Erdei angyalgyökér

Általában 1–1,5 méter magas, lágy szárú növény, de akár 2,5 m magasra^[1] is megnő. Üreges szára kívül lilás színű, kopasz, enyhén barázdált, csíkos. Levelei szintén kopaszak, sötétzöldek, az alsók kétszeresen, a felsők egyszeresen szárnyaltak, levélnyeleik hengeresek, öblösek s felfúvódott, hüvelyszerű levélalappal csatlakoznak a szárhoz. Virágai aprók, fehér vagy pirosas színűek, összetett ernyővirágzatot alkotnak. A növény július elejétől szeptember végéig virágzik. A termések szárnyas ikerkaszatok, szárnyaik ugyanolyan szélesek, mint amilyen szélesek a kaszattermések szárny nélkül.^[2]

Európában a Brit-szigeteket is beleértve, Ny-Ázsiában és Szibériában honos.^[3]Réteken, magaskórósokban, ligetekben, mocsarakban, lápokban egyaránt előfordul. Erdőségekben, tarkán napfényfoltos, félárnyékos erdőszéleken és ritkán még teljesen árnyékos területeken is fellelhető. Laza (homokos), félig kötött (vályogos), valamint kötött (agyagos) talajokon is megél, s éppúgy elterjedt savanyú, mint semleges vagy bázikus kémhatású talajokon. Megtelepedik a zárt lombkoronájú erdők árnyékos belsejében, a félárnyékos nyílt lombkoronájú erdőkben és napos helyeken is. Mind nedvesebb, mind szárazabb környezetben megél, de számára a nedves lejtő a legoptimálisabb élettér. Félkultúr (legelők) és kultúr életközösségek, valamint folyópartok egyik gyorsan terjedő növénye.

Napjainkban invazív gyomként tartják számon a kanadai Új-Brunswick tartományban és a Breton-foki-szigeten, Új-Skóciában. Az új-brunswicki inváziós fajokkal foglalkozó New Brunswick Invasive Species Council szerint ha nem kontrollálják a faj terjedését, akkor egész Kanadában elterjedhet, kiszorítva ezzel más vegetációkat.^[4][5] Ugyanis ez a növény önbeporzó, és több ezer magot is képes egy megérlelni.

Illóolajokat, keserű- és cserzőanyagokat, szerves savakat tartalmaz. Illóolajai fényelnyelő hatásúak, alkalmasak a fényérzékenység kezelésére.^[2]

Egészen a 20. századig zöldségként hasznosították. A könnyen eltartható növény segít megelőzni a skorbutot. Szárát frissen fogyasztották, leveleit megpárolva tartósították, s később tejjel főzve ízletes ételt készítettek belőle. Ínséges időkben az erdei angyalgyökér fontos táplálékforrás volt. A növényt szövetfestésre is alkalmazták.

Gyökerét a hagyományos osztrák gyógyászatban felhasználták belsőleg tea- vagy tinktúraként az emésztőrendszer, a légzőrendszer, valamint az idegrendszer egyes betegségeinek kezelésében, továbbá a láz csillapításában, valamint fertőzések és az influenza gyógyításában.^[6]

• 
  A növény
• 
  A szára
• 
  Virágzati ernyő
• 
  Levelei
• 
  A levélnyél csatornája
• 
  Virágai

Ez a szócikk részben vagy egészben az Angelica sylvestris című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Kínai angyalgyökér (Angelica sinensis)
• Orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica)
• Gyógynövény
• Fűszer
• Illóolaj
• Gyógytea