Hack-törvény

A Hack-törvény a fő vízfolyás hossza és a vízgyűjtő területének nagysága közötti közelítő összefüggés, amelyet Virginia és Maryland államok vízfolyásait tanulmányozva John T. Hack^[1] amerikai geológus fogalmazott meg 1957-ben.

Ha L a vízgyűjtő leghosszabb vízfolyásának hossza, és A a vízgyűjtő területe, akkor

${\displaystyle L=CA^{h}}$

ahol C a használt mértékegységektől függő állandó, és h egy hatványkitevő, a vízgyűjtőre jellemző kvázi-állandó. h értéke a gyakorlatban valamivel 0,6 alatt van a legtöbb esetben, és régiónként kissé változik, míg elméleti értéke h = 4/7 ≈ 0,571 ^[2]

A Hack-törvénynek többek között folyódinamikai^[3] és felszínfejlődési^[4] kutatásokban van jelentősége.