Gaál Albert

magyar filmrendező

Gaál Albert (Rákospalota, 1928. szeptember 24.Budapest, 2000. január 18.) filmrendező.

Gaál Albert
SzületettGaál Albert
1928. szeptember 24.
Rákospalota
Elhunyt2000. január 18. (71 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaPechó Anna (1979-2000)
Foglalkozásafilmrendező
Iskolái

SablonWikidataSegítség

Életpályája

Szülei Gaál Albert és Bacsik Margit voltak. 19521956 között az ELTE hallgatója volt. 1956–1959 között könyvkiadói lektorként dolgozott. 1959–től 1964-ig között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakos hallgatója volt. 1964-től a Magyar Televízió rendezője volt. 1969-ben elindította a Nyitott könyv című sorozatot.

Magánélete

1955-ben házasodott először Helfenbein Juliannával, akitől 1956 márciusában egy lánygyermeke született, akit Juditnak neveztek el. Az első felesége 40 évesen meghalt. 1979-ben házasságot kötött Pechó Annával. Két gyermekük született: Anna (1980) és Albert (1985).

Filmjei

  • Az arc nélküli város (1960)
  • Türelmetlen szeretők (1967)
  • A hetedik kocsi (1970)
  • Mi van Verával? (1970)
  • Asszonyok mesélik (1971)
  • Poldini úr (1971)
  • Férfiak mesélik… (1972)
  • Vonalra várva (1972)
  • Apaszív (1972)
  • Velünk kezdődik minden (1973)
  • Átmenő forgalom (1973)
  • 12 egy tucat (1973)
  • Város, esti fényben (1974)
  • Nagy idők tanúja (1974)
  • A tolvaj és a bírák (1975)
  • Isten malmai (1975)
  • Győzelem (1976)
  • Mérnök úr vagyok (1976)
  • Simon és Clotilde (1976)
  • Szemetes trilógia (1977)
  • Volt egyszer egy színház (1977)
  • Feltételes vallomás (1978)
  • Gyerekjáték (1978)
  • Az erőd (1979)
  • Mi az, öreg? (1979)
  • Kilencven perc (1979)
  • Szerencsétlen flótás (1980)
  • Tessék engem elrabolni… (1980)
  • Kényszerzubbony (1981)
  • Soror Dolorosa (1981)
  • A világ legkisebb szerelme (1982)
  • A nagy mutatvány – Tériszony (1982)
  • A sárkány menyegzője (1983)
  • Erkölcstelen történet (1984)
  • A fészek melege (1987)
  • Hosszú szökés (1987)
  • A védelemé a szó (1988)
  • Jubileum (1988)
  • Családi kör – Amíg élsz, remélj! (epizód) (1994)

Díjai

  • Munka Érdemérem
  • Felszabadulás Jubileumi Érem
  • Szocialista Kultúráért
  • A pozsonyi fesztivál fődíja (1981)
  • MTV-életműnívódíj (1995)

Források

További információk