Fallúdzsai csata (2016)

A 2016-os fallúdzsa csata, vagy más néven a harmadik fallúdzsai csata,[21][22][23] és 2016-os fallúdzsai offenzíva, kódnevén A terrorizmust megtörő hadművelet (arabul: عملية كسر الإرهاب) az iraki kormány katonai hadművelet volt az Iszlám Állam (ISIL) ellen, melynek fő célja a Bagdadtól, az ország fővárosától 69 kilométerre fekvő Fallúdzsa és környéke visszafoglalása volt. A hadművelet 2016. május 22-én kezdődött,[24] három hónappal azután, hogy Irak Fegyveres Ereje teljes ostrom alá vette a várost. Június 26-án az iraki erők visszafoglalták a várost,[25][26][27][28][29] majd két nappal később megszerezték a még ellenálló ISIL-gócpontok területeit is.[30]

Fallúdzsai csata (2016)
Iraki polgárháború, Anbári hadmávelet,
és Fallúdzsa ostromának az utóhatása
Dátum2016. május 22. – június 28.
HelyszínIrak, Anbár kormányzóság, Fallúdzsa és Csarma
EredményFölényes iraki győzelem
Terület-
változások
Az Iraki Hadsereg a teljes várost és környékét visszafoglalta
Parancsnokok
Irak Haider al-Abadi (miniszterelnök)

Irak Khaled al-Obaidi (védelmi miniszter)
Irak Abdelwahab al-Saadi altábornagy (a hadművelet főparancsnoka)[1]
Irak Raed Shaker Jawdat altábornagy (Az Iraki Szövetségi Rendőrség vezetője)
Irak Ismail al-Mahalawi vezérőrnagy
Irak alezredes Hashim Ismail  (Az 1. Osztag Kommandó Regimentjének a parancsnoka)[2]
Irak Esa al-Esawi
(Fallúdzsa polgármestere)[3]
Hadi al-Amiri (A Badr Szervezet vezetőhe)
Abu Mahdi al-Muhandis
Akram al-Ka'abi
Juma Fazaa Jumaili ezredes[4]

Irán Kászem Szolejmáni vezérőrnagy
(A Jeruzsálemi Hadsereg parancsnoka)[5][6][7]
Iszlám Állam Maher al-Bilawi 
(Fallúdzsa főparancsnoka)[8][9]
Iszlám Állam Ahmed Majeed 
(Fallúdzsa biztonsági vezetője)[10]
Iszlám Állam Abu Ubaydah al-Ansari [11]
Haderők
Irak:
  • Fegyveres Erők
    • Hadsereg
    • Terrorellenes Szolgálat (CTS)
    • Légierő[12]
    • A Hadsereg Légi Hadereje
  • Szövetségi Rendőrség
  • Népmozgalmi Erők

11000–14500 harcos

  • 7000–10500 iraki katona[13]
  • A PMF 4000 milicistája[14]

Irán:

  • Jeruzsálemi Hadsereg[5]
Iszlám Állam Az ISIL hadereje
  • Titkosrendőrség (Al-Hisbah)
  • 3500–4000 milicista[15]
    Veszteségek
    394–900+ halott, 3308 sebesült[16]2500+ halott, 2186 fogságba esett[16]
    112 polgári áldozat[17][18]
    Legalább 85.000 lakos elmenekült[19][20]
    A Wikimédia Commons tartalmaz Fallúdzsai csata témájú médiaállományokat.

    Előzmények

    Fallúdzsa volt az első város, melyet az ISIL az iraki polgárháború alatt elfoglalt. Miután 2016. februárban visszafoglalták Ramádit, teljesen bekerítették a várost. Az ISIL milicistái megakadályozták, hogy a lakosok elhagyják a várost.[31]

    Moszul után Fallúdzst tartják az ISIL legfontosabb fellegvárának.

    Előkészületek

    Az Iraki Hadsereg 2016. május 22-én egy közleményt adott ki, melyben a harctéren lakókat arra kérte, hogy a veszélyes területet a kijelölt biztonságos útvonalakon keresztül hagyják el. Az Iraki Hadsereg arra is megkérte a lakókat, hogy aki nem tud elmenekülni, tűzzön ki fehér zászlót a háza tetejére.[32]

    Ayatollah Sistani síita vallási vezető útmutatót adott ki arról, miket kell betartani, miközben a szunnita városban előretörnek.[33]

    Az offenzíva

    A külvárosok bevétele

    Haider al-Abadi május 23-án rendelte el a hadművelet megkezdését. Azt mondta: „Fallúdzsa földje felett magasan fog lengni Irak zászlaja.”[34] 2016. május 23-án olyan jelentések érkeztek, melyek szerint a síita Népmozgalmi Erők (PMF) visszafoglalták Csarma városát.[35] A PMF által közzétett fényképeken az látszik, ahogy az iráni Jeruzsálemi Erők parancsnoka, Qassem Suleimani és a PMF parancsnokai megbeszélik az alkalmazandó haditervet.[36] Az offenzíva első napján 11 falut és több körzetet is visszafoglaltak, így az ISIL harcosai arra kényszerültek, hogy visszahúzódjanak a belsőbb, stratégiailag fontosabb városrészekbe. Az offenzívát lelassította, hogy több száz, az utak mentén elhelyezett robbanóeszköz.[37]

    A Népmozgalmi Erő május 23-án bejelentette, hogy elfoglalta a Fallúdzsától nagyjából 16 km-re északkeletre fekvő Csarmát, aminek következtében a Fallúdzsától keletre fekvő területek nagy része iraki ellenőrzés alá került.[38] Szintén bejelentették al-Harariyat, al-Shahabi és al-Dwaya elfoglalását és azt, hogy a katonai hadművelet alatt 40 ISIL-taggal végeztek.[39] Az iraki kormány bejelentette, hogy május 24-én kormánypárti seregek elfoglalták Luhaib és Albu Khanfar falvakat.[40]

    Május 23-án az Iraki Biztonsági Erők 16 falut és fallúdzsai keleti kerületet tisztítottak meg – Ezek között volt egy északkeleti rész, melyhez Csarma eleste utáni napon már hozzátartozott Sejar is. Az összecsapásokban az ISIL 40 tagja halt meg.[41] Május 25-ig összesen 163 ISIL-harcos, az iraki hadsereg 35 katonája és 15 civil lakos halt meg[42] az összecsapásokban, melyek során az Iraki Hadsereg megszerezte a többi délkeleti kerületet is, így már egy korridorral kettő tudták vágni az ISIL kezén lévő városrészeket. Jelentések szerint egy Fallúdzsa közeli harcban aznap az iráni Basszidzs egyik tagja is meghalt.[43] A védelmi bizottság egyik tagja, Qasm Araji szerint az előretörő csapatok folyamatosan nyernek el területeket, és már „Fallúdzsa keleti kapuja közelében” vannak.[42]

    Május 27-én az USA vezette koalíció a városban és környékén is légi támadásokat hajtott végre. Eközben Fallúdzsában az ISIL 70 tagja életét vesztette, köztük a területi főparancsnokuk, Maher Al-Bilawi is.[8] Május 28-án az Iraki Hadsereg bejelentette, hogy megkezdték a hadműveletet Fallúdzsa központjának visszafoglalásáért.[44][45] Először az iraki Terrorelhárító Szolgálat (CTS) tört be a városba.[46]

    Május 29-én a hírek szerint az iraki hadsereg Albu Shajalnál visszaverték az ISIL támadását, és eközben „több tucat” milicistát megöltek.[47] Aznap az Iraki Hadsereg megszállt egy Zaghareed és Saqlawiyah között húzódó hidat, hogy így biztosítsa a nemzetközi autópálya felől érkező seregek bejutását Saqlawiyah központi részébe.[48]

    Harc Fallúdzsa városáért

    Május 30-án az iraki seregek három különböző irányból elkezdtek behatolni Fallúdzsa belsejébe, és elfoglalták Saqlawiyah falut.[49][50] Azonban a hadsereg nagyon merev ellenállással találkozott a belvárosban, ami így lelassította az előre nyomulást.[12] Május 31-ig csak 3000 civil tudott Fallúdzsából kimenekülni.[51] Az iraki seregek a déli Nuamiyah falun keresztül, Shuhadaa kerületen át érkeztek meg a város központjába.[52] Az iraki erők egy négyórás harcban visszaverték az Iszlám Állam egyik támadását az egyik déli kerületben. A milicisták orvlövészeket telepítettek, és hat, robbanószerrel megrakott autót küldtek a belvárosba, de ezek még azelőtt felrobbantak, hogy elérték volna a hadsereget.[53]

    Június 1-én megtorpant z iraki hadsereg fallúdzsai előretörése, mert az Iszlám Állam hevesen ellenállt, és viták alakultak ki a stratégiai városban ragadt több tízezer ember védelmét illetően. Civileket, köztük több családot is a város központjába vittek, ahol élő pajzsként használták őket.[54] A hadművelet második hetében a speciális erők csak igen lassan tudtak előrearaszolni a poros déli kerületekben, mivel a csomó légitámadás miatt fehér füstfelhő emelkedett a városi területet jellemző alacsony épületek fölé.[55]

    A Fars News Agency jelentése szerint az offenzíva miatt az ISIL parancsnokai 8 millió USD értékű késpénzt és ékszert vittek át Fallúdzsából a sokkal biztonságosabb Moszulba.[56]

    Június 2-án a fallúdzsai hadműveletek parancsnoka, Abdel Wahab al-Saadi altábornagy az iraki seregek újabb előre nyomulásáról számolt be, és elmondta, hogy Fallúdzsától délre, al-Shuhadaa és al-Nuaimiya területén 50 ISIL-katonát öltek meg.[57] Eközben a Fallúdzsától nyugatra fekvő Falahat területének bombázása közben a nemzetközi koalíció z ISIL 12 tagját ölte meg.[58]

    Június 3-án az Iraki Hadsereg betört Fallúdzsa déli kerületeibe. Abdelwahab al-Saadi altábornagy, a fallúdzsai hadművelet felelős parancsnoka így nyilatkozott az AFP-nek „A biztonsági erők Naimiya környékéről Shuhada felé előre törtek."[59] Aznap Saqlawiyah területén a síita milicisták felfedtek egy 4 mérföld hosszú alagutat, mely Fallúdzsával teremtett összeköttetést, és ezt használták fel az ISIL emberei az offenzíva lassítására, és ide menekültek a légi támadások elől.[60] Június 4-én az iraki seregek elfoglalták Saqlawiyah városát, és lerohanták Fallúdzsa egyik keleti kerületét. A koalíció egyik légi támadása az összes olyan ISIL-harcossal végzett, akik megpróbáltak Saqlawiyah területéről elmenekülni.[61] Egy jelentés szerint Saqlawiyah bevételekor 70 ISIL-terroristával végeztek, köztük többen külföldről érkeztek.[62] Június 5-re megszilárdították az irakiak a Fallúdzsa déli része fölötti ellenőrzésüket, mert sikerrel elfoglalták Naymiah kerületét. A Népmozgalmi Egységek egyik vezetője azt mondta, most már csak a nyugati parton vannak olyan területek, ahol a hadseregnek nem sikerült garantálnia a békét.[63][64] Június 8-án az iraki seregek elfoglalták Al-Shuhada Al-Thaniya kerületét. Aznap az iraki biztonsági erők öt tagja szerzett sérülést.[65] A külső kerületek elfoglalása gyorsan ment, így az Iszlám Állam harcosainak vissza kellett vonulnia a belvárosba, ahogy erről Sabah al-Noman szóvivő nyilatkozott az állami televíziónak. Hozzátette, hogy a kormányerőkön belül átcsoportosítanak erőket, mielőtt ismét támadásba lendülnek.[66]

    Iraii T–72 Fallúdzsában

    Június 10-én az elit iraki Terrorellenes Szolgálat 3 kilométerre megközelítette Fallúdzsa központját, a város déli részén pedig megerősítette az állásait.[67]

    Június 11-én az ISIL megtámadta a hadsereg Kelet-Fallódzsában lévő barakkjait. A támadásban az iraki hadsereg és szövetségesei tagjai közül ötvenen, az ISIL tagjai közül 12-en haltak meg.[68] Eközben a kormány seregei elérték a 40. utcát, mely két mérföldre van Fallúdzsa központjától.[69]

    Június 12-én az iraki hatóságok azt mondták, megteremtették az első kimenekítési útvonal biztonságos használatának lehetőségét, ahol a Fallúdzsa iszlamisták kezén lévő részéből elmenekülhetnek a bennragadt civilek. A Norvég Menekülttanács szerint már megnyitásának első napján több ezren használták az útvonalat, hogy kiszabadulhassanak. Az al-Salam (Béke) Kereszteződés néven ismert, Fallúdzsától délnyugatra kivezető útvonal biztonságát szombattól szavatolták. Az Egyesített Hadműveleti Parancsnokság szóvivője, Yahya Rasool dandártábornok ezt mondta a Reutersnek: „Már korábban is voltak kivezető utak, de ez az első, amit teljesen biztosítottunk, így viszonylag biztonságosnak mondható.”[70]

    Június 13-án az Iraki Rendőrség 546, polgári ruhába bújt milicistát fogott el, akik meg akartak szökni a városból.[71]

    Június 14-én Irak rendőrfőnöke azt mondta, a rendőrök megtisztították Fallujah gát területét az ISIL erőitől, és a gát félholdján már az iraki zászló leng. Shakir Jawdat dandártábornok azt mondta, az Eufrátesz folyón Fallúdzsától délre emelkedő gát teljes egészében a hadsereg ellenőrzése alatt áll. Az Iraki Hadsereg ezeken felül elfoglalt három falut Fallúdzsától keltre, melyek Za’anatha, Ziban és Atr. Ezen kívül visszaszerezték az Abbas Jamil hidat, így tovább tudtak haladni a város keleti kerületei felé.[72]

    Január 16-án a Szövetségi Rendőrség bejelentette, hogy a város 25%-át visszafoglalta, mivel al-Khadra, al-Resala, Jubail, Fallujah Barrage, Nazim, al-Shuhada, egy állomás, valamint egy gázgyár is a felügyeletük alá került, miután város visszavételének ezen szakaszában 232 milicistát megöltek.[73] Aznap az Iraki Szövetségi Rendőrség altábornagya, Raed Shaker Jawdat elmondta, az ISIL tagjai tömegesen menekülnek a Fallúdzsától nyugatra fekvő Halabisa és Albu Alwan irányába. Azt mondta, az ISIL vezetőségén belül teljes összeomlást tapasztalt.[74] Aznap az Iraki Hadsereg Fallahat felől előre tört Fallúdzsa nyugati sarkterületei felé, mely során az ISIL 20 tagját megölték, és három útvonalat nyitottak a tankok és fegyveres csapatszállítók előtt. Ugyanakkor 900 családot evakuáltak.[75]

    Június 17-én az Iraki Hadsereg visszafoglalta a kormányzat központi épületeit, de előtte gyors egymásutánjában több környező területet is ellenőrzése alá vont. A csata alatt kicsi ellenállást láttak az ISIL részéről. A hadművelet parancsnoka, Abdulwahab al-Saadi altábornagy azt mondta, a város 70%-át iraki erők ellenőrzik.[76] Június 17-én este az iraki hadsereg az állami televízióban arról számolt be, hogy Fallúdzsát teljesen felszabadították, de a speciális egységek parancsnoka szerint csak 80%-át szerezték vissza, az ISIL seregei négy északi kerületben koncentrálódnak. A közeli központi kórháznál még mindig folytak a harcok. Az iraki állami televízióban Haider al-Abadi miniszterelnök gratulált a csapatoknak a győzelemért.[77] A központi kórházat június 18-án foglalták vissza az irakiak.[78] Másnap az ENSZ azt állította, hogy a megelőző négy hét folyamán 80.000 lakos menekült el a városból,[79] többen azután, hogy az ISIL június közepén lehetővé tette a civilek eltávozását.[80] Június 18-19-én is olyan hírek érkeztek, hogy a városban maradt ISIL–csapatok az összeolás jeleit mutatták.[81] Június 19-én arról számoltak be, hogy a koalíció légi támadásaiban az ISIL 50 tagja halt meg, 15 pedig az iraki seregekkel vívott csata közben esett el.[82] Ezen felül az előző két nap mintegy 300 katona halt meg.[83]

    Június 21-én később az egyik amerikai parancsnok azt állította, hogy az iraki hadsereg csak Fallúdzsa 30%-át foglalta vissza az ISIL harcositól, a többi területen még most is folynak a harcok.[84] Az iraki seregek június 21-ig elfoglalták Shurta rendőrkerületét és Askari katonai kerületét. Ezek után már csak Golan és Jughaifi kerületek valamint Fallúdzsának az Eufrátesz nyugati partján fekvő része maradt az ISIL ellenőrzése alatt.[20] Haider al-Obeidi dandártábornok azt mondta az Associated Press-nek, hogy a hadművelet során 2500 milicistát öltek meg, Shurta és Jughaifi kerületeket pedig június 22-én elfoglalták az irakiak.[85]

    Június 23-án al-Obeidi azt állította, a város 90%-a az iraki erők ellenőrzése alatt áll. Még mindig vannak folyamatban összecsapások az ISIL-lel,, mivel a nap folyamán az irakiak nem tudtak jelentősebb haladást felmutatni. Már csak Golan kerülete és néhány elszórt kisebb rész volt az Iszlám Állam ellenőrzése alatt.[86] A jelentések szerint az ISIl utolsó harcosai Jolan és Al-Mualemin kerületekben húzódtak meg.[87] Június 25-re Al-Mualemin kerületét teljesen visszafoglalták, és biztosították az ottani iraki jelenlétet. Jolan kerületben egy korábban elfoglalt egészségügyi központra tűzték ki az irakiak a zászlajukat.[88]

    Június 26-án az iraki seregek elfoglalták Fallúdzsa még megmaradt részlt, és az egyik parancsnok azt nyilatkozta, hogy a város teljesen az irakiak irányítása alatt áll, a hadművelet pedig befejeződött.[25][26][27][28][29]

    A Joint Operations Command spokesperson confirmed the full capture of the city and added that fighting was ongoing against pockets of ISIL resistance northwest of Fallujah.[89] Iraqi Prime Minister Haider al-Abadi visited Fallujah after its recapture. In a televised address, Abadi appeared outside Fallujah's main hospital waving an Iraqi flag and urged Iraqis to celebrate the day of Fallujah's recapture from ISIL.[90]

    Június 27-én hétfőn az Iraki Hadsereg mélyebben is behatolt Fallúdzsa nyugato külvárosaiba, hogy felszámolja a várostól nyugatra fekvő farmterületeken megbújt iszlamisták menedékhelyeit.Így akarták megakadályozni, hogy egy nappal azután, hogy Bagdad bejelentette a győzelmét, ők mégis ellentámadásba kezdjenek. Az irakiak az amerikaiak és a koalíció légi támogatásával több célpontot is lőtt, és az Eufrátesz déli partja mellett az ISIL 150 tagját bekerítették. Ahmed al-Saidi ezredes, a hétfői előretörés egyik résztvevője azt mondta, a szárazföldi csapatok figyelmesen haladnak, nehogy rámenjenek egy útmellett az ISIL által otthagyott bombára. „Nekik (mármint a feltartóztatott ilitánsoknak) két lehetőségük van: vagy megadják magukat, vagy megöljük őket. Nem akarunk nekik lélegzetvételnyi idt sem hagyni, nehogy autóbombákkal támadjanak seregeinkre.”[91] Június 28-án reggel az iraki kormány azt közölte, hogy al-Halabisa, Albu Alwan és Albu Herat területének 80%-át visszafoglalták.[92] Még aznap megszerezte a hadsereg Halabisa és Albu Alwan kerületét, így Fallúdzsa nyugati része teljesen az irakiaké lett.[30]

    Következmények

    Június 29-én iraki repülők megtámadtak egy katonai konvojt és a támogatóikat, akik a porfelhő leple alatt megpróbáltak Fallujah faluba menekülni. Az iraki légierő azt állította, nagyjából 426 járművet vettek célba, melyek összesen mintegy 200 milicistát szállítottak.[93]

    Aznap később az USA légiereje hajtott végre légi támadást az ISIL Fallúdzsa külvárosaiban lévő erődítményei ellen. Ennek során legalább 250 iszlamistát megöltek, és 40 járművet megsemmisítettek.[94] Aznap összesen 348 milicistát öltek meg, és több mint 200 járművet megsemmisítettek.[95]

    Hadi Razij vezérőrnagy, a kormányzósági rendőrség vezetője szerdán azt nyilatkozta az al-Sumaria televíziós hálózatnak, hogy a Lawa al-Amiriyah al-Samoud törzs tagjai és a biztonsági erők az iraki légierő támogatásával és légi bombázásával közösen megakadályozták az ISIL egy, a Fallúdzsától 30 km-re fekvő Amiriyah Fallujah elleni támadáskísérletét.

    Hozzátette, hogy a folyamat során az iszlamisták 450 járművét semmisítették meg.

    Khamis al-Issawi, a Lawa al-Amiriyah al-Samoud törzs vezetője ettől függetlenül azt mondta, harcosai a biztonsági erők közreműködésével megsemmisítették Amiriyah Fallujah közelében az ISIL egyik táborát, és hozzátette, hogy törzse három tagját megölték, hatan pedig sebesülést szereztek.[96]

    A Szövetségi Rendőrség Parancsnoksága szombaton bejelentette, hogy egy nagy laboratóriumot találtak, ahol rejtett robbanószereket továbbító járműveket és robbanóeszközöket gyártottak. Hozzátette, hogy a laboratóriumban több tonna robbanószer volt.

    A Szövetségi Rendőrség parancsnoka, Raed Shaker Jawdat altábornagy azt mondta: „Ma a biztonsági erők a felszabadított területen folytatott keresési műveleteik során Fallúdzsa középső részén, Nezalnál egy olyan laboratóriumot találtak meg, melyben autóbombákat és robbanószereket gyártottak.” Jawdat hozzátette még: „A Nezalban talált laboratóriumot teljesen szétszerelték, és eközben több tonna robbanószert és detonátort találtak a belsejében.”[97]

    Kapcsolódó szócikkek

    Jegyzetek

    Külső hivatkozások

    A Wikimédia Commons tartalmaz Fallúdzsai csata (2016) témájú médiaállományokat.

    , k. h. 43,7667°33.366700°N 43.766700°E