5miinust

észt hiphopegyüttes

A 5miinust (kiejtése: viisz-miinuszt, magyarul: Öt mínusz) egy észt hiphopegyüttes. Ők képviselték Észtországot a Puuluuppal közösen a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben, a (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi című dallal.[1]

5miinust
Információk
Eredet Észtország
AlapítvaVõsu
Aktív évek2015–
MűfajHiphop
KiadóUniversal Music Group
Tagok
Kristjan Jakobson (Estoni Kohver)
Mihkel Tamm (Päevakoer)
Karl Kivastik (Põhja-Korea)
Priit Tomson (Lancelot)
A Wikimédia Commons tartalmaz 5miinust témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Történet

A Lääne-Virumaa megyei Võsuban alapított együttes 2018-ban került az észt könnyűzene előterébe, amikor a Legendaarne Recordsnál 2016-ban, illetve 2017-ben megjelent stúdióalbumuk bekerült a húsz legkelendőbb felvétel közé az országos slágerlistán. A következő évben Nubluval közösen felvették az Aluspükse című kislemezt, amely hat egymást követő hetet töltött az Eesti Tipp-40 élén, és 2019-ben a harmadik legnépszerűbb dal volt Észtországban. Ugyanebben az évben leszerződtek a Universal Music Group-hoz, ahol a következő kislemezeket adták ki: Paaristõuked, Peo lõpp és Loodus ja hobused. Mind a három az első helyen szerepelt az Eesti Tipp-40-en.[2][3][4]

Az Estonian Music Awardson kétszer nyerték el az Év művésze kategória fődíját, valamint további két alkalommal egyéb jelölést is kaptak.[5][6][7][8]

2023. november 6-án az Eesti Rahvusringhääling bejelentette, hogy az együttes a Puuluuppal közösen a résztvevője lesz a 2024-es Eesti Laul nemzeti válogatónak. A (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi című versenydalukkal megnyerték a február 17-én rendezett döntőt, ahol a nemzetközi zsűri, valamint közönség pontjai alakították ki a végeredményt, így ők képviselhették hazájukat az Eurovíziós Dalfesztiválon.[9] A verseny május 9-én rendezett második elődöntőjéből hatodik helyezettként jutottak tovább a döntőbe, ahol a huszadik helyen végeztek. Érdekesség, hogy ez a dal az Eurovíziós Dalfesztivál történetének leghosszabb című dala.

Diszkográfia

Albumok

  • 2016: Aasta plaat
  • 2017: Rämmar
  • 2024: Kannatused ehk külakiigel pole stopperit (a Puuluuppal közösen)

EP-k

  • 2018: Niid for spiid
  • 2021: Kõik on süüdi

Kislemezek

  • 2017: Erootika pood
  • 2018: Võlg (feat. Tigran & 372)
  • 2018: Jõul (feat. Sass Henno)
  • 2018: Aitäh (feat. Sass Henno)
  • 2019: Tsirkus Lääne-Virumaa
  • 2019: Lendan (feat. Orelipoiss)
  • 2019: Tasuta
  • 2019: Aluspükse (Nubluval)
  • 2019: Paaristõuked (Villemdrillemmel)
  • 2020: Peo lõpp
  • 2020: Loodus ja hobused (Hendrik Sal-Sallerrel)
  • 2021: Gloria/Buffalo
  • 2021: Koptereid
  • 2022: Vamos
  • 2023: Kõrvetab/Kallab (Nubluval)
  • 2023: (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi (Puuluuppal közösen)

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 5miinust című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk