2017-es UEFA-bajnokok ligája-döntő

labdarúgó-mérkőzés
2017-es UEFA-bajnokok ligája-döntő
Kiírás:
2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája
A döntő helyszíne, a Millennium Stadion
A döntő helyszíne, a Millennium Stadion
A mérkőzés végeredménye
Olaszország Spanyolország
Juventus Real Madrid
14
A mérkőzés adatai
Dátum2017. június 3.
StadionMillennium Stadion
VárosCardiff
JátékvezetőFelix Brych
Nézőszám65 842

 ← 20162018 → 

A 2017-es UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 25., jogelődjeivel együttvéve a 62. döntője volt. A mérkőzést a cardiffi Millennium Stadionban rendezték 2017. június 3-án..[1][2] A mérkőzés győztese részt vesz a 2017-es UEFA-szuperkupa döntőjében, ahol az ellenfele a Manchester United (a 2016–2017-es Európa-liga győztese) lesz, valamint a 2017-es FIFA-klubvilágbajnokságra is kijutott.

A mérkőzést a Real Madrid nyerte, amely története 12. BEK/BL címét szerezte. A BL 1992 óta íródó történetében először nyert a címvédő.

Helyszín

Résztvevők

A döntő egyik résztvevője az olasz Juventus. A Juventus korábban kétszer nyerte meg a BL-t, vagy az elődjének számító BEK-et: 1985-ben, majd 1996-ban, és hatot vesztett el (1973, 1983, 1997, 1998, 2003, 2015).

A másik résztvevő a spanyol Real Madrid. A Real Madrid a címvédő is. Korábban 11-szer nyerte meg a BL-t, vagy az elődjének számító BEK-et (1956, 1957, 1958, 1959, 1960, 1966, 1998, 2000, 2002, 2014, 2016) és hármat vesztett el (1962, 1964, 1981).

A BL-ben a Juventus és a Real Madrid korábban az 1998-as BL-döntőben is egymás ellen játszottak, akkor a Real Madrid nyert 1–0-ra.

Út a döntőig

Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek.

Juventus OlaszországSzakaszSpanyolország Real Madrid
2015–2016-os olasz bajnokság bajnokaRészvételi jog2015–2016-os spanyol bajnokság 2. helyezettje
EllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.SelejtezőkEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.
Nem kellett selejtezőt játszania.RájátszásNem kellett selejtezőt játszania.
EllenfélEredményCsoportkörEllenfélEredmény
H csoportF csoport
Spanyolország Sevilla FC0–0 (o)1. fordulóPortugália Sporting CP2–1 (o)
Horvátország Dinamo Zagreb4–0 (i)2. fordulóNémetország Borussia Dortmund2–2 (i)
Franciaország Olympique Lyonnais1–0 (i)3. fordulóLengyelország Legia Warszawa5–1 (o)
Franciaország Olympique Lyonnais1–1 (o)4. fordulóLengyelország Legia Warszawa3–3 (i)
Spanyolország Sevilla FC3–1 (i)5. fordulóPortugália Sporting CP2–1 (i)
Horvátország Dinamo Zagreb2–0 (o)6. fordulóNémetország Borussia Dortmund2–2 (o)
H csoport győztese

A 2016–2017-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2016. szeptember 13. és december 7. között játszották le.

Résztvevők

A címvédő, az 1–3.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12.-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai a csoportkörben csatlakoznak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához.

Fordulók és időpontok

FordulóSorsolásJátéknapok
1. mérkőzésnap2016. augusztus 25.
(Monaco)
2016. szeptember 13–14.
2. mérkőzésnap2016. szeptember 27–28.
3. mérkőzésnap2016. október 18–19.
4. mérkőzésnap2016. november 1–2.
5. mérkőzésnap2016. november 22–23.
6. mérkőzésnap2016. december 6–7.

Sorsolás

A csoportkörben nyolc egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2016–2017-es Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Az 1. kalapba a címvédő és a rangsor szerinti 1–7. ország bajnokcsapata került. A többi csapatot az együtthatójuk szerint rendezték sorba. A sorsolást 2016. augusztus 25-én tartották Monacóban.

CsapatEgyütthatóKalap
Spanyolország Real MadridCV176,1421
Spanyolország FC Barcelona159,142
Anglia Leicester City15,256
Németország Bayern München163,035
Olaszország Juventus107,087
Portugália Benfica116,616
Franciaország Paris Saint-Germain112,549
Oroszország CSZKA Moszkva48,716
Spanyolország Atlético de Madrid144,1422
Németország Borussia Dortmund110,035
Anglia Arsenal105,256
Anglia Manchester City99,256
Spanyolország Sevilla FC95,642
Portugália FC Porto92,616
Olaszország SSC Napoli90,087
Németország Bayer Leverkusen89,035
CsapatEgyütthatóKalap
Svájc FC Basel87,7553
Anglia Tottenham Hotspur74,256
Ukrajna Dinamo Kijiv65,976
Franciaország Olympique Lyonnais63,049
Hollandia PSV Eindhoven57,112
Portugália Sporting CP51,616
Belgium Club Brugge43,000
Németország Borussia Mönchengladbach42,035
Skócia Celtic40,4604
Franciaország AS Monaco36,549
Törökország Beşiktaş JK34,920
Lengyelország Legia Warszawa28,000
Horvátország Dinamo Zagreb25,775
Bulgária Ludogorec Razgrad25,625
Dánia FC København24,720
Oroszország FK Rosztov11,716

Csoportok

Sorrend meghatározása

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól
  4. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  5. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  6. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  7. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az elmúlt öt évben

Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.

A csoport

Hely.CsapatMP
1.Anglia Arsenal614
2.Franciaország Paris Saint-Germain612
3.Bulgária Ludogorec Razgrad63
4.Svájc FC Basel62
2016. szeptember 13.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország1–1Anglia Arsenal
Cavani Gól : 1' 1' (1–0)
Jegyzőkönyv
Sánchez Gól : 78' 78'

2016. szeptember 13.
20:45
FC Basel Svájc1–1Bulgária Ludogorec Razgrad
Steffen Gól : 79' 79' (0–1)
Jegyzőkönyv
Cafu Gól : 45' 45'

2016. szeptember 28.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária1–3Franciaország Paris Saint-Germain
Natanael Gól : 16' 16' (1–1)
Jegyzőkönyv
Matuidi Gól : 41' 41'
Cavani Gól : 56' 56' Gól : 60' 60'
Ludogorets Arena, Razgrad
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)

2016. szeptember 28.
20:45
Arsenal Anglia2–0Svájc FC Basel
Walcott Gól : 7' 7' Gól : 26' 26' (2–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 19.
20:45
Arsenal Anglia6–0Bulgária Ludogorec Razgrad
Sánchez Gól : 13' 13'
Walcott Gól : 42' 42'
Oxlade-Chamberlain Gól : 47' 47'
Özil Gól : 56' 56' Gól : 83' 83' Gól : 87' 87'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 19.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország3–0Svájc FC Basel
Di María Gól : 40' 40'
Lucas Gól : 62' 62'
Cavani Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 1.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária2–3Anglia Arsenal
Cafú Gól : 12' 12'
Keșerü Gól : 15' 15'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Xhaka Gól : 20' 20'
Giroud Gól : 42' 42'
Özil Gól : 88' 88'
Ludogorets Arena, Razgrad
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

2016. november 1.
20:45
FC Basel Svájc1–2Franciaország Paris Saint-Germain
Zuffi Gól : 76' 76' (0–1)
Jegyzőkönyv
Matuidi Gól : 43' 43'
Meunier Gól : 90' 90'

2016. november 23.
20:45
Arsenal Anglia2–2Franciaország Paris Saint-Germain
Giroud Gól : 45+1' 45+1'
Verratti Gól : 60' 60' (öngól)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Cavani Gól : 18' 18'
Iwobi Gól : 77' 77' (öngól)

2016. november 23.
20:45
Ludogorec Razgrad Bulgária0–0Svájc FC Basel
Jegyzőkönyv
Ludogorets Arena, Razgrad
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)

2016. december 6.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország2–2Bulgária Ludogorec Razgrad
Cavani Gól : 61' 61'
Di María Gól : 90+2' 90+2'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Misidjan Gól : 15' 15'
Wanderson Gól : 69' 69'

2016. december 6.
20:45
FC Basel Svájc1–4Anglia Arsenal
Doumbia Gól : 78' 78' (0–2)
Jegyzőkönyv
Pérez Gól : 8' 8' Gól : 16' 16' Gól : 47' 47'
Iwobi Gól : 53' 53'
St. Jakob-Park, Bázel
Játékvezető: Manuel De Sousa (portugál)

B csoport

Hely.CsapatMP
1.Olaszország SSC Napoli611
2.Portugália Benfica68
3.Törökország Beşiktaş JK67
4.Ukrajna Dinamo Kijiv65
2016. szeptember 13.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna1–2Olaszország SSC Napoli
Harmas Gól : 26' 26' (1–2)
Jegyzőkönyv
Milik Gól : 36' 36' Gól : 45+2' 45+2'
Olimpiyskiy National Sports Complex, Kijev
Játékvezető: William Collum (skót)

2016. szeptember 13.
20:45
Benfica Portugália1–1Törökország Beşiktaş JK
Cervi Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Talisca Gól : 90+3' 90+3'

2016. szeptember 28.
20:45
Beşiktaş JK Törökország1–1Ukrajna Dinamo Kijiv
Quaresma Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Csihankov Gól : 65' 65'
Vodafone Arena, Isztambul
Játékvezető: Felix Zwayer (német)

2016. szeptember 28.
20:45
SSC Napoli Olaszország4–2Portugália Benfica
Hamšík Gól : 20' 20'
Mertens Gól : 51' 51' Gól : 58' 58'
Milik Gól : 54' 54' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Guedes Gól : 70' 70'
Salvio Gól : 86' 86'

2016. október 19.
20:45
SSC Napoli Olaszország2–3Törökország Beşiktaş JK
Mertens Gól : 30' 30'
Gabbiadini Gól : 69' 69' (11-esből)
(1–2)
Jegyzőkönyv
Adriano Gól : 12' 12'
Aboubakar Gól : 38' 38' Gól : 86' 86'

2016. október 19.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna0–2Portugália Benfica
(0–1)
Jegyzőkönyv
Salvio Gól : 9' 9' (11-esből)
Cervi Gól : 55' 55'

2016. november 1.
20:45
Beşiktaş JK Törökország1–1Olaszország SSC Napoli
Quaresma Gól : 79' 79' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Hamšík Gól : 82' 82'
Vodafone Arena, Isztambul
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)

2016. november 1.
20:45
Benfica Portugália1–0Ukrajna Dinamo Kijiv
Salvio Gól : 45+2' 45+2' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 23.
20:45
SSC Napoli Olaszország0–0Ukrajna Dinamo Kijiv
Jegyzőkönyv

2016. november 23.
20:45
Beşiktaş JK Törökország3–3Portugália Benfica
Tosun Gól : 58' 58'
Quaresma Gól : 83' 83' (11-esből)
Aboubakar Gól : 89' 89'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Guedes Gól : 10' 10'
Semedo Gól : 25' 25'
Fejsa Gól : 31' 31'
Vodafone Arena, Isztambul
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

2016. december 6.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna6–0Törökország Beşiktaş JK
Beszegyin Gól : 9' 9'
Jarmolenko Gól : 30' 30' (11-esből)
Bujalszkij Gól : 32' 32'
González Gól : 45+3' 45+3'
Szidorcsuk Gól : 60' 60'
Moraes Gól : 77' 77'
(4–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Craig Thomson (skót)

2016. december 6.
20:45
Benfica Portugália1–2Olaszország SSC Napoli
Jiménez Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Callejón Gól : 60' 60'
Mertens Gól : 79' 79'

C csoport

Hely.CsapatMP
1.Spanyolország FC Barcelona615
2.Anglia Manchester City69
3.Németország Borussia Mönchengladbach65
4.Skócia Celtic63
2016. szeptember 13.
20:45
FC Barcelona Spanyolország7–0Skócia Celtic
Messi Gól : 3' 3' Gól : 27' 27' Gól : 60' 60'
Neymar Gól : 50' 50'
Iniesta Gól : 59' 59'
Suárez Gól : 75' 75' Gól : 88' 88'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 14.
20:45
Manchester City Anglia4–0Németország Borussia Mönchengladbach
Agüero Gól : 9' 9' Gól : 28' 28' (11-esből) Gól : 77' 77'
Iheanacho Gól : 90+1' 90+1'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 28.
20:45
Celtic Skócia3–3Anglia Manchester City
Dembélé Gól : 3' 3' Gól : 47' 47'
Sterling Gól : 20' 20' (öngól)
(2–2)
Jegyzőkönyv
Fernandinho Gól : 12' 12'
Sterling Gól : 28' 28'
Nolito Gól : 55' 55'
Celtic Park, Glasgow
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

2016. október 19.
20:45
Celtic Skócia0–2Németország Borussia Mönchengladbach
(0–0)
Jegyzőkönyv
Stindl Gól : 57' 57'
Hahn Gól : 77' 77'
Celtic Park, Glasgow
Játékvezető: Anasztásziosz Szidirópulosz (görög)

2016. október 19.
20:45
FC Barcelona Spanyolország4–0Anglia Manchester City
Messi Gól : 17' 17' Gól : 61' 61' Gól : 69' 69'
Neymar Gól : 89' 89'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 1.
20:45
Borussia Mönchengladbach Németország1–1Skócia Celtic
Stindl Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Dembélé Gól : 76' 76' (11-esből)
Borussia-Park Stadion, Mönchengladbach
Játékvezető: Manuel De Sousa (portugál)

2016. november 1.
20:45
Manchester City Anglia3–1Spanyolország FC Barcelona
Gündoğan Gól : 39' 39' Gól : 74' 74'
De Bruyne Gól : 51' 51'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Messi Gól : 21' 21'

2016. november 23.
20:45
Celtic Skócia0–2Spanyolország FC Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Messi Gól : 24' 24' Gól : 56' 56' (11-esből)
Celtic Park, Glasgow
Játékvezető: Daniele Orsato (olasz)

2016. december 6.
20:45
FC Barcelona Spanyolország4–0Németország Borussia Mönchengladbach
Messi Gól : 16' 16'
Turan Gól : 50' 50' Gól : 53' 53' Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. december 6.
20:45
Manchester City Anglia1–1Skócia Celtic
Iheanacho Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Roberts Gól : 4' 4'

D csoport

Hely.CsapatMP
1.Spanyolország Atlético de Madrid615
2.Németország Bayern München612
3.Oroszország FK Rosztov65
4.Hollandia PSV Eindhoven62
2016. szeptember 13.
20:45
Bayern München Németország5–0Oroszország FK Rosztov
Lewandowski Gól : 28' 28' (11-esből)
Müller Gól : 45+2' 45+2'
Kimmich Gól : 53' 53' Gól : 60' 60'
Bernat Gól : 90' 90'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 13.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia0–1Spanyolország Atlético de Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ñíguez Gól : 43' 43'

2016. szeptember 28.
20:45
FK Rosztov Oroszország2–2Hollandia PSV Eindhoven
Poloz Gól : 8' 8' Gól : 37' 37' (2–2)
Jegyzőkönyv
Pröpper Gól : 14' 14'
de Jong Gól : 45+1' 45+1'
Olimp-2 Stadion, Rosztov-na-Donu
Játékvezető: Clément Turpin (francia)

2016. október 19.
20:45
FK Rosztov Oroszország0–1Spanyolország Atlético de Madrid
(0–0)
Jegyzőkönyv
Carrasco Gól : 62' 62'
Olimp-2 Stadion, Rosztov-na-Donu
Játékvezető: Daniele Orsato (olasz)

2016. október 19.
20:45
Bayern München Németország4–1Hollandia PSV Eindhoven
Müller Gól : 13' 13'
Kimmich Gól : 21' 21'
Lewandowski Gól : 59' 59'
Robben Gól : 84' 84'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Narsingh Gól : 41' 41'

2016. november 1.
20:45
Atlético de Madrid Spanyolország2–1Oroszország FK Rosztov
Griezmann Gól : 28' 28' Gól : 90+3' 90+3' (1–1)
Jegyzőkönyv
Azmun Gól : 30' 30'

2016. november 1.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia1–2Németország Bayern München
Arias Gól : 14' 14' (1–1)
Jegyzőkönyv
Lewandowski Gól : 34' 34' (11-esből) Gól : 74' 74'

2016. november 23.
18:00
FK Rosztov Oroszország3–2Németország Bayern München
Azmun Gól : 44' 44'
Poloz Gól : 50' 50' (11-esből)
Noboa Gól : 67' 67'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Costa Gól : 35' 35'
Bernat Gól : 52' 52'
Olimp-2 Stadion, Rosztov-na-Donu
Játékvezető: Artur Soares Dias (portugál)

2016. december 6.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia0–0Oroszország FK Rosztov
Jegyzőkönyv

E csoport

Hely.CsapatMP
1.Franciaország AS Monaco611
2.Németország Bayer Leverkusen610
3.Anglia Tottenham Hotspur67
4.Oroszország CSZKA Moszkva53
2016. szeptember 14.
20:45
Bayer Leverkusen Németország2–2Oroszország CSZKA Moszkva
Mehmedi Gól : 9' 9'
Çalhanoğlu Gól : 15' 15'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Dzagojev Gól : 36' 36'
Eremenko Gól : 38' 38'

2016. szeptember 14.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia1–2Franciaország AS Monaco
Alderweireld Gól : 45' 45' (1–2)
Jegyzőkönyv
Silva Gól : 15' 15'
Lemar Gól : 31' 31'

2016. szeptember 27.
20:45
AS Monaco Franciaország1–1Németország Bayer Leverkusen
Glik Gól : 90+4' 90+4' (0–0)
Jegyzőkönyv
Chicharito Gól : 74' 74'

2016. október 18.
20:45
CSZKA Moszkva Oroszország1–1Franciaország AS Monaco
Traoré Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Silva Gól : 87' 87'

2016. november 2.
20:45
AS Monaco Franciaország3–0Oroszország CSZKA Moszkva
Germain Gól : 13' 13'
Falcao Gól : 29' 29' Gól : 41' 41'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia0–1Németország Bayer Leverkusen
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kampl Gól : 65' 65'

2016. november 22.
18:00
CSZKA Moszkva Oroszország1–1Németország Bayer Leverkusen
Natcho Gól : 76' 76' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Volland Gól : 16' 16'

2016. november 22.
20:45
AS Monaco Franciaország2–1Anglia Tottenham Hotspur
Sidibé Gól : 48' 48'
Lemar Gól : 53' 53'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kane Gól : 52' 52' (11-esből)

2016. december 7.
20:45
Bayer Leverkusen Németország3–0Franciaország AS Monaco
Jurcsenko Gól : 30' 30'
Brandt Gól : 48' 48'
De Sanctis Gól : 82' 82' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv
BayArena, Leverkusen
Játékvezető: Gediminas Mažeika (litván)

2016. december 7.
20:45
Tottenham Hotspur Anglia3–1Oroszország CSZKA Moszkva
Alli Gól : 38' 38'
Kane Gól : 45+2' 45+2'
Akinfejev Gól : 77' 77' (öngól)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Dzagojev Gól : 33' 33'

F csoport

Hely.CsapatMP
1.Németország Borussia Dortmund614
2.Spanyolország Real Madrid612
3.Lengyelország Legia Warszawa64
4.Portugália Sporting CP63
2016. szeptember 14.
20:45
Real Madrid Spanyolország2–1Portugália Sporting CP
Ronaldo Gól : 89' 89'
Morata Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
César Gól : 48' 48'

2016. szeptember 14.
20:45
Legia Warszawa Lengyelország0–6Németország Borussia Dortmund
(0–3)
Jegyzőkönyv
Götze Gól : 7' 7'
Papastathopoulos Gól : 15' 15'
Bartra Gól : 17' 17'
Guerreiro Gól : 51' 51'
Castro Gól : 76' 76'
Aubameyang Gól : 87' 87'
Lengyel Hadsereg Stadion, Varsó
Játékvezető: Szergej Karaszjov (orosz)

2016. szeptember 27.
20:45
Borussia Dortmund Németország2–2Spanyolország Real Madrid
Aubameyang Gól : 43' 43'
Schürrle Gól : 87' 87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 17' 17'
Varane Gól : 68' 68'

2016. szeptember 27.
20:45
Sporting CP Portugália2–0Lengyelország Legia Warszawa
Ruiz Gól : 28' 28'
Dost Gól : 37' 37'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 18.
20:45
Sporting CP Portugália1–2Németország Borussia Dortmund
César Gól : 67' 67' (0–2)
Jegyzőkönyv
Aubameyang Gól : 9' 9'
Weigl Gól : 43' 43'

2016. október 18.
20:45
Real Madrid Spanyolország5–1Lengyelország Legia Warszawa
Bale Gól : 16' 16'
Jodłowiec Gól : 20' 20' (öngól)
Asensio Gól : 37' 37'
Vázquez Gól : 68' 68'
Morata Gól : 84' 84'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Radović Gól : 22' 22' (11-esből)
Santiago Bernabéu, Madrid
Játékvezető: Ruddy Buquet (francia)

2016. november 2.
20:45
Borussia Dortmund Németország1–0Portugália Sporting CP
Ramos Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
Legia Warszawa Lengyelország3–3Spanyolország Real Madrid
Odjidja Gól : 40' 40'
Radović Gól : 58' 58'
Moulin Gól : 83' 83'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Bale Gól : 1' 1'
Benzema Gól : 35' 35'
Kovačić Gól : 85' 85'
Lengyel Hadsereg Stadion, Varsó
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)

2016. november 22.
20:45
Sporting CP Portugália1–2Spanyolország Real Madrid
Pereira kiállítva 64′
Silva Gól : 80' 80' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Varane Gól : 29' 29'
Benzema Gól : 87' 87'

2016. november 22.
20:45
Borussia Dortmund Németország8–4Lengyelország Legia Warszawa
Kagava Gól : 17' 17' Gól : 18' 18'
Şahin Gól : 20' 20'
Dembélé Gól : 29' 29'
Reus Gól : 32' 32' Gól : 52' 52'
Passlack Gól : 81' 81'
Rzeźniczak Gól : 90+2' 90+2' (öngól)
(5–2)
Jegyzőkönyv
Prijović Gól : 10' 10' Gól : 24' 24'
Kucharczyk Gól : 57' 57'
Nikolics Gól : 83' 83'

2016. december 7.
20:45
Real Madrid Spanyolország2–2Németország Borussia Dortmund
Benzema Gól : 28' 28' Gól : 53' 53' (1–0)
Jegyzőkönyv
Aubameyang Gól : 60' 60'
Reus Gól : 88' 88'

2016. december 7.
20:45
Legia Warszawa Lengyelország1–0Portugália Sporting CP
Guilherme Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Carvalho sárga lap2. sárga lapkiállítva 85′
Lengyel Hadsereg Stadion, Varsó
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)

G csoport

Hely.CsapatMP
1.Anglia Leicester City613
2.Portugália FC Porto611
3.Dánia FC København69
4.Belgium Club Brugge60
2016. szeptember 14.
20:45
Club Brugge Belgium0–3Anglia Leicester City
(0–2)
Jegyzőkönyv
Albrighton Gól : 5' 5'
Mahrez Gól : 29' 29' Gól : 61' 61' (11-esből)
Jan Breydel Stadion, Brugge
Játékvezető: Tászosz Szidiropulósz (görög)

2016. szeptember 14.
20:45
FC Porto Portugália1–1Dánia FC København
Otávio Gól : 13' 13' (1–0)
Jegyzőkönyv
Cornelius Gól : 52' 52'

2016. szeptember 27.
20:45
FC København Dánia4–0Belgium Club Brugge
Denswil Gól : 53' 53' (öngól)
Delaney Gól : 64' 64'
Santander Gól : 69' 69'
Jørgensen Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 27.
20:45
Leicester City Anglia1–0Portugália FC Porto
Szlimani Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 18.
20:45
Leicester City Anglia1–0Dánia FC København
Mahrez Gól : 40' 40' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. október 18.
20:45
Club Brugge Belgium1–2Portugália FC Porto
Vossen Gól : 12' 12' (1–0)
Jegyzőkönyv
Layún Gól : 68' 68'
Silva Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)

2016. november 2.
20:45
FC Porto Portugália1–0Belgium Club Brugge
Silva Gól : 37' 37' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 22.
20:45
Leicester City Anglia2–1Belgium Club Brugge
Okazaki Gól : 5' 5'
Mahrez Gól : 30' 30' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv
Izquierdo Gól : 52' 52'
King Power Stadion, Leicester
Játékvezető: Ruddy Buquet (francia)

2016. november 22.
20:45
FC København Dánia0–0Portugália FC Porto
Jegyzőkönyv

2016. december 7.
20:45
Club Brugge Belgium0–2Dánia FC København
(0–2)
Jegyzőkönyv
Mechele Gól : 8' 8' (öngól)
Jørgensen Gól : 15' 15'

2016. december 7.
20:45
FC Porto Portugália5–0Anglia Leicester City
Silva Gól : 6' 6' Gól : 64' 64'
Corona Gól : 26' 26'
Brahimi Gól : 44' 44'
Jota Gól : 77' 77'
(3–0)
Jegyzőkönyv

H csoport

Hely.CsapatMP
1.Olaszország Juventus614
2.Spanyolország Sevilla FC611
3.Franciaország Olympique Lyonnais68
4.Horvátország Dinamo Zagreb60
2016. szeptember 14.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország3–0Horvátország Dinamo Zagreb
Tolisso Gól : 13' 13'
Ferri Gól : 49' 49'
Cornet Gól : 57' 57'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 14.
20:45
Juventus Olaszország0–0Spanyolország Sevilla FC
Jegyzőkönyv

2016. szeptember 27.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország0–4Olaszország Juventus
(0–2)
Jegyzőkönyv
Pjanić Gól : 24' 24'
Higuaín Gól : 31' 31'
Dybala Gól : 57' 57'
Dani Alves Gól : 85' 85'
Maksimir Stadion, Zágráb
Játékvezető: Manuel De Sousa (portugál)

2016. október 18.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország0–1Spanyolország Sevilla FC
(0–1)
Jegyzőkönyv
Nasri Gól : 37' 37'

2016. október 18.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország0–1Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Cuadrado Gól : 76' 76'

2016. november 2.
20:45
Sevilla FC Spanyolország4–0Horvátország Dinamo Zagreb
Vietto Gól : 31' 31'
Escudero Gól : 66' 66'
N'Zonzi Gól : 80' 80'
Ben Yedder Gól : 87' 87'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. november 2.
20:45
Juventus Olaszország1–1Franciaország Olympique Lyonnais
Higuaín Gól : 13' 13' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Tolisso Gól : 85' 85'

2016. november 22.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország0–1Franciaország Olympique Lyonnais
(0–0)
Jegyzőkönyv
Lacazette Gól : 72' 72'

2016. december 7.
20:45
Juventus Olaszország2–0Horvátország Dinamo Zagreb
Higuaín Gól : 52' 52'
Rugani Gól : 73' 73'
(0–0)
Jegyzőkönyv

Kapcsolódó szócikkek

VégeredményF csoport 2. helyezettje

EllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.Egyenes kieséses szakaszEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.
Portugália FC Porto3–02–0 (i)1–0 (o)NyolcaddöntőOlaszország SSC Napoli6–23–1 (o)3–1 (i)
Spanyolország FC Barcelona3–03–0 (o)0–0 (i)NegyeddöntőNémetország Bayern München6–32–1 (i)4–2 (h.u.) (o)
Franciaország AS Monaco4–12–0 (i)2–1 (o)ElődöntőSpanyolország Atlético de Madrid4–23–0 (o)1–2 (i)

A mérkőzés

2017. június 3.
20:45 (CEST)
Juventus Olaszország1–4Spanyolország Real Madrid
Mandžukić Gól : 27' 27' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 20' 20' Gól : 64' 64'
Casemiro Gól : 61' 61'
Asensio Gól : 90' 90'
Millennium Stadion, Cardiff
Nézőszám: 65 842
Játékvezető: Felix Brych (német)

Juventus
Real Madrid
GK1ITA Gianluigi Buffon (c)
CB15ITA Andrea Barzaglilecserélve 66'
CB19ITA Leonardo Bonucci
CB3ITA Giorgio Chiellini
RM23BRA Dani Alves
CM5BIH Miralem PjanićSárga lap 66'lecserélve 71'
CM6GER Sami Khedira
LM12BRA Alex SandroSárga lap 70'
AM21ARG Paulo DybalaSárga lap 12'lecserélve 78'
CF9ARG Gonzalo Higuaín
CF17CRO Mario Mandžukić
Cserék:
GK25BRA Neto
DF4MAR Mehdi Benatija
DF26SUI Stephan Lichtsteiner
MF7COL Juan Cuadradosárga lap2. sárga lapkiállítva 72′, 84′becserélve 66'
MF8ITA Claudio Marchisiobecserélve 71'
MF18GAB Mario Leminabecserélve 78'
MF22GHA Kwadwo Asamoah
Vezetőedző:
ITA Massimiliano Allegri
GK1CRC Keylor Navas
RB2ESP Daniel CarvajalSárga lap 42'
CB4ESP Sergio Ramos (c)Sárga lap 31'
CB5FRA Raphaël Varane
LB12BRA Marcelo
DM14BRA Casemiro
CM8GER Toni KroosSárga lap 53'lecserélve 89'
CM19CRO Luka Modrić
RF22ESP Iscolecserélve 82'
CF9FRA Karim Benzemalecserélve 77'
LF7POR Cristiano Ronaldo
Cserék:
GK13ESP Kiko Casilla
DF6ESP Nacho
DF23BRA Danilo
MF16CRO Mateo Kovačić
MF20ESP Marco AsensioSárga lap 90+1'becserélve 82'
FW11WAL Gareth Balebecserélve 77'
FW21ESP Álvaro Moratabecserélve 89'
Vezetőedző:
FRA Zinédine Zidane

A mérkőzés legjobbja:
Cristiano Ronaldo (Real Madrid)

Játékvezető
Felix Brych (német)
Asszisztensek

Mark Borsch (német)
Stefan Lupp (német)
Harmadik számú játékvezető:
Milorad Mažić (szerb)
Oldalvonali játékvezetők:
Bastian Dankert (német)
Marco Fritz (német)
Tartalék játékvezető:
Rafael Foltyn (német)

A mérkőzésre vonatkozó szabályok[3]

  • A játékidő 90 perc.
  • 30 perces hosszabbítás következik, amennyiben az eredmény döntetlen.
  • Ha így sem születik döntés, akkor büntető rúgások következnek.
  • Hét cserejátékos nevezhető, ebből maximum három cserélhető be.

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek