Bitay Árpád

(1896-1937) magyar irodalomtörténész, műfordító

Bitay Árpád (Budapest, 1896. július 20.Gyulafehérvár, 1937. november 30.) irodalomtörténész, műfordító. Bitay Ilona művelődéstörténész apja.

Bitay Árpád
Született1896. július 20.
Budapest
Elhunyt1937. november 30. (41 évesen)
Gyulafehérvár
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
GyermekeiBitay Ilona
Foglalkozásairodalomtörténész
műfordító
IskoláiKolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem (–1923)
SablonWikidataSegítség

Élete

A kolozsvári, brassói és gyulafehérvári főgimnáziumban tanult, majd az első világháborúban az olasz harctérre került. A háború után jogot tanult Debrecenben és 1923-ban a kolozsvári egyetemen végzett történelem és román szakot. 1920–21-ben a kolozsvári Marianumban tanított. 1923-tól haláláig a Nicolae Iorga által Vălenii de Munte-ban szervezett nyári szabadegyetemen tartott előadásokat a magyar irodalomról és történelemről, a magyar–román kapcsolatról a főleg regáti tanárokból álló hallgatóságnak. 1927-től a berlini és lipcsei egyetemen romanisztikát tanult. 1929 elejétől Gyulafehérváron a római katolikus teológián román nyelvet és irodalmat, valamint latin és német nyelvet tanított.

Az 1931-ben megalakult Iorga-kormányban a miniszterelnökség melletti kisebbségi államtitkárságon lett a magyar osztály vezetője. Ebben a hivatalában a kormány 1932-es bukásáig sikerült rendeznie a magyar háborús rokkantak ügyét, elismertetnie több 1918 előtt kiadott diplomát illetve visszaszereznie az aradi római katolikus főgimnázium nyilvánossági jogát.

Művei

  • A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése, Gyulafehérvár 1922
  • Rövid román nyelvtan, különös tekintettel a hangváltozásokra; Marianum, Cluj-Kolozsvár, 1923
  • Istoria literaturii române, Kolozsvár, 1924
  • Az erdélyi románok a protestáns fejedelmek alatt, Dicsőszentmárton, 1925
  • Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében, Kolozsvár, 1926
  • Erdély jeles katholikus papjai; Bonaventura Ny., Cluj-Kolozsvár, 1926 (A Katholikus Világ könyvei)
  • A moldvai magyarság, Kolozsvár, 1926
  • Az Erdélyi Róm. Kath. Status gyulafehérvári "Majláth" főgimnáziumának megalakulása, Arad, 1930
  • Az Alba Iulia-i római katholikus székesegyház és környéke, Gyulafehérvár, 1936
  • Cikkeit az Ellenzék, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Magyar Kisebbség és a Pásztortűz közölte.

Műfordításai

Források

További információk

  • Bolyai Zoltán (Gaál Gábor); Bitay Árpád. Korunk, 1938/1; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 637-38.
  • György Lajos: Dr. Bitay Árpád életrajzi adatai és tudományos munkássága. ETF 100. Kolozsvár, 1938.
  • Dávid Gyula: Egy hídverő. Utunk, 1967/48; újraközölve Találkozások. 1976. 168-72.
  • Engel Károly: Hídverők. Korunk 1968/4.
  • Nagy András: Feljegyzések Bitay Árpádról. Korunk 1968/8.
  • Réthy Andor: Bitay Árpád. Könyvtári Szemle 1971/4.
  • Kovács Ferenc: Bitay Árpád előadásai Nicolae Iorga szabadegyetemén. Korunk 1975/9.
  • Gaal György: Bitay Árpád levelei Kristóf Györgyhöz. Korunk 197676;
  • Gaal György: Bitay Árpád testamentuma. A Hét 1977/21.
  • Bányai László: Bitay Árpádra emlékezve. Könyvtár 1977/3.
  • Octavian Șireagu: Bitay Árpádra emlékezem... Utunk 1978/3.

Kapcsolódó szócikkek