Gamma FC

magyarországi labdarúgó-egyesület

A Gamma FC, egykori labdarúgó-egyesület, melyet 1929-ben alapítottak Gammagyár néven Dél-Budán. 1939-ben egyesült a Budafok FC csapatával, ekkor kapta a Gamma FC nevet. Ezt követően többször változott a neve.

Gamma FC
Csapatadatok
Teljes csapatnévGamma Football Club
SzékhelyBudapest /, Magyarország
Alapítva1929.
Klubszínekpiros-fehér
StadionMező utca (ma Kőrösy József utca)
BajnokságBLSZ IV. osztály
Csapatmezek

Története

Az 1930-as években alapított Budafok FC az 1935-36-os idényben szerepelt először az élvonalban. 1939-ben egyesült az akkori Szentimrevárosi SE csapatával, így jött létre a Gamma FC. Legjobb bajnoki eredményét az 1942-43-as és 1943-44-es idényekben érte el egymás után kétszer negyedik helyezéssel. A második világháború befejezése után két idényen át Budai Barátság néven szerepelt, majd 1946-47-es idényben a másodosztályban játszott. Innen ismét visszakerült az élvonalba, ahol még három szezonon keresztül szerepelt, mielőtt beolvadt a Budapesti Előre sportegyesületbe.

A Gamma Optikai Műveknek ezután is volt sportegyesülete. Labdarúgócsapata, évtizedekig a Budapest I. osztályban játszott.

Az egyesület nevei

A klub fennállása során több alkalommal is nevet változtatott. Ezek a következők voltak:

  • 1918–1938: Gammagyár
  • 1938–1939: Szentimrevárosi SE (SZISE)
  • 1939–1944: Gamma FC
  • 1945–1946: Budai Barátság SE
  • 1946: Budai Munkás SE
  • 1947–1949: MATEOSZ Munkás SE
  • 1949–1950: Budapesti Teherfuvar SE

Gamma SKGamma LSE

Eredmények

Magyar élvonalbeli bajnoki szereplések

Magyar labdarúgó-bajnokság[1]

IdényhelyezésIdényhelyezésIdényhelyezésIdényhelyezés
1935–3610. hely1936–3711. hely1937–3810. hely1938–397. hely
1939–408. hely1940–419. hely1941–427. hely1942–434. hely
1943–444. hely1945. tav.8. hely1945–46*13. hely1947–488. hely
1948–498. hely1949–508. hely

*A bajnokságot két csoportban rendezték meg. Az egyesület a keleti csoportban lett 13 helyezett.

Ismertebb játékosok

* a félkövérrel írt játékosok rendelkeznek felnőtt válogatottsággal.

A klub edzői

Jegyzetek

  • Gamma 50 éve, A Gamma élet évkönyve 1941,42