Doggerbanki csata (1916)

Hugo von Pohl tengernagyot betegsége miatt 1916-ban a Császári Haditengerészet főerőit adó Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) élén Reinhard Scheer tengernagy váltotta, aki visszatért a támadóbb jellegű stratégiához. E stratégia révén gyakoribbakká váltak a britek ellenőrizte területek irányába tett előretörések. 1916 február 10-én a német II., VI. és IX. rombolóflottillák (Torpedoboot-Flottille) összesen 25 rombolója hajózott ki a Dogger-padhoz az ellenséges hajóforgalom megzavarására.^[1] A területen egyedül a 10. aknamentesítő flottilla négy ágyúnaszádja (10th Minesweeping Flotilla) tartózkodott (Arabis, Poppy, Buttercap és Alyssum).^[2] A naszádok mindegyike egy 120 mm-es ágyúval és két 3-fontos légvédelmi ágyúval volt felszerelve, így nem voltak egy súlycsoportban a német rombolókkal.^[3]

Az Arabis a másik három ágyúnaszáddal együtt a Dogger-padtól keletre lévő területeken végzett aknamentesítést, mikor a nagyszámú német romboló észlelte őket.^[4] A németek először hezitáltak megtámadni a briteket, mivel nem tudták a számukra még ismeretlen hajóosztályt azonosítani és először jóval erősebb cirkálóknak vélték őket, de végül a támadás mellett döntöttek. A britek a támadás hatására igyekeztek a part irányába menekülni. A Poppy, a Buttercup, és az Alyssum sikeresen megmenekült, de az Arabist három romboló harcra kényszerítette. Az első támadás elhárítása után másodszorra hat romboló támadt rá és egy torpedótalálatot követően elsüllyedt.^[5] A legénységéből harminc főt sikerült kimentenie a németeknek, de közülük négyen röviddel később elhunytak.^[6]

Néhány rombolót ért kisebb sérüléstől eltekintve a csata egyetlen vesztesége az Arabis volt. Legénységéből 56 fő életét veszítette, 24 pedig német fogságba került, köztük a hajó kapitánya és két tisztje. A harcban nyújtott helytállásáért a hajó parancsnoka, Raymond Hallowell-Carew korvettkapitányt Kiemelkedő Szolgálatért Érdemrenddel (D.S.O.) tüntették ki.^[7] Annak ellenére, hogy csak egy aknamentesítő hajót süllyesztettek el, a németek jelentéseikben azt állították, hogy négy új cirkálóval vívtak harcot, melyek közül kettőt torpedókkal elsüllyesztettek. A brit admiralitás válaszul kiadott közleményében tudtul adta, hogy a 10. aknamentesítő flottilla négy egységén kívül nem vett részt más hajó a küzdelemben és nem veszítettek egyetlen cirkálót sem.^[5]

A németek doggerbanki akciójára válaszul a britek a Rosythban állomásozó csatacirkálórajt, a harwichi 5. cirkálórajt a Grand Fleet egyes részeivel együtt útba indították a térségbe. Ezek az erők egyesülve haladtak déli irányba, de február 11-én felhagytak a kereséssel, miután tudomásukra jutott, hogy a német előretörésben csak rombolók vettek részt és már visszatértek a bázisaikra.^[8] A bevetésről visszatérő Arethusa könnyűcirkáló egy németek telepítette aknára futott és elsüllyedt. Legénységéből 12 fő veszett oda.^[9]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Dogger Bank (1916) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Corbett, J. S.. Naval Operations, 2nd rev. Imperial War Museum and Naval & Military Press repr., History of the Great War based on Official Documents, London: Longmans, Green (2009). ISBN 1-84342-489-4. Hozzáférés ideje: 2016. január 23. 
• Corbett, J. S.. Naval Operations, 2nd, History of the Great War based on Official Documents, London: Longmans, Green (2009). OCLC 867968279. Hozzáférés ideje: 2016. január 23. 
• Marder, A. J.. From the Dreadnought to Scapa Flow: The War Years to the Eve of Jutland 1914–1916. London: Oxford University Press (1965). OCLC 865180297 
• Massie, R. K.. Castles of Steel: Britain, Germany and the Winning of the Great War at Sea, Pimlico, London: Jonathan Cape (2004). ISBN 1-8441-3411-3