Biró László Péter

(1955) fizikus

Biró László Péter (Kolozsvár, 1955. augusztus 23. –) Széchenyi-díjas magyar fizikus, író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Biró László Péter
Született1955. augusztus 23. (68 éves)[1]
Kolozsvár[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafizikus

SablonWikidataSegítség

Élete

Biró László Péter Kolozsváron született 1955-ben. 1979-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán szerzett fizikus diplomát. Már másodéves egyetemista kora óta foglalkozik anyagtudománnyal, előbb egykristályok növesztésével, majd később félvezető vékony rétegek vizsgálatával.[3] Első novelláját 1983-ban publikálta az Igaz Szó Delfin című mellékletében, azóta több írása jelent meg.[4] 1984-ig Gyergyószentmiklóson dolgozott, majd a kolozsvári Izotóp- és Molekuláristechnológiai Intézet munkatársa lett.[4] 1991 óta él Budapesten, jelenleg az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének kutatóprofesszora.[3][5]

1998-ban a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökfizikus szakán szerzett PhD fokozatot, majd 2005-ben az MTA doktora lett. 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben rendes tagjává választották.[6] Szakterülete a a nanoszerkezetek, STM/AFM, a fotonikus kristályok és a bioinspirált anyagok, valamint kutatási területei közé tartozik a nanoarchitektúrák előállítása és jellemzése is.[6] 2018-ban a szén alapú nanoszerkezetek és nanoarchitektúrák kutatásában elért, széles körű nemzetközi elismerést kiváltó eredményei, a nanométeres skálájú anyagtudomány hazai meghonosításában játszott szerepe, valamint iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként Széchenyi-díjat kapott.

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források