Tbilisziben született. Pályafutását iskoláskorában kezdte a 35. számú tbiliszi iskola csapatában.[6] 1967-ben igazolt a Dinamo Tbiliszihez, de hamarosan távozott és 1968-ban a Lokomotivi Tbiliszi szerződtette. 1969-ben visszatért a Dinamohoz. Sérülések miatt mindössze csak egy mérkőzésen lépett pályára 1967 és 1969 között. 1970-ben ismét a Lokomotivi játékosa lett, ahol már sikeresebb évet tudhatott maga mögött.[6] 1971-ben Gavriil Kacsalin hívására visszatért a Dinamo Tbiliszi együtteséhez és itt töltötte el pályafutása hátrelévő részét.[6] Stílusával, játékintelligenciájával, egyedi megoldásaival, passzhatékonyságával meghatározó tagja volt az 1970-es évek Dinamo Tbiliszijének.[6][7] 1978-ban szovjet bajnokságot nyert, míg 1976-ban és 1979-ben szovjet kupagyőztes lett.[8][9][10][11] 1977-ben megválasztották az év szovjet labdarúgójának.[12]1981-ben a kupagyőztesek Európa-kupáját is sikerült elhódítania csapatával.[13]
A válogatottban
1974 és 1981 között 19 alkalommal szerepelt a szovjet válogatottban és 7 gólt szerzett. Konsztantyin Beszkov kapitánysága idején mutatkozott be 1974. április 17-én, Zenicán egy Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen és mindössze 5 perccel a becserélése után gólt szerzett, amivel 1–0 arányban győztek.[14][15][16] Az utolsó válogatott mérkőzését 1981. május 30-án játszotta Wales ellen egy világbajnoki-selejtező alkalmával.[17][18][19]
Részt vett a Montréalban rendezett 1976. évi nyári olimpiai játékokon, ahol bronzérmet szerzett. Világbajnokságon sosem szerepelt. Erre a legnagyobb esélye 1982-ben, pályafutása csúcsán lett volna, de a különböző lábsérülések nem kímélték, így nem került be a spanyolországi vb-re utazó keretbe.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
