1932-es amerikai elnökválasztás

A Demokrata Párt jelöltjei, 1932
Franklin D. Roosevelt	John N. Garner
elnökjelölt	alelnökjelölt
New York kormányzója (1929–1933)	A Kongresszus képviselőházi elnöke (1931–1933)

Demokrata jelöltek az elnökjelöltségért:

• 
  Franklin D. Roosevelt, New York kormányzója
• 
  Alfred Smith, New York volt kormányzója
• 
  John N. Garner, a Kongresszus képviselőházi elnöke

A vezető demokrata jelölt az elnökválasztásra 1932-ben New York kormányzója, Franklin D. Roosevelt volt, aki nagy fölénnyel megnyerte az előválasztások nagy részét. Az állami előválasztás gyakorlata azonban 1932-ben még mindig ritkának ígérkezett és a kongresszus küldöttjeinek többségét nem kötötte meg a szavazás eredményei. Ezenkívül kétharmados többség szavazatára volt szükség ahhoz, hogy bármely jelölt megszerezhesse a jelölést. John N. Garner házelnök és Al Smith volt New York-i kormányzó volt a következő két vezető jelölt Roosevelt mögött és közel se rendelkeztek akkora támogatottsággal, mint ő.

A konvenciót Chicagóban tartották június 27. és július 2. között. Az első szavazásra július 2-án, reggel 4:28-kor került sor, tíz órányi beszédek elhangzása után, amely az előző nap délután 5 órakor kezdődtek. Három szavazás után, bár Roosevelt minden alkalommal sokkal több küldött szavazatát kapta meg, mint bármely más jelölt, még mindig nem volt kétharmados többsége. A küldöttek visszavonultak egy rövid időre és a következő néhány órában két fontos esemény történt, amelyek Roosevelt javára tolták az eredményeket. Először is William Randolph Hearst újságkiadó, aki korábban támogatta Garner-t, úgy döntött, hogy helyette Roosevelt mellé áll. A jelölt kampánymenedzserei, James Farley és Louis Howe megegyeztek Garner-rel, mely szerint Garner kimarad a versenyből és támogatja Rooseveltet és cserébe Roosevelt Garner-t alelnökjelöltnek nevezi ki. Ezzel a megállapodással Garner támogatói Kaliforniában és Texasban Rooseveltre szavaztak a negyedik szavazáson, így a kormányzó kétharmados többséget kapott és ezzel együtt az elnöki jelölést is.^[2]

A Republikánus Párt jelöltjei, 1932
Herbert Hoover	Charles Curtis
elnökjelölt	alelnökjelölt
Az Egyesült Államok elnöke (1929–1933)	Az Egyesült Államok alelnöke (1929–1933)

Republikánus jelöltek az elnökjelöltségért:

• 
  Herbert Hoover elnök
• 
  John J. Blaine, Wisconsin szenátora
• 
  Joseph I. France, Maryland volt szenátora
• 
  James W. Wadsworth, New York volt szenátora

1932 elején a Republikánus Párt úgy vélte, Hoover protekcionizmusa és agresszív, fiskális politikája megoldaná a válságot. Ezek akár sikeresek, akár nem, Herbert Hoover elnök irányította a pártot és nem volt nehéz biztosítania az újraválasztást. A kevésbé ismert volt szenátor, Joseph I. France futott Hoover ellen az előválasztáson, sikertelenül.

Hoover menedzserei a Republikánus Nemzeti Konvención, amely Chicagóban zajlott le június 14. és 16. között, szoros annektálást hajtottak végre. Az első szavazáson a küldöttek szavazatainak 98%-ával jelölték.

Mind a vidéki, mind a gazdag republikánusok (akik abban reménykedtek, hogy a korábbi elnököt, Calvin Coolidge-t jelöljék) Charles Curtis alelnök újra jelölése ellen szavaztak, aki a küldöttek szavazatának csupán 55%-ával nyert.

Miután repülőutat tett a demokrata konvencióra, Roosevelt személyesen fogadta el a jelölést. Beszédében kijelentette, hogy „miénk a liberális gondolkodás, a tervezett cselekvés, a felvilágosult nemzetközi kilátások pártja kell lennünk és állampolgáraink legnagyobb számának a legnagyobb jót kell szolgálnunk”.^[3] Nagy tömegek fogadták Rooseveltet, miközben körbe utazta az országot, kampánydala az „Újra itt vannak a boldog napok” az amerikai politikai történelem egyik legnépszerűbb dalává vált és valójában a Demokrata Párt nem hivatalos himnuszává.

A konvenció után a demokraták összefogtak és több támogatást tudtak összehozni Roosevelt számára, mint Al Smith 1928-ban.^[4] Roosevelt protestáns háttere semmissé tette a Smith által 1928-ban elkövetett katolikusellenes támadásokat és úgy tűnt, hogy a gazdasági világválság nagyobb aggodalomra ad okot az amerikai közvélemény körében, mint a korábbi kulturális csaták. A demokraták kedvenc célpontja a szesztilalom volt, kevés republikánus próbálta megvédeni, mivel egyre nagyobb igény jött létre a tilalom megszüntetésére, valamint a sör, a szesz és az ebből származó adóbevételek visszahozására.

Ezzel szemben Hoovert nem támogatta sok republikánus és mások is hevesen ellenezték, különösen sok szenátor, akik egész kormányzása alatt harcoltak ellene és akiknek a nemzeti hírneve jelentős ellenállásba tette őket. Sok republikánus odáig jutott, hogy nyíltan támogatja a demokrata jelöltet.

Hoover számára a helyzetet tovább rontotta az a tény, hogy sok amerikai őt hibáztatta a nagy gazdasági világválság miatt. 1932 nyarán a Bonus Army incidens veteránjainak halála által okozott felháborodás, valamint Hoover belpolitikájának katasztrofális gazdasági hatásai csökkentették a második ciklus esélyét. A nyilvános kampányra tett kísérletei kudarcot vallottak, mivel gyakran dobáltak tárgyakat rá vagy a járműére, miközben a város utcáin autózott.^[5] Hoover népszerűtlenségének hatására Roosevelt óvatos kampánystratégiát fogadott el, amelynek középpontjában az állt, hogy minimálisra csökkentsék a közönség figyelmét és az ellenfél felé irányítsák a közvélemény tekintetét.^[6]

New York kormányzójaként Roosevelt hírnevet szerzett a kormányzati segítség előmozdításáról az elszegényedettek számára, örvendetes kontrasztot biztosítva sokak számára, akik Hoovert semmit sem tevő elnöknek tekintették. Roosevelt hangsúlyozta, hogy kibővített szövetségi kormányon keresztül közösen dolgoznak és szembenéznek a gazdasági válsággal szemben, ellentétben Hoover-el.^[6] A kampány során Roosevelt számos olyan programot indított, amelyek később a New Deal részévé váltak elnöksége alatt.^[7] Azt mondták, hogy „még egy homályosan tehetséges kutyafogót is megválasztanának elnöknek a republikánusok ellen.” Hoover még egy illinoisi férfitól is kapott egy levelet, amelyben azt tanácsolta, hogy „Szavazzon Rooseveltre”.

Roosevelt kampánya során nagy hatással volt a rádióra. Képes volt felvázolni a platformját, miközben javította személyiségének megítélését is. 1932 márciusában a The New York Times John Carlile rádióproducert idézte, aki azt mondta, hogy Roosevelt „tökéletes őszinteséggel rendelkezik”, míg Hoover számára „a mikrofon szándékos erőfeszítést árul el rádióhangjáról”.^[8] Roosevelt járványos gyermekbénulásban szenvedett és nagyon igyekezett elrejteni a betegség hatásait a szavazók elől és „úriemberi megállapodást” kötött a sajtóval, mely szerint nem lehet úgy lefényképezni, hogy az rávilágítson gyengeségére.^[9]

Az elnökválasztást 1932. november 8-án tartották.

Ez volt az első olyan választás 1916 óta (16 évvel korábban), amelyen a demokrata jelölt nyert.

Bár az 1932-es „egyéb” szavazat (a két nagy párt jelöltjein kívüli jelöltek összesített szavazata) háromszor annyi volt, mint 1928-ban és jóval kevesebb, mint 1920-ban.

Míg Hoover 1928-ban nagyobb arányban nyerte meg a szavazatokat (akárcsak Harding 1920-ban), 17,59%-os fölény a demokraták közül mindenkit lenyűgözött, a választók több mint egy hatoda a Republikánus Pártról a Demokrata Pártra váltott. Korábban csak egyszer történt ehhez hasonló, 1920-ban a republikánusok 14,65%-kal álltak fölényben (1912-ben 14,81%-os lendület volt a demokraták felé, de ez háromjelölt választásból állt).

1932-ben politikai átrendeződés történt: Roosevelt nemcsak elsöprő győzelmet aratott Hoover felett, hanem a demokraták jelentősen kiterjesztették ellenőrzésüket az USA házára, 101 helyet szerezve és 12 helyet a szenátusban. A 12 éves republikánus vezetés véget ért és 20 éven át kezdődött a Fehér Ház demokrata felügyelete. Roosevelt vezette a választást 2722 megyében, a legnagyobb számban valaha végzett jelölt eddig. Csak 374 maradt hűségesen republikánus.

Ez a választás 2020-ig az utolsó alkalom, hogy a republikánus elnökjelölt elnyerte az afroamerikai szavazatok többségét, a New Deal politika hatályba lépésekor a fekete választók e programok iránti erős támogatása megkezdte az átmenetelüket a republikánusokról a demokratákra.

Roosevelt az ország minden államán végig söpört, kivéve az északkeletieken és sok megbízható republikánus államot vitt magával.

Ez volt az utolsó olyan választás 1948-ig, amelyen Connecticut, Delaware, New Hampshire és Pennsylvania republikánusra szavazott.

• 
  A választás eredményei államonként
• 
  A választás eredményei megyénként
• 
  A demokraták eredményei megyénként
• 
  A republikánusok eredményei megyénként

A különbség 5% alatt volt:

1. Connecticut, 1.14%
2. New Hampshire, 1.43%
3. New Jersey, 1.90%
4. Delaware, 2.44%
5. Ohio, 2.85%
6. Massachusetts, 4.00%

A különbség 5% és 10% között volt:

1. Pennsylvania, 5.51%
2. Michigan, 7.92%
3. Kansas, 9.43%

A Wikimédia Commons tartalmaz 1932-es amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

David Leip: Az 1932-es elnökválasztás eredményei (angol nyelven), 2005. július 31.

David Leip: Az 1932-es elnökválasztás elektori eredményei (angol nyelven), 2005. július 31.

https://www.britannica.com/event/United-States-presidential-election-of-1932

http://geoelections.free.fr/USA/elec_comtes/1932.htm

https://web.archive.org/web/20120825102042/http://www.mit.edu/~mi22295/elections.html#1932

https://web.archive.org/web/20160303222304/http://www.countingthevotes.com/1932/