Kezdőlap

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 543 787 szócikke van, ebből 1057 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Köztársaságkori as
Köztársaságkori as

A császárkori Róma pénzverdéinek szervezetéről, működéséről keveset lehet tudni. Mindössze néhány feliratos emlék, illetve domborműves ábrázolás áll rendelkezésre ahhoz, hogy a pénzverde működésének fázisait legalább nagy vonalakban rekonstruálni lehessen.

A Római Birodalomban kezdetben – hasonlóan az ókor több más államához – nem volt a szó mai értelmében vett pénzverésről, a nemesfémeket egyszerűen a súlyuk alapján mérték. Később a fémeket egységes tömbökbe öntötték, hogy a cserekereskedelmet ezzel is megkönnyítsék. Az első, mai értelemben vett érem szintén öntött volt, a Kr. e. 5. században készült. Mintegy száz évvel később áttértek a mai értelemben vett pénzverésre, amely egyben az érmék nagy tömegben való előállítását is megkönnyítette. A római bronzpénz a köztársaság korában az as és a sestertius volt, az ezüstből vert denarius, illetve az előlapon értékjelzéssel ellátott (XL, illetve LX as) aureus a Kr. e. 3. század elején jelent meg. Ez a rendszer a császárkor első századaiig, Diocletianus pénzreformjáig nagyjából változatlan maradt, később Nagy Konstantin vezette be a bronz váltópénzeket, illetve a fél- és negyed súlyú aranypénzeket.

A római pénzverdei munkások élén csoportvezetők és azok helyettesei álltak, az egyes munkacsoportok külön vezetővel bírtak. A pénzverdéknek külön részében végezték a veréshez szükséges előmunkálatokat: fémolvasztás, az éremlapkák előkészítése stb. Az officina másik részében dolgoztak a verőtöveket véső és magát az éremverést végző munkások. Ezek a signator, a suppostor, a malliator és a scalptor nevű dolgozók voltak. A signator feladata a verőtövek vésése volt. A sculptor munkaköre is hasonló volt, de az ókori forrásokban ez az elnevezés a szobrászat, illetve a gemmavésés kapcsán is előfordul. A suppositor a felizzított fémlapkát helyezte az alsó és felső verőtő közé, s a malliator feladata volt kalapáccsal ráütni a felső verőtőre.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Ruházatfiziológia • Szép asszonyok egy gazdag házban • Rhode Island • Pajzsos cankó • Szarajevói merénylet • X Japan • A diósgyőri kohászat története 

Javaslatok

A nap képe    
A Norvég Egyház geirangeri plébániatemplomának látképe a közeli temetővel és a Geiranger-fjorddal a háttérben. A fatemplomot 1842-ben építették nyolcszögletű alapra Hans Klipe építész tervei alapján, de ugyanezen a helyen korábban egy középkori fatemplom állt, amelyet 1742-ben lebontottak, és egy második, amely 1841-ben leégett (Geiranger, Møre og Romsdal megye, Norvégia)

A Norvég Egyház geirangeri plébániatemplomának látképe a közeli temetővel és a Geiranger-fjorddal a háttérben. A fatemplomot 1842-ben építették nyolcszögletű alapra Hans Klipe építész tervei alapján, de ugyanezen a helyen korábban egy középkori fatemplom állt, amelyet 1742-ben lebontottak, és egy második, amely 1841-ben leégett (Geiranger, Møre og Romsdal megye, Norvégia)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

a Khalid király nemzetközi repülőtér iszlám naptár szerinti kilépő pecsételése 1428. Radzsab 10 (2007-07-27)
a Khalid király nemzetközi repülőtér iszlám naptár szerinti kilépő pecsételése 1428. Radzsab 10 (2007-07-27)
  • …az első jelentős hidzsra az etiópiai kivándorlás volt, mely során közel száz mekkai muszlim hajózott át Dzsiddából Abesszíniába? Ez az iszlám naptár a holdnaptár alapja, melynek kezdőnapja: 622. július 16.
  • … a γ-Hidroxivajsavat többek között a narkolepszia kezelésére is használják?
  • Wald Ábrahám a második világháborúban a statisztika hadi alkalmazásait kutatta?
  • Nichifor Crainic, az egyik legjelentősebb román fasiszta és antiszemita ideológus börtönből való szabadulása után a Glasul patriei című kommunista propagandalapnak dolgozott?
Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúlabdarúgó-Európa-bajnokságpárizsi olimpiai játékokamerikai elnökválasztás


Halálesetek a közelmúltban: Shannen DohertyRichard SimmonsIlija ValovKovács LászlóRuth WestheimerDonáth LászlóShelley Duvall

Ezen a napon  

Ma 2024. július 15. van,  

Évfordulók  

Dózsa szobra Budapesten
Dózsa szobra Budapesten

Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 543 787 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.