CF Extremadura

spanyol labdarúgóklub

A CF Extremadura, teljes nevén Club de Fútbol Extremadura egy már megszűnt labdarúgócsapat. A klubot 1924-ben alapították, 2010-ben szűnt meg.

CF Extremadura
Csapatadatok
Teljes csapatnévClub de Fútbol Extremadura
SzékhelyAlmendralejo, Spanyolország
Alapítva1924
Megszűnt2010
Klubszínekpiros, kék
StadionFrancisco de la Hera
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli

Története

A klubot 1924-ben alapították, majd közel harminc évet regionális bajnokságokban töltött. Elsőre a harmadosztályban csak két szezont töltött, ugyanis ezután rögtön feljutott a másodosztályba. Hét szezon után esett ki, majd 1961-től néhány szezon kivételével egészen 1990-ig a Tercera Divisiónban szerepelt, amely időközben negyedosztállyá minősült vissza.

1990-ben jutott fel a Segunda B-be, ahol négy szezont töltött. Két másodosztályú szezon után 1996-ban története első első osztályú szezonjára készülhetett. Bár rögtön kiesett, a következő szezonban ismét sikerült kivívni a feljutást. Az 1998-99-es szezonban két helyet sikerült javítani a két évvel azelőtti helyezéshez képest, ám ez ugyanúgy nem volt elég a kiesés elkerülésére.

Folyamatos visszaesés után 2010-ben megszűnt.[1] Utolsó három szezonját regionális bajnokságokban töltötte.[2] Még a megszűnés előtt jött létre egy másik csapat a városban, az Extremadura UD. Ez a regionális másodosztályban kezdte szereplését, azonban a 2010-11-es szezonnak már a harmadosztályban vágott neki.

Statisztika

SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1952/533.
1953/541.
1954/5511.
1955/567.
1956/579.
1957/589.
1958/595.
1959/6012.
1960/6115.
1961/624.
1962/636.
1963/642.
1964/658.
1965/661.
1966/673.
1967/686.
1968/6915.
1969/7015.
1970/71Regionális--
1971/72Regionális--
SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1972/7318.
1973/74Regionális--
1974/7519.
1975/76Regionális--
1976/77Regionális--
1977/786.
1978/7916.
1979/8013.
1980/8111.
1981/8213.
1982/8313.
1983/844.
1984/852.
1985/865.
1986/874.
1987/883.
1988/892.
1989/901.
1990/912ªB14.
1991/922ªB3.
SzezonOsztályPoz.Copa del Rey
1992/932ªB6.
1993/942ªB1.
1994/9515.
1995/965.
1996/9719.
1997/982.
1998/9917.
1999/008.
2000/0111.
2001/0221.
2002/032ªB5.
2003/042ªB13.
2004/052ªB10.
2005/062ªB11.
2006/072ªB16.
2007/08Reg. Preg.17.
2008/09Reg. Preg.17.
2009/10Reg. Preg.19.

Ismertebb játékosok

  • Miroslav Čermelj
  • Dejan Osmanović
  • Kiko
  • Rubén Torrecilla
  • David Aganzo
  • Ito
  • David Castedo
  • David Casablanca
  • Ismael
  • Changui
  • Poli
  • Edu Moya
  • Jesús Vázquez
  • Quique Estebaranz
  • David Karanka
  • Pier
  • Antonio Esposito
  • Víctor López

Források

Külső hivatkozások