Frank Farian

Kezdetben szakácsként dolgozott, mielőtt a zeneipar felé fordult. 1967 áprilisában kiadott egy kislemezt Will You Ever Be Mine címmel "Frankie Farian" álnéven. Eleinte előadóként nem gyakorolt nagy hatást a zeneiparra, egészen 1975-ig, amikor kiadta a Baby Do You Wanna Bump című kislemezt a Boney M. művésznév alatt, amely sikeresnek bizonyult. (Előtte egy kisebb sikere volt, 1973-ban a "Was kann schöner sein" című kislemez.)^[7] Mivel Farian nem kívánt reflektorfénybe kerülni, így énekeseket bérelt fel, akik a videóklipeken és az élő fellépések alkalmával előadták a Boney M. dalait. Az 1970-es években a női vokalisták Marcia Barrett és Liz Mitchell voltak, a férfi frontember, Bobby Farrell sorait Farian énekelte (Farrell csak 1980-tól énekelhetett albumon, addig csak koncerteken, 1981-ben pedig ki is vált az együttesből).

Farian ezután megalapította a Far Corporation nevű supergroup-ot, amelynek tagjai Steve Lukather, David Paich, Bobby Kimball, Simon Phillips és Robin McAuley voltak, közülük többen is a Toto együttesből váltak ki.^[8] 1986-ban részt vett Meat Loaf Blind Before I Stop című albumának elkészítésénél producerként és vokalistaként.^[9]

1988-ban megalapította a Milli Vanilli fiúegyüttest, amelynek tagja Rob Pilatus és Fab Morvan volt. 1990-ben egy interjút követően kiderült, hogy a duó tagjai csupán táncosként és frontemberként funkcionáltak, minden dalukat Farian és felbérelt zenészei írták meg és adták elő.^[10] A csapat Grammy-jelölését visszavonták, az addig nyert Grammy-díjukat elvették, az Egyesült Államokban pedig legalább 27 bírósági keresetet nyújtottak be a produkció ellen csalás vádjával.^[11][12][13] Farian ezek után két hasonló, népszerű együttes producere és alapítója lett, a La Bouche-é és a Le Clické. Ezen felül részt vett az Eruption és a No Mercy együttesek munkájában is (előbbinek 1977 óta menedzsere volt). De ezek a sikerek már nem voltak olyan erőteljesek, mint a Boney M. A Milli Vanilli miatt kirobbant botrány megingatta a Farianba vetett bizalmat.

Később korábbi együttesei munkásságából próbált megélni, de már nem ért el komolyabb sikereket. Élete utolsó részében Miamiban élt,^[14] itt is halt meg.

Boney M.

• Take the Heat off Me (#2 Németország, #1 Svédország)
• Love for Sale (#1 Németország, #1 Svédország, #2 Hollandia)
• Nightflight to Venus (#1 Egyesült Királyság, #1 Németország, #1 Hollandia)
• Oceans of Fantasy (#1 Egyesült Királyság, #1 Németország, #3 Hollandia)
• The Magic of Boney M. – 20 Golden Hits (#1 Egyesült Királyság, #2 Németország, #2 Új-Zéland)
• Gold – 20 Super Hits (#2 Hollandia, #2 Új-Zéland)

Milli Vanilli

• All or Nothing (#4 Németország, #1 Ausztrália, #1 Új-Zéland)
• Girl You Know It's True (#1 Egyesült Államok, #1 Kanada)

La Bouche

• Sweet Dreams (#2 Finnország, #2 Svájc, #10 Ausztrália)

No Mercy

• My Promise (1996) (#4 Ausztrália, #3 Hollandia)

• Frank Farian, Reginald Rudorf, Dieter Kaltwasser: Stupid Dieser Bohlen. Die Wahrheit und nichts als die Wahrheit über den Pop-Hochstapler. Franks Kleiner Buchverlag, Berlin 2004, ISBN 3-9809531-0-6

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Frank Farian című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Hivatalos oldal
• Frank Farian az Internet Movie Database-ben (angolul)