, tapintott, ízlelt stb.) történések a valóság részei és valóban megtörténtek. Valódi hallucinációkkal találkozunk az endogén pszichózis, a skizofrénia tünet-együttesében, ahol a beteg megpróbál kapcsolatot teremteni a látomásával (pl. beszél hozzá). Ezzel szemben a hallucinogén anyagokat élvező szerhasználók többsége tisztában van vele, hogy ezek az érzéki csalódások nem valódiak, és valójában csak a szer hatásaként jönnek létre. Ezt ál-hallucinációnak, illetve a szereket ál-hallucinogéneknek is nevezi a pszichofarmakológia.^[6]

A hallucinogének az érzékszerveinkből érkező érzeteket torzítják el úgy, hogy azok akár „keresztezhetik” is egymást. Például a zenét hallgató személy a színek fraktálszerű illúzióját láthatja a szer hatása alatt, amelyben a színkavalkád a zene ritmusának megfelelően változik. A hallucinogének azáltal, hogy elősegítik az agykéregben az izgató hatású glutamát neurotranszmitterek felszabadulását, serkentően hatnak az agykéreg működésére, fantáziadús állapotot hozva létre.^[7] Ezzel magyarázható, hogy sok művész a fantáziát serkentő „doppingszerként” alkalmazza a hallucinogéneket, alkotói fantáziájuk kiszélesítése céljából.^[8]

A szer hatását, az illúzió mélységét erősen befolyásolja a szerhasználó alaphangulata, a hallucinogén szer alkalmazása előtti pszichés állapot. Előfordulhat, hogy a depresszív lehangoltság a szer hatására tovább fokozódik. Ezért a szerhasználó hangulata „törékeny”, rendkívül labilis, kiszámíthatatlan. A hallucinációs „utazást” erősen befolyásolja, hogy a szerhasználó mennyire és hogyan képes megbirkózni az érzékszervi torzulásokkal. A „kezdő” szerhasználó megrémülhet az érzéki csalódásoktól, azokat veszélyes hallucinációs zajokként éli meg és megpróbál menekülni a kialakult hallucinációs álomvilágból. Megpróbál felébredni, megpróbálja abbahagyni az „utazást”, de a szer okozta helyzet nem álom, amelyből fel lehetne ébredni, ezért az előidézett kábulat kellemetlenebb, mint egy rémálom, és a hatás a szer lebomlásáig megmarad. Mivel a szerek hatása hosszú ideig fennáll, a hallucinációktól az abúzust folytató személy nem tud megszabadulni, ezért könnyen elveszítheti önuralmát, kontrollját az érzéki csalódások felett, és átmeneti időre pszichotikus állapot jöhet létre. Súlyosabb esetekben a szer rejtett, endogén pszichés sérüléseket hozhat felszínre, ami a hatás lecsengése után még napokig pszichotikus problémákat okoz.^[9]A hallucinogénekkel szembeni egyéni érzékenység nagyon elérő. Azoknál a személyeknél, akiknél korábban pszichológiai betegség vagy rendellenesség volt észlelhető, a hallucinogén használata után nagyobb valószínűséggel fejlődik ki elhúzódó elmezavar, amely a szer ismételt használata során súlyosbodik.^[10]

A hallucinogén szerek használatának egyik potenciális veszélye az ítélőképesség károsodása. A szer hatása alatt a személy olyan döntéseket hozhat, amely a saját életét is veszélyeztetheti.^[11] Mint korábban említésre került, orvosi értelemben a hallucinogén anyagok úgynevezett ál-hallucinációt okoznak, mert a szerhasználó tisztában van vele, hogy amit érzékel, az nem a valóság, hanem az anyag hatása. Ez azonban egy nagyon törékeny állapot, amelyben a személy könnyen elveszítheti a szer fölötti kontrollját, valóságnak felfogva az érzéki csalódásokat. Ebben az esetben az ál-hallucináció közelít vagy átcsap endogén, azaz valódi hallucinációba. Ilyen esetben történhet meg az a tragikus eset, amikor „utazás” közben azt gondolja magáról, hogy képes repülni, és ennek bizonyítására egy magaslatról a mélybe veti magát.^[12]

Az orvosi kezelést igénylő hallucinogén intoxikáció^{[* 2]} akut tünetei:

• az érzéki csalódások, elsősorban látási torzulás, szemkáprázás
• különböző típusú bizarr téveszmék, illúziók, hallucinációk, pszichózis, esetleg agresszió
• szorongás, félelem, pánik
• intenzív verejtékezés
• pupillatágulat, enyhe szimpatikus idegrendszeri tónus
• enyhén gyorsult szívverés^{[* 3]}
• palpitáció^{[* 4]}

A rossz hangulatú kábulatban levő szerhasználót a hallucinogén hatásának lecsengéséig sötét, csendes szoba segítheti az élmény feldolgozásában. A hatás lecsengéséig a helyzetet tovább lehet javítani, ha megnyugtató beszéddel a személyt biztosítják arról, hogy az átélt hallucináció nem valós, az csak a szer hatásának következménye, valamint a bizarr vagy ijesztő tünetek meg fognak szűnni, miután a szer kiürült a szervezetéből. Az akut tünetek általában 8-12 óra hosszat tartanak. Ha a pszichotikus állapot állandósul, a beteg pszichiátriai kezelést igényel. Az akut hatás lezajlása után hallucinózis, depresszió következhet be, amely további kezelést igényelhet.^[13]

Hosszan tartó szerhasználat után hallucinózis, depresszió következhet be, amely kezelés nélkül öngyilkossághoz is vezethet. A legtöbb, rendszeres hallucinogén szereket élvező személy azonban sohasem fordul orvoshoz.^[14]

A hallucinogénekre általában az a jellemző, hogy hivatalosan elfogadott gyógyszerként vagy egyéb terápiás célra nem használatosak. Ezek az anyagok nem rendelkeznek olyan előnyökkel, amelyek a klinikai használatot indokolttá tennék.^{[* 5]} A hallucinogének, mint visszaélésre alkalmas anyagok, a WHO ellenőrzése alá eső pszichotrop szerek csoportosításában az I. kategóriába tartoznak. Bár az addiktív hatásuk nem jelentős, a legmagasabb kategóriába a kiemelkedő társadalmi veszélyességük miatt lettek besorolva.^[15]

Használatuk engedélyezett egyes neurobiológiai vagy farmakológiai laboratóriumokban folyó munkák hatáselemző kísérleteihez, amelyek jellemzően állatkísérletek. A hallucinogénekkel kezelt állatokon is megfigyelhetők szokatlan és patológiás reakciók, a viselkedésükben történt feltűnő változások. Szokatlan testtartást vesznek fel vagy nem ismerik fel a gazdájukat, gondozójukat. Ezek a szerek alkalmasak arra, hogy kísérleti körülmények között az állatokon pszichózis szerű modellállapotot^{[* 6]} hozzanak létre, amely állapot használható pszichotikus kórképek gyógyításához, használható antipszichotikus hatású szerek fejlesztéséhez.^[3]

A hallucinogénabúzust folytató személynél elég hamar (már 3 nap után) kialakul a szerrel szembeni tolerancia és kereszttolerancia is megfigyelhető.

Bővebben: Gyógyszerhozzászokás

Például az LSD-élvezők más indolamin származékokkal (pl. pszilocibin) szemben is toleránsokká válhatnak. A tolerancia kialakulása után, ha az abúzust folytató személy hirtelen abbahagyja a szer használatát, általában nem jelentkeznek megvonásos tünetek, dependencia nem alakul ki.^[16]

Egyes szerhasználóknál – elsősorban az ismételten vagy tartósan hallucinogéneket, különösen az LSD-t használóknál – az abúzus-szerű élvezetek abbahagyása után úgynevezett bevillanások (flashbacks) jelenhetnek meg, és újabb, rövid idejű hallucinációkat élhetnek át.^[17] Ezek a bevillanások nagyon hasonlóak a szer okozta eredeti élményekhez, de általában kevésbé behatóak. A bevillanások a szer abbahagyását követően 6-12 hónap alatt ritkulnak, majd lassan megszűnnek, de ismert olyan eset is, amikor az LSD használatot követő 5 éven át visszatértek. Sok esetben más szerek használata váltja ki és hozza felszínre a bevillanásokat. Ilyen szer lehet a marihuána, amelynek egyszeri használata újra előidézi és gyakoribbá teszi a régi LSD használat már ritkuló bevillanásait. A múltat idéző „flashback” előfordulhat különösebb kiváltó ok nélkül is, de fáradtság vagy megterhelő pszichés esemény, esetleg alkohol fogyasztása is okozhatja.^[16]

Hallucinogénabúzusnak (hallucinogén szerrel való visszaélésnek) nevezik a nem orvosi célú, nem gyógyítás célzatú, önkezű adagolással történő hallucinogén használatot, melynek egyedüli célja a szerhasználó hangulatának, tudatának, pszichés státuszának a befolyásolása.

Bővebben: Kábítószer-abúzus

Az ide tartozó legismertebb és leggyakrabban használt szerek:^[18][19]

• LSD
• hasis
• kannabisz (marihuána)
• meszkalin
• pszilocibin
• GHB (gamma-hidroxi-vajsav)
• metiléndioxi-metamfetamin (MDMA)
• ketamin
• dinitrogén-oxid
• szalvinorin A